Hirdetés

Budapest túlélte a tetőzést

Stabilak a fő árvízi védvonalak Budapest alatt – jelentette ki Orbán Viktor hétfőn, azután, hogy a fővárosban levonult az árhullám, és 891 centiméteres rekordértéken tetőzött a Duna vízszintje, majd beindult a lassú apadás.

Rostás Szabolcs

2013. június 11., 09:352013. június 11., 09:35

A kormányfő közölte, az árvízi védekezésben megkezdődik a súlypontáthelyezés, a fő erőket mostantól a Budapest alatti Duna-szakaszra összpontosítják, ahol ugyancsak magasabb lesz a vízállás, mint az eddig mért legnagyobb szint. „A fővárostól délre hosszú folyószakaszon kell védekezni, ezért az erők ésszerű beosztása a kulcskérdés. A déli dunai területek megvédése is óriási feladat, és továbbra is az a parancs van érvényben, hogy gátat nem adunk fel\" – közölte a miniszterelnök a budapesti Római-parton rendezett reggeli sajtótájékoztatóján.A kormány nem sokkal később tizenkét, a fővárostól délre fekvő Duna menti járásra hirdetett ki veszélyhelyzetet.

Közben Pintér Sándor belügyminiszter a parlamentben arra kérte a védekezésben résztvevőket, hogy „ne fáradjanak, figyelmük ne csökkenjen\", mert a következő napokban még nehezebb lesz a helyzet az árvízi védekezésben. Felszólalásában a tárcavezető méltatta, hogy az árhullám közepette összefogott minden állampolgár, a hivatásosak, az önkéntesek, a parlamenti pártok és a média is. Kiemelte, eddig egyetlen ember sem halt meg vagy tűnt el az árvíz miatt, és 1315 embert kellett kitelepíteni. Jelenleg 802 kilométeren, 86 magyarországi helyen zajlik árvízi védekezés, ebből 191 kilométeren rendkívüli, 176 kilométeren pedig harmadfokú. Pintér elmondta: 40-43 centivel magasabban tetőzött a Duna, mint a valaha volt legmagasabb vízszint, ennek ellenére fő védmű nem szakadt át. Közlése szerint a legnehezebb, a helyzet Győrújfalunál volt, illetve Pilismarótnál jelenleg is az, ahol mozog az ideiglenes gát. Hozzátette, jelenleg 15 ezren dolgoznak a gátakon, ebből 3400 rendvédelmi dolgozó, 7700 honvédségi alkalmazott.

Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője országgyűlési felszólalásában úgy értékelte, Magyarország példát mutatott összefogásból, bátorságból és szervezettségből. „Olyanok dolgoztak együtt a gátakon, akik máskor egymás köszönését sem fogadják\" – fogalmazott a politikus. Közben a Duna teljes szakaszára riasztást adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat a heves zivatarok, illetve felhőszakadás miatt. Ennek következtében a veszélyhelyzet-kezelési központ úgy döntött, valamennyi civilnek és önkéntesnek be kell szüntetnie a munkát a gátakon, és a hivatásos állománynak csak az a része maradhat, amelynek megfelelő védőfelszerelése van. Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere közölte, az árvíz elleni védekezés segítésére nyitott nemzeti összefogás számlájára összesen 133,3 millió forintnyi felajánlás érkezett tegnap délig a Nemzeti Humanitárius Koordinációs Tanácshoz. Az Erdélyi Református Egyházkerület elnöksége ugyanakkor felkérte az egyházközségek elöljáróit, szervezzenek adakozást a gyülekezetekben az anyaországi lakosság megsegítésére. A magyarországi református egyház zsinatának döntésével összhangban a június 16-i istentiszteleti perselypénzzel támogatják az árvíz okozta károk orvoslását.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 04., szombat

Elítéltek két román férfit Irán megrendelésére végrehajtott támadás miatt

Börtönbüntetésre ítéltek pénteken Nagy-Britanniában két romániai férfit, amiért megkéseltek Londonban egy perzsa nyelvű hírcsatornának dolgozó iráni újságírót.

