David Cameron brit miniszterelnök ígéretet tett arra, hogy a Nagy-Britanniában élő és dolgozó román állampolgárok a továbbiakban is ott maradhatnak, azt követően, hogy a britek többsége az Európai Unióból való kilépésre szavazott a múlt csütörtöki referendumon.
2016. június 29., 16:092016. június 29., 16:09
2016. június 29., 19:252016. június 29., 19:25
Ezt Klaus Johannis román államfő közölte szerdán azt megelőzően, hogy részt vett volna a brit népszavazás eredménye miatt összehívott európai uniós csúcstalálkozó második napján. A tanácskozás után közölte: a 27 maradó tagállam egyetért az Unió erősítésének szükségességében. A kiválásig megmarad a mozgás szabadsága, ugyanakkor megvan a közös akarat, hogy Nagy-Britannia a kilépés után is szoros, stratégiai partnere legyen az EU-nak. Abban is megállapodtak, hogy szükséges az EU hatékonyabbá tétele, és közelítése a polgárokhoz.
Az EU állam, illetve kormányfőinek kedd esti tanácskozását követően egyébként Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke megismételte a korábbi brüsszeli álláspontot, miszerint nem lehet szó a tárgyalások megkezdéséről, amíg Nagy-Britannia nem aktiválja az Európai Unió lisszaboni szerződésének a tagországok kilépését szabályozó 50. cikkelyét. Sajtótájékoztatóján Juncker kijelentette, azt még megérti, hogy a bennmaradási kampányt vezető David Cameron brit miniszterelnök időt akar nyerni, azt viszont már nem, hogy a Brexit-kampány vezetői miért nem tudják elmondani, hogy pontosan mit akarnak.
Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke közölte: az uniós vezetők megértik, hogy a brit kormánynak szüksége van némi időre, mielőtt hivatalosan kezdeményezné az Egyesült Királyság EU-tagságának megszüntetését célzó eljárást. Tusk újságírók előtt hangsúlyozta, bár a felek mindegyikének érdeke a szigetország kiválási terveinek mielőbbi pontosítása, jogilag ez az egyetlen járható út, ami azt jelenti, hogy az Uniónak szükség esetén türelmesnek kell lennie.
Merkel: jöjjön a kilépés!
Angela Merkel német kancellár leszögezte: nem lehet átlépni a brit referendum eredményét és elkerülni Nagy-Britannia uniós kilépését. A kancellár hangsúlyozta, hogy nem lát lehetőséget a visszafordulásra, ezért az Európai Unió állam- és kormányfőit tömörítő tanácsnak forgatókönyvet kell készítenie az elszakadási tárgyalásokra.
„El kell fogadnunk a valóságot, a vágyálmok ideje lejárt. Úgy kell a helyzetre tekinteni, ahogy van\" – fogalmazott a kancellár. Mint mondta, az uniós vezetők egyetértettek abban, hogy az Unióból való brit kilépés tárgyalásaira nem kerülhet sor addig, amíg Nagy-Britannia nem aktiválja az Európai Unió lisszaboni szerződésének a tagországok kilépését szabályozó 50. cikkelyét. Az uniós vezetők világossá tették, hogy ennek megtétele nem húzható sokáig – tájékoztatott a kancellár.
Cameron szoros viszonyt akar
Az Egyesült Királyságnak és az Európai Uniónak a lehető legszorosabb viszonyt kell kialakítania, miután az előző heti népszavazáson a brit szavazók többsége a közösségből való kilépést választotta – jelentette ki David Cameron brit miniszterelnök a tanácskozást követően. A brit kormányfő – aki a szerdai tanácskozáson már nem volt ott – hangsúlyozta, rendkívül „konstruktív, nyugodt és megértő” légkörben zajlott az uniós csúcsvezetők kedd esti egyeztetése.
Cameron úgy fogalmazott, sajnálja, hogy ilyen végeredménnyel zárult a szigetország uniós tagságáról tartott múlt csütörtöki referendum, azonban nem bánta meg annak kiírását. A brit kormányfő kiemelte, hogy a kiválási folyamat lezárultáig az Egyesült Királyság továbbra is az Európai Unió teljes jogú tagjának számít, annak minden jogával és kötelezettségével. Nem tudta viszont megmondani a pontos idejét, hogy mikorra várható a kilépési szándék hivatalos bejelentése. Eközben szerdán Nicola Sturgeon skót kormányfő Brüsszelben leszögezte: Skócia EU-tag akar maradni.
