
Lázár: a magyar oldalon felmerült költségek viseléséből az uniónak is ki kell vennie a részét
Fotó: MTI
Orbán Viktor miniszterelnök levélben kéri Jean-Claude Junckert, az Európai Bizottság elnökét arra, hogy a brüsszeli testület 50 százalékban járuljon hozzá a magyar határvédelmi költségekhez, amelyek eddig 800 millió eurót, azaz mintegy 270 milliárd forintot tettek ki – jelentette be a Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján.
2017. augusztus 31., 15:362017. augusztus 31., 15:36
2017. augusztus 31., 18:332017. augusztus 31., 18:33
Lázár János szerint az európai szolidaritás ügyében a határvédelem kérdéséről is beszélni kell, és a szolidaritásnak a gyakorlatban is meg kell nyilvánulnia. „Így a magyar oldalon felmerült költségek viseléséből az uniónak is ki kell vennie a részét” – mondta. „Azt szeretnénk, ha végre nemcsak üzenetekben nyilvánulna meg a szolidaritás, hanem konkrét tettekben is" – jelentette ki.
A miniszter hangsúlyozta: Magyarország a migrációs válság kirobbanása óta tartja magát az Európai Unió schengeni határának védelméhez, a határkerítés megépítésével, a határvadászok kiképzésével pedig – amit a magyar adófizetők finanszíroztak – Magyarország nemcsak saját magát, hanem a kontinens minden polgárát védi az illegális bevándorlók áradatával szemben. „Nem túlzás azt állítani – fogalmazott –, hogy az európai állampolgárok biztonságát a magyar rendőrök, katonák is megteremtik”.
Beszámolt arról is, hogy a bizottság már jó néhány országnak segítséget nyújtott, Görögország az ígért 1 milliárd euró felét már megkapta, Olaszország 656 millió, Bulgária 100 millió euróban részesül. „Ideje, hogy Magyarország is benyújtsa kérését” – mondta a miniszter.
Lázár elmondta azt is, egybevág a magyar állásponttal az illegális bevándorlás megállítása az unión kívül, felidézve, hogy a magyar kormány már két éve ilyen hot spotok felállítását javasolta. A Miniszterelnökséget vezető miniszter jelezte: Líbiában napirenden van a táborépítés kérdése, ahol várakozásra, az eljárások betartására kényszerítenék a migránsokat.
A miniszter beszámolt arról is, hogy augusztus 30-ig 773-an lépték át illegálisan a magyar határt, a kerítés hiányában a számok hasonlíthatnának a két évvel ezelőttiekhez is. Lázár János arról is beszélt: Lengyelországgal szemben „hadjáratok indított” és kettős mércét alkalmaz az Európai Bizottság és Németország. „Magyarország támogatásáról biztosítja a lengyel népet és kormányt” – szögezte le a fideszes politikus.
Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.
A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.
Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
szóljon hozzá!