
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter
Fotó: MTI
Orbán Viktor kormányfő május 13-i washingtoni munkalátogatásának komoly jelentősége lesz, amelynek során Donald Trump amerikai elnök fogadja őt – jelentette ki csütörtöki brüsszeli sajtótájékoztatóján Szijjártó Péter.
2019. május 02., 22:432019. május 02., 22:43
2019. május 02., 22:452019. május 02., 22:45
A külgazdasági és külügyminiszter újságírói kérdésre válaszolva arról számolt be, hogy szerdán kapták meg a hivatalos meghívást, amelyet már vissza is igazoltak. Elmondta, hogy a találkozón a regionális biztonság és a térség energiaellátásának kérdései, illetve a kétoldalú kapcsolatok, és azon belül a védelmi együttműködés témája lesz napirenden.
A jelenlegi adminisztrációhoz hasonlóan látunk nagyon sok fontos, a világ számára dilemmát jelentő kérdést. Hasonlóképpen gondolkodunk a migráció, a keresztények védelme és a biztonság tekintetében” – hangsúlyozta. Hozzátette, emellett az Egyesült Államok az ország legfontosabb exportpiaca az Európai Unión kívül.
Szijjártó Pétert megkérdezték azon sajtóhírekről is, amelyek szerint az EU gyakorlatilag figyelmen kívül hagyta a magyar kormány utolsó pillanatban benyújtott vétóját, és annak ellenére is egyfajta közös álláspontot fogalmazott meg Izrael ügyében az ENSZ Biztonsági Tanácsának hétfői ülésén.
Ennek kapcsán kiemelte, hogy Izrael vonatkozásában tisztességes és kiegyensúlyozott álláspontra van szükség, Magyarország nem tud hozzájárulni olyan dokumentumok elfogadásához, amelyek nem segítenek megoldani a közel-keleti válságot, csak tovább mélyítik a problémát, és ezen ügyben minden egyes szónak jelentősége van. Mint mondta, alakult a szöveg folyamatosan, míg a végén kiderült, hogy nem kerültek be bizonyos módosító javaslatok, így Magyarország nem hagyta jóvá a közös álláspontot.
A tárcavezető szerint a dokumentumot felolvasó finn ENSZ-nagykövet részben korrektül járt el, amikor felszólalása elején kitért rá, hogy ez csak huszonhét ország nyilatkozata, nem a közösség álláspontja, utána viszont az EU nevében beszélt, ami hiba és elfogadhatatlan volt.
Immár legalább húszan meghaltak, mintegy kilencvenen pedig megsérültek a Kijev elleni csütörtök hajnali nagyszabású orosz légitámadásban.
Az Egyesült Államok és Románia közötti szövetség erős, a románok tisztelik Amerikát és Donald Trump elnököt – szögezte le Nicuşor Dan román államfő egy publicisztikában.
Volodimir Zelenszkij elnök szerdai írországi hivatalos látogatása során felszólította az Európai Uniót, hogy mozdítsa előre Ukrajna csatlakozási folyamatát.
Alkotmányellenesnek nevezte Sulyok Tamás államfő és a többi közjogi méltóság tervezett elmozdítását Áder János volt köztársasági elnök a közmédia Kell még valamit mondanom, Ildikó? című podcastjében.
Az Európát sújtó hőhullám az Egészségügyi Világszervezet (WHO) értékelése szerint előhírnöke annak, ami a kontinensre vár az elkövetkező években.
Németországban kedden letartóztattak egy román állampolgárt, akit azzal gyanúsítanak, hogy megkísérelt létrehozni egy szélsőjobboldali terrorista szervezetet, amelynek célja egy „terrorháború” kirobbantása Romániában.
Szerdától kizárólag mobiltelefon használatával lehet Budapesten fizetni a parkolásért: ezt meg lehet tenni alkalmazáson keresztül, sms-sel vagy hanghívással. Emellett zónától függően 33–50 százalékkal emelkednek a parkolási díjak.
Vlagyimir Putyin elnök vasárnap kijelentette, hogy Oroszország továbbra is kitart a négy ukrán régió teljes elfoglalására irányuló hadi célja mellett, és elutasította Ukrajna új javaslatát a több mint négy éve dúló háborúban a harcok visszafogására.
A legfrissebb adatok szerint meghaladta az ezret a halálos áldozatok száma, míg több mint 50 ezer embert eltűntként tartanak nyilván.
Az amerikai légierő iráni célpontokat bombázott pénteken, miután egy nappal korábban Irán felől indított drón talált el egy kereskedelmi hajót a Hormuzi-szorosban – jelentette be az amerikai Központi Parancsnokság (CENTCOM).
szóljon hozzá!