Hirdetés

Berlin: nem enged Európa a török zsarolásnak

Törökországon múlik, hogy állampolgárai megkapják-e az uniós vízummentességet, és Európa semmiképp nem hagyhatja zsarolni magát – mondta hétfőn Rostockban a német alkancellár azzal kapcsolatban, hogy a török külügyminiszter jelezte, országa felmondhatja a menekültválság közös kezeléséről kötött EU–Törökország-megállapodást, ha az EU legkésőbb októberig nem vezeti be a török állampolgároknak ígért vízummentességet.

Krónika

2016. augusztus 02., 16:472016. augusztus 02., 16:47

2016. augusztus 02., 17:152016. augusztus 02., 17:15

Sigmar Gabriel hangsúlyozta: a „menekültek bevándorlásának\" ügyében „szükség esetén elég erősek vagyunk ahhoz, hogy nehéz időket is átvészeljünk\". Törökország elindult a halálbüntetés visszaállítása felé, és ezzel „olyan drasztikusan távolodik Európától, hogy végül fölösleges lesz folytatni az (uniós) csatlakozási tárgyalásokat\" – tette hozzá a szociáldemokrata párt (SPD) elnöke rostocki látogatásán tett sajtónyilatkozatában.

A koalíciós társ jobboldali CDU/CSU is bírálta Ankarát. Az uniós vízummentesség csak akkor jár, ha a török fél mind a 72 feltételt teljesítette, engedményről nem lehet szó – hangoztatta Berlinben Wolfgang Boschbach CDU-s parlamenti (Bundestag-) képviselő. A bajor CSU főtitkára, Andreas Scheuer pedig Münchenben azt mondta, hogy a feltételekről nem lehet „bazári\" alkudozást folytatni, akkor sem, ha az „Erdogan-féle új Törökország stílusjegye a fenyegetés és az ultimátum\". Sebastian Kurz osztrák külügyminiszter kedden arról beszélt: Európa nem engedheti meg, hogy Törökország zsarolja, ehelyett az Uniónak inkább a külső határvédelemre kellene koncentrálnia függetlensége és ereje megőrzése érdekében.

Tisztogatás orvosok körében
Elfogatóparancsot adtak ki a török hatóságok egy ankarai katonai kórház száz alkalmazottja, köztük orvosok ellen – közölte kedden az NTV televízió. A letartóztatások feltehetően összefüggésben vannak a két héttel ezelőtti elvetélt katonai puccskísérlettel. Közben Binali Yildirim török miniszterelnök a kormányzó AKP (Igazság és Fejlődés Pártja) parlamenti képviselői előtt felszólalva bejelentette, hogy a hadsereg átalakítása keretében az állam ellenőrzése alá kerülnek a katonai vezérkarhoz tartozó gyárak és üzemek.

Mevlüt Cavusoglu török külügyminiszter a Frankfurter Allgemeine Zeitung című német lapban hétfőn kijelentette, hogy ha az EU nem szünteti meg a vízumkötelezettséget, Törökország „arra kényszerül\", hogy elálljon a menekültügyi megállapodástól. Aláhúzta, hogy az ankarai kormány konkrét menetrendet akar látni. „Ez jelentheti október elejét vagy közepét is – de a dátum kijelölését várjuk\" – mondta.

A megállapodás szerint vissza kell küldeni a Törökországból a görög szigetekre március 20. óta érkezett, a görög hatóságok által elutasított menedékkérőket és a menedékjogi kérelem benyújtásától elzárkózó illegális határátlépőket.

Uniós tagországok cserébe a tehermegosztás jegyében – egy egyelőre 72 ezer fős kontingens erejéig – legális úton átvesznek Törökországtól ugyanannyi szíriai menekültet, amennyit a görög szigetekről visszaszállítanak Törökországba. A megállapodás arról is rendelkezik, hogy felgyorsítják a Törökországgal szembeni uniós vízumkötelezettség feloldásáról 2013-ban kezdett tárgyalásokat. Az eredeti tervek szerint júliusban vezették volna be a vízummentességet, de Ankara nem teljesítette az EU 72 feltételének mindegyikét.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 18., vasárnap

Franciaországi erőszak: lángoló középületek, kifosztott üzletek

Százezrek vonultak utcára Franciaországban a megélhetési költségek emelkedése ellen, a tömegtüntetéseket azonban több nagyvárosban súlyos zavargások, gyújtogatások és fosztogatások kísérték.

Franciaországi erőszak: lángoló középületek, kifosztott üzletek
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Egymás infrastruktúráját bombázták az ukránok és az oroszok

Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.

Egymás infrastruktúráját bombázták az ukránok és az oroszok
2026. október 16., péntek

Leó pápa orvosai közölték, hogy a megműtött tüdő rendben működik

A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.

Leó pápa orvosai közölték, hogy a megműtött tüdő rendben működik
2026. október 15., csütörtök

Zelenszkij bekeményít: Ukrajna újra támadja az orosz olajfinomítókat

Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.

Zelenszkij bekeményít: Ukrajna újra támadja az orosz olajfinomítókat
Hirdetés
2026. október 15., csütörtök

Magyar Péter: Uniós pénzből erősítenék meg a határvédelmet, áttörés jöhet a kárpátaljai magyarok ügyében

Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.

Magyar Péter: Uniós pénzből erősítenék meg a határvédelmet, áttörés jöhet a kárpátaljai magyarok ügyében
2026. október 14., szerda

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be

Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be
2026. október 14., szerda

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 

Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 
Hirdetés
2026. október 14., szerda

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE

Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE
2026. október 13., kedd

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára

Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára
2026. október 13., kedd

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen

Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen
Hirdetés
Hirdetés