Hirdetés

Bírálja az ENSZ Izraelt újságírók megölése miatt – Tel-Aviv szerint egyikük Hamász-vezető volt

Izrael

Hamász-tag volt? Izrael szerint Anasz as-Sarif az újságírás mellett a terrorszervezetnek is „dolgozott”

Fotó: viedófelvétel/Al Jazeera

Az ENSZ emberi jogi hivatala elítélte és súlyos nemzetközi jogsértésnek minősítette az izraeli támadást, amely hat újságírót ölt meg Gázában.

Krónika

2025. augusztus 12., 10:012025. augusztus 12., 10:01

Az al-Dzsazíra öt újságírója, köztük Anasz as-Sarif tudósító, meghalt vasárnap egy izraeli légitámadásban. Két másik újságíró, köztük egy szabadúszó is meghalt, közölte a műsorszolgáltató.

Az izraeli hadsereg azt állította, hogy Sarifot célozta meg, mert „a Hamász egyik terrorista sejtjének vezetője volt” – ezt Sarif tagadta.

Hirdetés

A BBC értesülései szerint

Sarif a jelenlegi konfliktus előtt dolgozott a Hamász médiacsapatával Gázában.

A halála előtt a közösségi médiában közzétett bejegyzéseiben az újságíró kritizálta a Hamászt.

A médiajogokért küzdő szervezetek és több ország, köztük Katar is elítélte a támadást.

Sarifot, Mohammed Kureikeht, az al-Dzsazíra másik tudósítóját, valamint Ibrahim Zaher, Mohammed Núfal és Moamen Aliva operatőröket hétfőn temették, miután rakétatalálat érte a sátrukat Gázában.

Gáza utcáin tömegek gyűltek össze a temetésekre. Anasz as-Sarif közismert személyiség volt, akinek több millió követője volt az interneten.

A média szabadságáért küzdő szervezet, a Riporterek Határok Nélkül határozottan elítélte Sarif meggyilkolását.

A Külföldi Sajtószövetség felháborodottságát fejezte ki a célzott gyilkosság miatt. Szerintük az izraeli hadsereg többször is „fegyveres harcosoknak” bélyegezte a palesztin újságírókat, gyakran ellenőrizhető bizonyítékok nélkül.

Az Újságírók Védelméért Bizottság (CPJ) kijelentette, hogy megdöbbentette a támadás, és hogy Izrael nem mzrarorr be bizonyítékot Sarif elleni vádjai alátámasztására.

„Izraelnek régóta dokumentált gyakorlata, hogy újságírókat terrorizmussal vádol, anélkül, hogy bármilyen hiteles bizonyítékot mutatna be” – tette hozzá a szervezet.

Az izraeli hadsereg azt állította, hogy Gázában talált dokumentumok igazolják, hogy Sarif a Hamász tagja volt.

Ezek között szerepelnek „személyzeti névjegyzékek, terrorista-kiképzési tanfolyamok listái, telefonkönyvek és fizetési dokumentumok”.

A nyilvánosságra hozott anyagok a Gázai övezet északi részén működő Hamász-tagokat felsoroló táblázatok képernyőképei, amelyek a Hamász-tagok sérüléseit is feltüntetik, valamint a terrorszervezet kelet-dzsabálijai zászlóalja telefonkönyvének egy részlete.

A BBC azt állítja: nem látott bizonyítékot arra, hogy Sarif részt vett volna a jelenlegi háborúban, vagy továbbra is aktív tagja lenne a Hamásznak.

A CPJ szerint legalább 186 újságíró halt meg Izrael 2023 októberében kezdődött gázai katonai offenzívája óta – ez a leghalálosabb időszak az újságírók számára azóta, hogy 1992-ben elkezdték nyilvántartani az ilyen adatokat.

Idézet
Izraelnek tisztelnie és védenie kell minden civilt, beleértve az újságírókat is”

– írta az ENSZ Emberi Jogi Hivatala egy X-en közzétett bejegyzésében. „Azonnali, biztonságos és akadálytalan hozzáférést követelünk Gázához minden újságíró számára.”

A múlt hónapban a BBC és három másik hírügynökség – a Reuters, az AP és az AFP – közös nyilatkozatot adott ki, amelyben „mély aggodalmát” fejezte ki a Gázai övezetben dolgozó újságírók iránt, akik szerintük egyre kevésbé képesek eltartani magukat és családjaikat.

Az izraeli kormány nem engedi, hogy nemzetközi hírügynökségek szabadon tudósítsanak Gázából, ezért sok médium gázai tudósítókra támaszkodik a tudósításokhoz.

A gázai háború óráról órára egyre veszélyesebbé válik. Ha a katonai megoldás lehetséges lenne, a háború már véget ért volna – jelentette ki az Európai Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője hétfőn.

Az uniós külügyi tanács rendkívüli, videókonferencia keretében tartott ülését követően az X-en közzétett üzenetében Kaja Kallas hangsúlyozta:

az EU prioritásait továbbra is a humanitárius támogatás, beleértve a civil segélyszervezetek hozzáférésének biztosítása, valamint az azonnali tűzszünet és a még fogva tartott túszok szabadon bocsátása jelentik.

