Hirdetés

Budapest átszervezné a Sapientiát

Gyurcsány Ferenc kormányfővel tárgyalt az RMDSZ vezetősége Az RMDSZ egyetért a határon túli magyaroknak juttatott magyarországi támogatási rendszer módosításával, de azt kéri, hogy ne csökkenjenek az erre szánt összegek – hangzott el a szövetség vezetősége és Gyurcsány Ferenc budapesti találkozóján. A magyar miniszterelnök a megbeszélésen közölte: kormánya továbbra is támogatni fogja a Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetemet, viszont cserében azt igényli, hogy ott valóban akadémiai színvonalú oktatást biztosítsanak a diákoknak.

Gazda Árpád

2006. július 10., 00:002006. július 10., 00:00

„Mielőbb meg kell határozni a romániai magyarság számára elsőbbséget élvező stratégiai célokat, ezért a magyar kormány és az RMDSZ vezetői a kétoldalú konzultáció folytatásában állapodtak meg” – nyilatkozta az MTI-nek Markó Béla a pénteki találkozót követően, amelyet a magyarországi választások óta első alkalommal rendeztek meg az RMDSZ vezetősége és a magyar kormány között. A szövetségi elnök közölte: fontosnak tartja az eszmecsere folytatását, mivel tisztázni kell azokat az erdélyi magyarság számára stratégiai fontosságú prioritásokat, amelyek hozzájárulnak majd a közösség Európai Unión belüli versenyképességéhez, szülőföldjén maradásához. Gyurcsány jelezte, kormánya a szórványkérdést kiemelten szeretné kezelni, ennek kapcsán az RMDSZ vezetői javasolták, hogy Budapest valósítson meg egy szórványkollégium-programot, mert ezek a tanintézetek eddig is hasznosnak bizonyultak. Arra a kérdésre, hogy a magyar kormány és az RMDSZ álláspontja lényegesen különbözik-e a határon túli magyarok támogatását illetően, Markó úgy fogalmazott: „a puding próbája az evés”, vagyis ez majd akkor látszik meg, amikor kialakulnak a végső elképzelések. Úgy vélekedett, hasznos is lehet a magyar kormány szándéka, miszerint a Szülőföld Alaphoz csoportosítanák a határon túli magyarok támogatására fenntartott közalapítványok funkcióit, hiszen így egy helyre kerülne a határon túli magyarok támogatására szánt pénzösszeg, ettől pedig az egész folyamat átláthatóbbá válik.
A Sapientia-EMTE kapcsán Gyurcsány Ferenc arról biztosította az RMDSZ-küldöttséget, hogy a magyar kormány továbbra is támogatni fogja a felsőoktatási intézményt, viszont cserében azt igényli, hogy ott valóban akadémiai színvonalú oktatást biztosítsanak a diákoknak ehhez azonban az EMTE eddigi működésén lényegesen változtatni kell. Kató Béla, az egyetemet működtető Sapientia Alapítvány kuratóriumának elnöke erre reagálva lapunknak elmondta: örül, hogy a magyar kormány továbbra is hajlandó támogatni a Sapientiát, de nem hiszi, hogy lényegi változtatásokra van szükség az intézmény működésében. „A tudományegyetem máris biztosítja az akadémiai szintet, hiszen nem marad le más egyetemek színvonalától – magyarázta Kató Béla. – Ezt példázzák az államvizsga-eredmények is, melyek más oktatási intézmények végzőseihez viszonyítva is kitűnőek.” Krónika

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 30., csütörtök

Megszűnt az autonómiatörekvések segítését szívügyének tartó Szili Katalin megbízatása

Megszűnt Szili Katalin Kárpát-medencei autonómiatörekvésekért felelős miniszterelnöki főtanácsadói jogviszonya április 30-i hatállyal.

Megszűnt az autonómiatörekvések segítését szívügyének tartó Szili Katalin megbízatása
Hirdetés
2026. április 30., csütörtök

Román állampolgárok is vannak ez egyik, Irán által elfoglalt teherhajón

Négy román állampolgár is tartózkodott az egyik, Irán által a Hormuzi-szorosban elfoglalt teherhajó fedélzetén – közölte csütörtökön a bukaresti külügyminisztérium.

