Hirdetés

Belgrád szerint Macedónia kémkedést folytat Szerbia ellen

Aleksandar Vucic szerb államfő

Aleksandar Vucic szerb államfő

Belgrád azért rendelte haza konzultációkra sürgősséggel szkopjei nagykövetségének diplomatáit, mert a szerb hírszerzés elegendő bizonyítékot szolgáltatott arról, hogy Macedónia „rendkívül offenzív” tevékenységet folytat a szerbiai szervek és intézmények ellen – mondta Aleksandar Vucic szerb államfő hétfőn.

MTI

2017. augusztus 21., 16:392017. augusztus 21., 16:39

2017. augusztus 21., 16:392017. augusztus 21., 16:39

Vucic részletekbe nem bocsátkozott, de kiemelte: továbbra is azon vannak, hogy baráti kapcsolatot építsenek Belgrád és Skopje között, de ennek a kapcsolatnak kölcsönös tiszteletre kell épülnie. Hozzátette, hogy az ügy körül sok a találgatás, és az elkövetkező tíz napban mindenki tisztábban fog látni.

Ivica Dacic külügyminiszter a Tanjug szerb hírügynökségnek nyilatkozva hasonló okokat említett mindenféle magyarázat nélkül. Dacic szerint a diplomaták egy részét már jövő héten visszaküldik Szkopjéba, a nagykövet viszont csak később tér vissza a külképviseletre, miután minden konzultáció befejeződik Belgrádban.

Hirdetés

„Az állam lépéseket tesz annak érdekében, hogy megvédje saját érdekeit Macedóniában" – mondta Dacic, és hozzátette, Szerbia megvizsgálja azt, hogy diplomatái felkészültek-e arra, hogy a jelenlegi körülmények között dolgozzanak a szomszédos országban.

Szerbia vasárnap sürgősen hazahívta konzultációra szkopjei nagykövetsége minden alkalmazottját, de ennek okát nem közölte.

Először a macedón Telma tévé adott hírt hétfőn a szerbiai diplomaták hazahívásáról, majd ezt az RTS szerbiai közszolgálati televízió kérdésére megerősítette a szerbiai külügyminisztérium is, magyarázatott azonban nem fűzött hozzá. Csak annyit közöltek a tárcánál, hogy Ivica Dacic a nap folyamán tájékoztatja a közvéleményt erről.

A macedón külügyminisztérium arról tájékoztatott, hogy vasárnap kapott jegyzéket a szerbiai nagykövetségtől, amely szerint a személyzetet konzultációra hazarendelték Belgrádba. A szkopjei külügyminisztérium számára sem volt ismert a döntés oka, ezért kapcsolatba lépett a szerb külügyminisztériummal.

A macedón kormányilletékesek azt a véleményt fogalmazták meg, hogy Szerbia azért hívta vissza diplomatáit, mert dühíti, hogy Macedónia javasolni akarja Koszovó felvételét az Egyesült Nemzetek Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezetéhez (UNESCO). A szkopjei kabinet közleményt is kiadott, amely szerint Macedónia a szavazásnál figyelembe veszi az európai uniós tagországok többségének javaslatát.

A koszovói UNESCO-tagságról említést tett hétfői sajtótájékoztatóján Aleksandar Vucic is. Azt mondta, hogy Belgrád előbb megvárja, mit lép Koszovó, illetve mit mond rá Szkopje és Podgorica, és csak azután fog reagálni.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 16., péntek

Egymás infrastruktúráját bombázták az ukránok és az oroszok

Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.

Egymás infrastruktúráját bombázták az ukránok és az oroszok
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Leó pápa orvosai közölték, hogy a megműtött tüdő rendben működik

A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.

Leó pápa orvosai közölték, hogy a megműtött tüdő rendben működik
2026. október 15., csütörtök

Zelenszkij bekeményít: Ukrajna újra támadja az orosz olajfinomítókat

Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.

Zelenszkij bekeményít: Ukrajna újra támadja az orosz olajfinomítókat
2026. október 15., csütörtök

Magyar Péter: Uniós pénzből erősítenék meg a határvédelmet, áttörés jöhet a kárpátaljai magyarok ügyében

Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.

Magyar Péter: Uniós pénzből erősítenék meg a határvédelmet, áttörés jöhet a kárpátaljai magyarok ügyében
Hirdetés
2026. október 14., szerda

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be

Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be
2026. október 14., szerda

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 

Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 
2026. október 14., szerda

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE

Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára

Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára
2026. október 13., kedd

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen

Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen
2026. október 13., kedd

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren

Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren
Hirdetés
Hirdetés