Nyilatkozatában a főképviselő úgy fogalmazott: „sürgetjük Izraelt, hogy engedélyezze további segélyszállítmányok bejutását a Gázai övezetbe és azok elosztását a rászorulók között”.

Kijelentette: az EU elítéli az al-Dzsazíra hírtelevízió öt újságírójának meggyilkolását, akik egy gázai kórházat ért izraeli légicsapásban vesztették életüket.

Az EU tudomásul veszi Izrael azon állítását, mely szerint a megcélzott csoport a Hamász iszlamista terrorszervezet tagjaiból állt, ugyanakkor ilyen esetekben egyértelmű bizonyítékokra van szükség, a jogállamiság tiszteletben tartása mellett.

A tárgyalások útján elért kétállami megoldás, azaz Izrael mellett egy palesztin állam létrehozása az egyetlen módja annak, hogy az izraeliek és a palesztinok békében, biztonságban és méltóságban élhessenek egymás mellett – tette hozzá az uniós diplomácia vezetője.


szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. május 01., péntek

Moldova és Románia egyesülését szorgalmazza a két ország írószövetsége

A két ország egyesülése mellett állt ki a moldovai és a román írószövetség.

Moldova és Románia egyesülését szorgalmazza a két ország írószövetsége
Hirdetés
2026. május 01., péntek

Trump már nemcsak Németországból, hanem más európai helyszínekről is kivonná az amerikai csapatokat

Donald Trump amerikai elnök csütörtökön jelezte, hogy fontolóra veszi az amerikai csapatok részleges kivonását Olaszországból és Spanyolországból, nem sokkal azután, hogy Németország kapcsán is felvetette a létszámcsökkentés lehetőségét.

Trump már nemcsak Németországból, hanem más európai helyszínekről is kivonná az amerikai csapatokat
2026. április 30., csütörtök

Megszűnt az autonómiatörekvések segítését szívügyének tartó Szili Katalin megbízatása

Megszűnt Szili Katalin Kárpát-medencei autonómiatörekvésekért felelős miniszterelnöki főtanácsadói jogviszonya április 30-i hatállyal.

Megszűnt az autonómiatörekvések segítését szívügyének tartó Szili Katalin megbízatása
2026. április 30., csütörtök

Román állampolgárok is vannak ez egyik, Irán által elfoglalt teherhajón

Négy román állampolgár is tartózkodott az egyik, Irán által a Hormuzi-szorosban elfoglalt teherhajó fedélzetén – közölte csütörtökön a bukaresti külügyminisztérium.

Román állampolgárok is vannak ez egyik, Irán által elfoglalt teherhajón
Hirdetés
2026. április 30., csütörtök

Trump hosszan beszélt Putyinnal, és úgy véli, hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására

Donald Trump szerint akár hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására – az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnökkel szerdán.

Trump hosszan beszélt Putyinnal, és úgy véli, hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására
2026. április 29., szerda

Magyar Péter: hamarosan érkeznek az uniós források

Hamarosan érkeznek az európai uniós források Magyarországra – közölte Magyar Péter leendő miniszterelnök, miután egyeztetett Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével szerdán Brüsszelben.

Magyar Péter: hamarosan érkeznek az uniós források
2026. április 29., szerda

Orbán Viktor: liberális kormányzás és nemzeti ellenzék időszaka kezdődik

A választással a 16 évig tartó nemzeti kormányzás korszaka lezárult, egy új időszak, a liberális kormányzás és a nemzeti ellenzék időszaka kezdődik – írta Orbán Viktor a Fidesz tagjainak küldött levélben.

Orbán Viktor: liberális kormányzás és nemzeti ellenzék időszaka kezdődik
Hirdetés
2026. április 29., szerda

Nicuşor Dan: Románia készen áll a Moldovával való egyesülésre, ha a többség ezt akarja

Románia bármikor készen áll az egyesülésre, ha a Moldovai Köztársaság polgárai ezt kívánják, és ha többség támogatja ezt a tervet – jelentette ki Nicuşor Dan román államfő.

Nicuşor Dan: Románia készen áll a Moldovával való egyesülésre, ha a többség ezt akarja
2026. április 29., szerda

Éles kritika Brüsszelnek: Borvendég Zsuzsanna EP-képviselő szerint a nemzeti kisebbségek helyett más ügyek kerülnek előtérbe

Borvendég Zsuzsanna, a Mi Hazánk Mozgalom európai parlamenti képviselője keddi felszólalásában élesen bírálta az Európai Parlament kisebbségvédelmi és vallásszabadsággal kapcsolatos gyakorlatát.

Éles kritika Brüsszelnek: Borvendég Zsuzsanna EP-képviselő szerint a nemzeti kisebbségek helyett más ügyek kerülnek előtérbe
2026. április 29., szerda

Bombameglepetés: kilép az OPEC-ből az egyik legfontosabb tagállam

Az Egyesült Arab Emírségek kilép a Kőolajexportáló Országok Szervezetéből (OPEC), valamint az OPEC+ -ból is – közölte kedden az emírségek energiaügyi minisztere.

Bombameglepetés: kilép az OPEC-ből az egyik legfontosabb tagállam
Hirdetés
Hirdetés