Hirdetés

„Felelősök eltávolítása”: Madrid kezdeményezi a katalán kormány feloszlatását

A spanyol kormány kezdeményezi a katalán kormány feloszlatását és előrehozott parlamenti választások megrendezését – jelentette be Mariano Rajoy spanyol miniszterelnök a kabinet rendkívüli ülését követően Madridban szombaton.

MTI

2017. október 21., 15:372017. október 21., 15:37

2017. október 21., 16:192017. október 21., 16:19

Bár a politikus hangsúlyozta: ez nem Katalónia autonómiájának felfüggesztését jelenti, hanem a kialakult helyzetért felelős személyek eltávolítását, szavainak ellentmond, hogy kormánya kezdeményezi az alkotmány 155. cikkelyének alkalmazását. Ez a passzus ad lehetőséget az államnak, hogy alkotmánysértés esetén beavatkozzon az autonóm közösségekben.

A spanyol kormány javaslatait még szombaton beterjeszti a parlament felső házának, a szenátusnak, hivatkozva az alkotmány 155-ös cikkére. „A kormánynak alkalmazni kellett a 155-ös cikket, ez nem volt sem a vágyunk, sem a szándékunk” – fogalmazott Mariano Rajoy. Hangsúlyozta, hogy benyomása szerint a katalán kormány kifejezett célja volt, hogy „eljussunk idáig”, s példaként említette „egyoldalú döntéseik” sorát. Mint mondta, amennyiben a szenátus jóváhagyja a spanyol kormány tervezett intézkedéseit, hat hónapon belül ki kell írni a helyi választásokat, bár szándéka ezt minél előbb megtenni.

Hirdetés

„Választásokat tartani, ez a cél, ezt akarja a többség, ezt mondja a józan ész” – jelentette ki, és hozzátette, hogy ezzel egy új időszak nyílhat meg. A miniszterelnök a további intézkedésekről szólva elmondta, hogy a katalán kormányzati feladatokat ideiglenesen a spanyol kormány illetékes miniszterei vennék át. A katalán kormányzati közigazgatás változatlan formában működne tovább, ahogy a katalán parlamenti is, azzal a kitétellel, hogy nem hozhat alkotmányellenes, valamint a katalán autonóm közösségi alapokmánnyal ellentétes intézkedéseket, és nem tarthat szavazást egy új katalán elnök személyéről.

Mariano Rajoy sajtótájékoztatóján hangsúlyozta: a spanyol kormány intézkedéseinek célja – a törvényességhez visszatérés mellett – a gazdaság helyreállításának folytatása. Aggasztónak nevezte, hogy a legfrissebb adatok szerint már több mint ezer cég döntött úgy, hogy székhelyét átteszi Katalóniából Spanyolország más területére, és aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy csökken a helyi turizmus, ami a gazdaság motorjának számító ágazat. „Kérem, hogy ne menjen el több cég, nyugodtak lehetünk, mert ez (az ügy) megoldódik, anélkül, hogy több kárt okozna” – jegyezte meg. A spanyol kormány teljes intézkedéscsomagját később hozzák nyilvánosságra, azt a spanyol miniszterelnök-helyettes háttérbeszélgetésen ismerteti majd az újságírókkal.

A hetek óta tartó spanyol belpolitikai válságot az október 1-jén tartott katalán függetlenségi népszavazás váltotta ki, amelyet a spanyol alkotmánybíróság törvényellenesnek talált és a madridi kormány is a leghatározottabban elítélt.

Közben az El Periodico katalán napilap által közzétett felmérés szerint előrehozott helyi parlamenti választásokban látja a kialakult konfliktus megoldását a katalánok 68,6 százaléka. Az október 16-19. között Katalóniában elvégzett felmérésben a válaszadók 27,4 százaléka felelt nemmel ugyanerre a kérdésre.

A megkérdezettek 55,6 százaléka szerint az alkotmánybíróság felfüggesztő határozata ellenére megtartott október 1-jei népszavazás nem ad legitim felhatalmazást a katalán kormánynak a függetlenség egyoldalú kinyilvánításához. Ezzel ellentétes véleményt 40,1 százalék  fogalmazott meg. Arra a kérdésre, hogy miként végződik a Katalóniában zajló folyamat, 29,9 százalék mondta azt, hogy egy megállapodással a két kormány között az autonómia bővítéséről, 20,3 százalék szerint Katalónia független lesz, 18,0 százalék úgy véli, csökkenteni fogják a térség önállóságát, 11,3 százalék szerint pedig nem változik a katalán autonómia. A megkérdezettek 20,6 százaléka nem válaszolt a kérdésre.

