Hirdetés

Biztonsági intézkedésekkel készülnek karácsonyra a Vatikánban

•  Fotó: Vatikáni Rádió/AFP

Fotó: Vatikáni Rádió/AFP

Szokás szerint Ferenc pápa vezeti a karácsonyi egyházi eseményeket a biztonsági gyűrű övezte Vatikánban, ahova hívők és turisták tízezreit várják a következő napokban. Az ünnepeken Ferenc pápa nem feledkezik meg a szegények segítéséről sem.

Hírösszefoglaló

2017. december 23., 22:282017. december 23., 22:28

Mivel december 24. vasárnapra esik, ezért délben Ferenc pápa Úrangyala-imádságot (Angelus) mond a pápai palotáknak a Szent Péter-térre néző ablakából. Ez lesz Ferenc pápa ötödik vatikáni karácsonya.

Szenteste romániai idő szerint 22.30-től Ferenc pápa misét mutat be a Szent Péter bazilikában, bíborosok, püspökök és papok koncelebrálnak az egyházfővel. A mise kezdetén a pápa a bazilika kapujától a főoltárig vonul, ahol felcsendül a karácsony éjszakáján latinul előadott Kalenda éneke – írja az MTI. A misén népviseletbe öltözött gyerekek visznek virágot a Gyermek Jézusnak az oltárnál elhelyezett szobránál, az öt kontinenst jelképezve vagy azokat az országokat, ahol az utóbbi hónapokban Ferenc pápa járt. A Jézuska-szobrot a mise végén Ferenc pápa a gyerekek kíséretében a Szent Péter-bazilikában felállított betlehemben helyezi el.

Hirdetés

A Vatikán honlapján közölt misekönyv szerint kínaiul az egyházért imádkoznak, arabul a világot kormányzókért, portugálul a családért, románul a bűnben élőkért, bengáli nyelven a fiatalokért.

A fényárban úszó bazilika teljesen megtelik többségében külföldi hívőkkel. A bazilikában mintegy ötezren férnek el. Aki nem jut be a bazilikába, a Szent Péter téren felállított kivetítőkön követheti a misét.

December 25-én délben Ferenc pápa a Szent Péter-bazilika központi lodzsájáról mond karácsonyi beszédet, amelynek témája szokás szerint a béke lesz, majd Urbi et Orbi áldást ad Róma városára és az egész világra. A Szent Péter térre ötven-százezer embert várnak. Ferenc pápa elődeivel ellentétben nem köszönti különböző nyelveken a világ népeit. Ez lesz az első alkalom, hogy a vatikáni közvetítést kisérletileg interneten a rendkívül jó, 8K felbontásban is sugározzák. December 26-án délben Ferenc pápa ismét rövid beszédet mond Úrangyala-imádsággal.

Az utóbbi hónapokban a Ferenc pápát és a Vatikánt fenyegető iszlamista videók miatt továbbra is kiemelt a biztonsági készültség a Szent Péter-tér és Vatikánváros egész térségében, amely az ünnepekre széles gyalogosövezetté változott. A belépőket több ponton ellenőrzik.

Az ünnepnapokon sem szünetel a Szent Péter-tér oldalában a szegényeknek és hajléktalanoknak kialakított zuhanyzó, orvosi rendelő és fodrászat, amelyeket már egy podológus (lábgyógyász) is kiegészít. Az egyházfő egyik jobbkezének tartott Konrad Krajewski pápai főalamizsnás idén karácsonykor takarókat és ingyenes ebédjegyeket oszt a Róma utcáin élő hajléktalanok között. A Szent Egyed katolikus közösség december 25-én délben 15 ezer embert vár ünnepi ebédre Rómában, többek között a Vatikántól nem messzi Trastevere-negyed Szűz Mária templomba.

Kiemelt a biztonsági készültség karácsonykor egész Itáliában a milánói székesegyháznál éppúgy mint a firenzei dómnál, Nápoly tengerparti sétányán, amelyet betontömbök torlaszolnak el, valamint majdnem minden jelentősebb olaszországi templomnál, ahova szenteste éjszakáján tobb tíz millió olasz megy éjféli misére.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 16., péntek

Egymás infrastruktúráját bombázták az ukránok és az oroszok

Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.

Egymás infrastruktúráját bombázták az ukránok és az oroszok
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Leó pápa orvosai közölték, hogy a megműtött tüdő rendben működik

A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.

Leó pápa orvosai közölték, hogy a megműtött tüdő rendben működik
2026. október 15., csütörtök

Zelenszkij bekeményít: Ukrajna újra támadja az orosz olajfinomítókat

Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.

Zelenszkij bekeményít: Ukrajna újra támadja az orosz olajfinomítókat
2026. október 15., csütörtök

Magyar Péter: Uniós pénzből erősítenék meg a határvédelmet, áttörés jöhet a kárpátaljai magyarok ügyében

Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.

Magyar Péter: Uniós pénzből erősítenék meg a határvédelmet, áttörés jöhet a kárpátaljai magyarok ügyében
Hirdetés
2026. október 14., szerda

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be

Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be
2026. október 14., szerda

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 

Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 
2026. október 14., szerda

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE

Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára

Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára
2026. október 13., kedd

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen

Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen
2026. október 13., kedd

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren

Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren
Hirdetés
Hirdetés