
Brenzovics László
Az Európai Néppárt ítélje el Kelemen Hunornak, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnökének Ukrajnából történt kitiltását, és jelezze Kijevnek, hagyjon fel a magyarellenes akciókkal – kérte Joseph Daulnak írt levélben Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) elnöke, az ukrán parlament képviselője.
2019. április 15., 21:002019. április 15., 21:00
Az MTI-hez hétfőn eljuttatott levél szerint a KMKSZ elnöke emlékeztette Joseph Dault, hogy az ukrán határőrség április 6-án Kelemen Hunort 18 hónapra kitiltotta Ukrajnából, amikor át akarta lépni a magyar-ukrán határt, hogy Ungváron részt vegyen a KMKSZ 30., ünnepi közgyűlésén.
Brenzovics László jelezte, a határon mintegy órányi várakoztatást és ellenőrzést követően az RMDSZ elnökét a hatóság munkatársai arról tájékoztatták, hogy nem léphet be Ukrajnába, miközben a belépés megtagadásának okáról semmilyen magyarázatot nem adtak.
– olvasható a levélben.
Az írás szerint a KMKSZ mélységesen elítéli egy európai politikai párt, az Európai Néppárt tagpártjának vezetője elleni felháborító és elfogadhatatlan incidenst. „Úgy véljük, a cselekményt az Európai Néppártnak is el kell ítélnie, és egyértelmű jelzést kell küldenie az ukrán kormánynak arról, hogy hagyjon fel a meghatározott népcsoporthoz tartozó lakosok, üzletemberek, politikusok és egyéb hivatalos személyek elleni akciókkal” – zárta levelét Brenzovics László.
Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.
Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.
szóljon hozzá!