A közvélemény-kutatók azt is vizsgálták, hogy a katalánok szerint kockázatos-e a helyi gazdaságra a függetlenségi folyamat folytatása. 49,3 százalék igennel válaszolt erre a kérdésre, 45,6 százalék viszont nemmel.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. július 03., péntek

Lemondott Alexandru Munteanu moldovai miniszterelnök

Alexandru Munteanu, a Moldovai Köztársaság miniszterelnöke pénteken bejelentette lemondását, alig nyolc hónappal kormányának hivatalba lépése után – közölte a Moldpres állami hírügynökség.

Lemondott Alexandru Munteanu moldovai miniszterelnök
Hirdetés
2026. július 03., péntek

Tibeti zászlóval a kezében gyújtotta fel magát egy férfi az ENSZ székháza előtt

Felgyújtotta magát és a kórházba szállítása után belehalt sérüléseibe egy férfi, aki tibeti zászlót tartott a kezében az ENSZ New York-i székháza előtt csütörtökön – közölte a New York-i rendőrség.

Tibeti zászlóval a kezében gyújtotta fel magát egy férfi az ENSZ székháza előtt
2026. július 03., péntek

Lengyel külügyminiszter: Magyarország megvonta a politikai menedékjogot két lengyel ellenzéki politikusoktól

Magyarország megvonta az előző kormány által megadott politikai menedékjogot Zbigniew Ziobro és Marcin Romanowski lengyel ellenzéki politikusoktól, valamint Ziobro feleségétől is – közölte Radoslaw Sikorski lengyel külügyminiszter csütörtökön az X-en.

Lengyel külügyminiszter: Magyarország megvonta a politikai menedékjogot két lengyel ellenzéki politikusoktól
2026. július 03., péntek

Két part, egy város, megannyi csillag: három nap Észak-Komáromban

Van valami különös abban, amikor az ember Észak-Komáromba érkezik. A Kárpát-medencei magyar újságíróknak immár másodszor meghirdetett Taste of Comorra (Komárom ízei) háromnapos tanulmányút a város sokféle arcát szerette volna megmutatni.

Két part, egy város, megannyi csillag: három nap Észak-Komáromban
Hirdetés
2026. július 02., csütörtök

Tovább emelkedett a Kijevet ért súlyos orosz légicsapás áldozatainak száma

Immár legalább húszan meghaltak, mintegy kilencvenen pedig megsérültek a Kijev elleni csütörtök hajnali nagyszabású orosz légitámadásban.

Tovább emelkedett a Kijevet ért súlyos orosz légicsapás áldozatainak száma
2026. július 02., csütörtök

Nicuşor Dan: a románok szeretik az Egyesült Államokat és Trumpot, szoros és tartós a szövetség

Az Egyesült Államok és Románia közötti szövetség erős, a románok tisztelik Amerikát és Donald Trump elnököt – szögezte le Nicuşor Dan román államfő egy publicisztikában.

Nicuşor Dan: a románok szeretik az Egyesült Államokat és Trumpot, szoros és tartós a szövetség
2026. július 02., csütörtök

Zelenszkij a magyar ellenkezés dacára is gyors EU-csatlakozást akar

Volodimir Zelenszkij elnök szerdai írországi hivatalos látogatása során felszólította az Európai Uniót, hogy mozdítsa előre Ukrajna csatlakozási folyamatát.

Zelenszkij a magyar ellenkezés dacára is gyors EU-csatlakozást akar
Hirdetés
2026. július 02., csütörtök

Áder János: hideg polgárháború kezdetének nevezhető Sulyok Tamás eltávolítása

Alkotmányellenesnek nevezte Sulyok Tamás államfő és a többi közjogi méltóság tervezett elmozdítását Áder János volt köztársasági elnök a közmédia Kell még valamit mondanom, Ildikó? című podcastjében.

Áder János: hideg polgárháború kezdetének nevezhető Sulyok Tamás eltávolítása
2026. július 01., szerda

WHO: az Európát sújtó hőhullám a főpróba, az elkövetkező nyarak még nehezebbek lesznek

Az Európát sújtó hőhullám az Egészségügyi Világszervezet (WHO) értékelése szerint előhírnöke annak, ami a kontinensre vár az elkövetkező években.

WHO: az Európát sújtó hőhullám a főpróba, az elkövetkező nyarak még nehezebbek lesznek
2026. június 30., kedd

Náci rendszert akart létrehozni Romániában egy Németországban lekapcsolt szélsőjobboldali fiatal

Németországban kedden letartóztattak egy román állampolgárt, akit azzal gyanúsítanak, hogy megkísérelt létrehozni egy szélsőjobboldali terrorista szervezetet, amelynek célja egy „terrorháború” kirobbantása Romániában.

Náci rendszert akart létrehozni Romániában egy Németországban lekapcsolt szélsőjobboldali fiatal
Hirdetés
Hirdetés