Elítéltek két román férfit Irán megrendelésére végrehajtott támadás miatt
Hirdetés
2026. július 03., péntek

Lemondott Alexandru Munteanu moldovai miniszterelnök

Alexandru Munteanu, a Moldovai Köztársaság miniszterelnöke pénteken bejelentette lemondását, alig nyolc hónappal kormányának hivatalba lépése után – közölte a Moldpres állami hírügynökség.

Lemondott Alexandru Munteanu moldovai miniszterelnök
2026. július 03., péntek

Tibeti zászlóval a kezében gyújtotta fel magát egy férfi az ENSZ székháza előtt

Felgyújtotta magát és a kórházba szállítása után belehalt sérüléseibe egy férfi, aki tibeti zászlót tartott a kezében az ENSZ New York-i székháza előtt csütörtökön – közölte a New York-i rendőrség.

Tibeti zászlóval a kezében gyújtotta fel magát egy férfi az ENSZ székháza előtt
2026. július 03., péntek

Lengyel külügyminiszter: Magyarország megvonta a politikai menedékjogot két lengyel ellenzéki politikusoktól

Magyarország megvonta az előző kormány által megadott politikai menedékjogot Zbigniew Ziobro és Marcin Romanowski lengyel ellenzéki politikusoktól, valamint Ziobro feleségétől is – közölte Radoslaw Sikorski lengyel külügyminiszter csütörtökön az X-en.

Lengyel külügyminiszter: Magyarország megvonta a politikai menedékjogot két lengyel ellenzéki politikusoktól
Hirdetés
2026. július 03., péntek

Két part, egy város, megannyi csillag: három nap Észak-Komáromban

Van valami különös abban, amikor az ember Észak-Komáromba érkezik. A Kárpát-medencei magyar újságíróknak immár másodszor meghirdetett Taste of Comorra (Komárom ízei) háromnapos tanulmányút a város sokféle arcát szerette volna megmutatni.

Két part, egy város, megannyi csillag: három nap Észak-Komáromban
2026. július 02., csütörtök

Tovább emelkedett a Kijevet ért súlyos orosz légicsapás áldozatainak száma

Immár legalább húszan meghaltak, mintegy kilencvenen pedig megsérültek a Kijev elleni csütörtök hajnali nagyszabású orosz légitámadásban.

Tovább emelkedett a Kijevet ért súlyos orosz légicsapás áldozatainak száma
2026. július 02., csütörtök

Nicuşor Dan: a románok szeretik az Egyesült Államokat és Trumpot, szoros és tartós a szövetség

Az Egyesült Államok és Románia közötti szövetség erős, a románok tisztelik Amerikát és Donald Trump elnököt – szögezte le Nicuşor Dan román államfő egy publicisztikában.

Nicuşor Dan: a románok szeretik az Egyesült Államokat és Trumpot, szoros és tartós a szövetség
Hirdetés
2026. július 02., csütörtök

Zelenszkij a magyar ellenkezés dacára is gyors EU-csatlakozást akar

Volodimir Zelenszkij elnök szerdai írországi hivatalos látogatása során felszólította az Európai Uniót, hogy mozdítsa előre Ukrajna csatlakozási folyamatát.

Zelenszkij a magyar ellenkezés dacára is gyors EU-csatlakozást akar
2026. július 02., csütörtök

Áder János: hideg polgárháború kezdetének nevezhető Sulyok Tamás eltávolítása

Alkotmányellenesnek nevezte Sulyok Tamás államfő és a többi közjogi méltóság tervezett elmozdítását Áder János volt köztársasági elnök a közmédia Kell még valamit mondanom, Ildikó? című podcastjében.

Áder János: hideg polgárháború kezdetének nevezhető Sulyok Tamás eltávolítása
2026. július 01., szerda

WHO: az Európát sújtó hőhullám a főpróba, az elkövetkező nyarak még nehezebbek lesznek

Az Európát sújtó hőhullám az Egészségügyi Világszervezet (WHO) értékelése szerint előhírnöke annak, ami a kontinensre vár az elkövetkező években.

WHO: az Európát sújtó hőhullám a főpróba, az elkövetkező nyarak még nehezebbek lesznek
Hirdetés
Hirdetés