Román állampolgárok is vannak ez egyik, Irán által elfoglalt teherhajón
2026. április 30., csütörtök

Trump hosszan beszélt Putyinnal, és úgy véli, hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására

Donald Trump szerint akár hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására – az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnökkel szerdán.

Trump hosszan beszélt Putyinnal, és úgy véli, hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására
2026. április 29., szerda

Magyar Péter: hamarosan érkeznek az uniós források

Hamarosan érkeznek az európai uniós források Magyarországra – közölte Magyar Péter leendő miniszterelnök, miután egyeztetett Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével szerdán Brüsszelben.

Magyar Péter: hamarosan érkeznek az uniós források
Hirdetés
2026. április 29., szerda

Orbán Viktor: liberális kormányzás és nemzeti ellenzék időszaka kezdődik

A választással a 16 évig tartó nemzeti kormányzás korszaka lezárult, egy új időszak, a liberális kormányzás és a nemzeti ellenzék időszaka kezdődik – írta Orbán Viktor a Fidesz tagjainak küldött levélben.

Orbán Viktor: liberális kormányzás és nemzeti ellenzék időszaka kezdődik
2026. április 29., szerda

Nicuşor Dan: Románia készen áll a Moldovával való egyesülésre, ha a többség ezt akarja

Románia bármikor készen áll az egyesülésre, ha a Moldovai Köztársaság polgárai ezt kívánják, és ha többség támogatja ezt a tervet – jelentette ki Nicuşor Dan román államfő.

Nicuşor Dan: Románia készen áll a Moldovával való egyesülésre, ha a többség ezt akarja
2026. április 29., szerda

Éles kritika Brüsszelnek: Borvendég Zsuzsanna EP-képviselő szerint a nemzeti kisebbségek helyett más ügyek kerülnek előtérbe

Borvendég Zsuzsanna, a Mi Hazánk Mozgalom európai parlamenti képviselője keddi felszólalásában élesen bírálta az Európai Parlament kisebbségvédelmi és vallásszabadsággal kapcsolatos gyakorlatát.

Éles kritika Brüsszelnek: Borvendég Zsuzsanna EP-képviselő szerint a nemzeti kisebbségek helyett más ügyek kerülnek előtérbe
Hirdetés
2026. április 29., szerda

Bombameglepetés: kilép az OPEC-ből az egyik legfontosabb tagállam

Az Egyesült Arab Emírségek kilép a Kőolajexportáló Országok Szervezetéből (OPEC), valamint az OPEC+ -ból is – közölte kedden az emírségek energiaügyi minisztere.

Bombameglepetés: kilép az OPEC-ből az egyik legfontosabb tagállam
2026. április 29., szerda

Tarr Zoltán a Tisza-kormány magyarságpolitikájáról: küldetés a határokon átívelő, valódi lelki és szellemi nemzetegyesítés

Magyarságpolitikánk legfőbb küldetése a határokon átívelő, valódi lelki és szellemi nemzetegyesítés. Kötelességünk, hogy a magyarság újra egyetlen, megtörhetetlen és összetartó közösséget alkosson – fogalmazta meg kedden Tarr Zoltán.

Tarr Zoltán a Tisza-kormány magyarságpolitikájáról: küldetés a határokon átívelő, valódi lelki és szellemi nemzetegyesítés
2026. április 28., kedd

Kárpátaljai találkozón tisztázná a vitás kérdéseket Zelenszkijjel Magyar Péter

Találkozót kezdeményez Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel Magyar Péter leendő miniszterelnök. A Tisza Párt elnöke erről a Facebookon számolt be, miután fogadta Babják Zoltánt, Beregszász polgármesterét.

Kárpátaljai találkozón tisztázná a vitás kérdéseket Zelenszkijjel Magyar Péter
Hirdetés
Hirdetés