2011. november 22., 16:392011. november 22., 16:39
A budapesti külügyminisztérium keddi közleménye szerint az államtitkár az ügy miatt bekéretett Peter Weiss szlovák nagykövettel folytatott megbeszélésen kiemelte: Budapest az eljárást az Európai Unió alapértékeivel ellentétesnek tartja, és a leghatározottabban visszautasítja a szlovákiai magyarság megfélemlítését.
Németh Zsolt azt is közölte a szlovák diplomatával: „Magyarország érvényesíti alkotmányos kötelezettségét a határon túli magyarok iránt”.
Az államtitkár kifejtette, Magyarország minden rendelkezésére álló belső, kétoldalú és nemzetközi jogi lépést támogatni kíván annak érdekében: a jogfosztott személy visszakaphassa jogát arra, hogy szülőföldjén boldogulhasson, továbbá hogy a diszkriminatív jogszabályt ne érvényesítsék és a demokratikus jogelveknek megfelelően módosítsák.
Németh Zsolt a nagykövetnek reményét fejezte ki: az állampolgársági ügy nem válik a megkezdődött szlovák választási kampány témájává, és „a biztatóan alakuló kétoldalú kapcsolatainkat mindez nem veti vissza”.
Mint ismeretes, a szlovák belügyminisztérium megvonta Boldoghy Olivér révkomáromi vállalkozótól szlovák állampolgárságát, miután nyáron felvette a magyar állampolgárságot. Az Egy jobb Komáromért polgári társulás aktivistája a Bumm.sk felvidéki hírportálon korábban közölte: megkapta a pozsonyi belügyminisztérium levelét, amelyben tájékoztatták, hogy törölték a szlovák állampolgárok jegyzékéből, és ezzel bejelentett lakhely nélküli személlyé vált.
A külügyi közlemény arra nem tért ki, hogy a szlovák nagykövet hogyan fogadta az ügyben kifejtett magyar tiltakozást.
Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.
A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.
Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.