
2012. február 10., 13:522012. február 10., 13:52
„Az áldozatok között van 40 nő és tízegynéhány gyerek, akik közül a legfiatalabb mindössze 3 és fél éves volt. Két áldozat kivételével valamennyien bosnyák nemzetiségűek” - közölte Cengic.
Az áldozatokra 2010-ben bukkantak rá a Perucac-tóban, ahol a bosnyákok ezreit mészárolták le a háború kezdetén. Azért bukkantak rájuk csak hosszú évekkel a boszniai háború befejezése után, mert a Bajna Basta vízerőmű javítási munkálatai miatt jelentősen csökkent a Drina folyó víztározójaként szolgáló Perucac-tó vízszintje, és a helyi hatóságok csak ekkor kezdhették meg a tó részletes átkutatását.
Ez volt az egyik legnagyobb ilyen vállalkozás az eltűntek felkutatására, és szerb szakértők is részt vettek benne, ami a kapcsolatok javulását jelzi a korábbi ellenfelek között. A munkát kétezer önkéntes segítette.
A bűnügyi orvosszakértők csak hosszadalmas munkával tudták azonosítani az áldozatokat.
Az 1990-es években lezajlott balkáni háborúk során eltűnt személyek közül még mindig nem tudnak 14 ezer emberről. Közülük tízezernek Boszniában veszett nyoma.
Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.
A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.
Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.