A V4-ek az Európai Bizottság jogkörének korlátozását sürgetik
A visegrádi országok (Lengyelország, Magyarország, Szlovákia és Csehország) az Egyesült Királyság Unióból történő kiválásáról szóló döntés nyomán az Európai Bizottság (EB) jogkörének korlátozását sürgették kedden Brüsszelben, Varsó pedig egyenesen a bizottság elnökének, Jean-Claude Junckernek a menesztését kérte – jelentette a Reuters hírügynökség. A Brexit mély aggodalommal tölti el a V4-eket, ugyanis a kelet-közép-európai országok Londonban vélték felismerni fő szövetségesüket abban, hogy csökkentsék Brüsszel irányítását az EU felett – jegyezte meg a Reuters.
Közös határ- és parti őrséget akarnak
A közös európai határ- és parti őrség mihamarabbi felállítását sürgette az uniós tagországok állam- és kormányfőit tömörítő Európai Tanács kétnapos csúcstalálkozójának első, keddi napján elfogadott zárónyilatkozatában. A migrációs vitát követően elfogadott zárónyilatkozatban az ülésező uniós vezetők leszögezték, hogy az európai külső határok és a schengeni övezet védelme érdekében az Unió és Törökország között létrejött megállapodást teljes körűen be kell tartani, és ki kell egészíteni a nemrégiben elfogadott uniós határ- és parti őrség felállításával már a nyár derekán.
Az uniós tanács a nyugat-balkáni útvonalon elhelyezkedő országok további támogatására kérte a tagállamokat, hogy velük együttműködve hatékonyan tudjanak fellépni az embercsempész-hálózatok, valamint új migrációs útvonalak kialakulása ellen. Bemutatták az Európai Unió új kül- és biztonságpolitikai stratégiáját is, a dokumentumban az európai egység megerősítésére szólítottak fel az újszerű biztonsági fenyegetések tükrében.
Legalább nyolc ember megsebesült, köztük négy gyerek Coney Islanden, New Yorkban szombaton késő este, az amerikai függetlenség napján – jelentette vasárnap az ABC News tévécsatorna a New York-i rendőrségre hivatkozva.
Vlagyimir Putyin orosz elnök szombaton, az amerikai függetlenség napján telefonon beszélt Donald Trump amerikai elnökkel.
Börtönbüntetésre ítéltek pénteken Nagy-Britanniában két romániai férfit, amiért megkéseltek Londonban egy perzsa nyelvű hírcsatornának dolgozó iráni újságírót.
Alexandru Munteanu, a Moldovai Köztársaság miniszterelnöke pénteken bejelentette lemondását, alig nyolc hónappal kormányának hivatalba lépése után – közölte a Moldpres állami hírügynökség.
Felgyújtotta magát és a kórházba szállítása után belehalt sérüléseibe egy férfi, aki tibeti zászlót tartott a kezében az ENSZ New York-i székháza előtt csütörtökön – közölte a New York-i rendőrség.
Magyarország megvonta az előző kormány által megadott politikai menedékjogot Zbigniew Ziobro és Marcin Romanowski lengyel ellenzéki politikusoktól, valamint Ziobro feleségétől is – közölte Radoslaw Sikorski lengyel külügyminiszter csütörtökön az X-en.
Van valami különös abban, amikor az ember Észak-Komáromba érkezik. A Kárpát-medencei magyar újságíróknak immár másodszor meghirdetett Taste of Comorra (Komárom ízei) háromnapos tanulmányút a város sokféle arcát szerette volna megmutatni.
Immár legalább húszan meghaltak, mintegy kilencvenen pedig megsérültek a Kijev elleni csütörtök hajnali nagyszabású orosz légitámadásban.
Az Egyesült Államok és Románia közötti szövetség erős, a románok tisztelik Amerikát és Donald Trump elnököt – szögezte le Nicuşor Dan román államfő egy publicisztikában.
Volodimir Zelenszkij elnök szerdai írországi hivatalos látogatása során felszólította az Európai Uniót, hogy mozdítsa előre Ukrajna csatlakozási folyamatát.
szóljon hozzá!