2013. február 13., 07:422013. február 13., 07:42
Mint arról beszámoltunk, a botrány akkor robbant ki, amikor kiderült, hogy a svéd Findus húskészítménygyártó franciaországi üzemeiben készült marhahúsos lasagne nagy arányban – egyes esetekben 100 százalékban – lóhúst tartalmaz.
A francia beszállítók a húst szállító romániai vágóhidakat vádolták meg azzal, hogy becsapták őket, a két érintett vágóhídon megejtett román hatósági vizsgálat azonban azt mutatta ki, hogy a felelősöket nem az országban kell keresni, mindkét cég szabályszerűen járt el.
Az ír elnökség közleménye szerint a szakminiszterek ma meg kívánják vitatni az Európai Bizottság képviselőivel, milyen intézkedések szükségesek a probléma megoldására. Stephane Le Foll francia agrárminiszter is jelezte, abban állapodott meg brit kollégájával, hogy még a hétvége előtt szükséges európai szintű találkozót összehívni az ügyben. Benoît Hamon francia fogyasztóvédelmi miniszter közölte: a francia csalásellenes hatóság tüzetesen megvizsgálja a két érintett francia céget, a Spangherót és a Comigelt, és 2013-ban a teljes hús- és halászati ágazatot megfigyelés alatt tartja.
A vizsgálatok azt mutatják, hogy a lóhús – amely Romániából származik, bár ezt Bukarest cáfolja – előbb egy holland, majd egy ciprusi forgalmazóhoz került, amely a francia Spanghero húsfeldolgozónak értékesítette, majd onnan került a Comigelhez, amely a Findus beszállítója.
Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.
A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.
Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.