
Keir Starmer és Volodimir Zelenszkij (archív felvétel)
Fotó: X/Volodimir Zelenszkij
A brit miniszterelnök szerint Ukrajna előtt nyitva kell hagyni a NATO-csatlakozás lehetőségét.
2025. január 18., 20:282025. január 18., 20:28
Sir Keir Starmer a Financial Times című londoni üzleti-politikai napilapnak adott, szombaton ismertetett interjúban kijelentette: bízik abban, hogy Donald Trump megválasztott amerikai elnök is segíti majd azt a törekvést, amelynek célja, hogy Ukrajna a lehető legerőteljesebb pozícióba kerüljön a jövőbeni béketárgyalások előtt.
A munkáspárti brit kormányfő szerint Trump is pontosan tudja, hogy az Egyesült Államoknak milyen kritikus szerepe van ebben.
A Financial Times felidézi, hogy
A brit miniszterelnök a lap erre vonatkozó felvetésére reagálva úgy fogalmazott: arra sürgetné ezeket az országokat, hogy „hagyják nyitva az ajtót” Ukrajna számára a NATO-csatlakozáshoz.
Musk, aki Trump hétfőn hivatalba lépő kormányában a kormányzati hatékonyságért felelős társminiszteri tisztséget tölti majd be, az általa birtokolt X portálon az elmúlt időszakban sok egyéb megnyilatkozás mellett „nemi erőszakban viselt bűnrészességgel” vádolta Starmert, arra utalva, hogy szerinte a jelenlegi munkáspárti brit kormányfő az angol-walesi főügyészség korábbi igazgatójaként nem lépett fel kellő eréllyel a gyerekek elleni szexuális bűncselekményeket elkövető szervezett bűnözői csoportokkal szemben.
A Financial Times szerint Musk eme megnyilatkozásaira a brit miniszterelnök úgy válaszolt, hogy Donald Trumppal konstruktív kapcsolatrendszert ápol, és ez a viszony „túléli” majd „Musk kirohanásait is”.
„Én az Egyesült Államokhoz és a megválasztott elnökhöz fűződő kapcsolatokat tartom fontosnak” – hangsúlyozta.
Starmer hozzátette: tapasztalatai azt diktálják, hogy a fontos dolgokra kell összpontosítani, és „figyelmen kívül kell hagyni a zajkeltést”.
Arra utalva, hogy Trump védővámokat helyezett kilátásba az Egyesült Államok kereskedelmi partnereivel szemben, a brit kormányfő kijelentette, hogy senkinek nem áll érdekében a vámok alkalmazása. Hozzátette: London kereskedelmi megállapodásra kíván jutni az Egyesült Államokkal.
Jelentős légvédelmirakéta-szállítmány érkezett pénteken Ukrajnába – jelentette be Volodimir Zelenszkij ukrán elnök Kijevben, a Petr Pavel cseh államfővel közösen tartott sajtótájékoztatón.
A litván hatóságok pénteken közölték, hogy az orosz katonai hírszerző szolgálat, a GRU felelős egy 2024-ben történt gyújtogatási kísérletért egy litvániai gyárban, amely rádióhullám-szkennereket szállít az ukrán hadseregnek.
Az Egyesült Államok minden lehetőséget az asztalon tart az iráni eseményekre való reakcióként – jelentette ki Mike Waltz amerikai ENSZ-nagykövet csütörtökön az ENSZ Biztonsági Tanácsában tartott rendkívüli ülésen.
A kijevi energiaellátási válság továbbra is „rendkívül súlyos” – jelentették be a hatóságok, miközben az ukrán biztonsági szolgálat szerint Oroszország energiainfrastruktúrára mért folyamatos támadásai „emberiesség elleni bűncselekményeknek” minősülnek.
Franciaországból, Németországból és más országokból érkező európai erők hadgyakorlatokat kezdtek csütörtökön Grönlandon, miközben Donald Trump amerikai elnök figyelmeztetett, hogy Washington „akár így, akár úgy” meg fogja szerezni a szigetet.
Alexandru Munteanu moldovai miniszterelnök kijelentette, hogy népszavazás esetén országa Romániával való egyesülésére fog szavazni.
Donald Trump elnök megtartja a venezuelai ellenzéki vezető, María Corina Machado Nobel-békedíját, amelyet az csütörtöki találkozójuk során átadott neki – közölte a Fehér Ház egyik tisztségviselője.
Az Egyesült Államok befejezte első venezuelai olajeladását, amelynek értéke 500 millió dollár – közölte egy kormányzati tisztségviselő.
Az Egyesült Államok kivonja személyzetének egy részét a közel-keleti támaszpontokról – jelentette be szerdán egy amerikai tisztségviselő.
Ukrajna és nem Oroszország akadályozza a potenciális békemegállapodást – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök egy, a Reutersnek adott interjúban.
szóljon hozzá!