
Fotó: Pixabay.com
Béketervvel állt elő Kína az Oroszország által Ukrajna ellen indított háború első évfordulóján.
2023. február 24., 10:222023. február 24., 10:22
Peking többek között az egyes országok szuverenitásának tiszteletben tartását, a sajátos biztonsági igények létjogosultságát, valamint a nukleáris fegyverek bevetésének tiltását tartja fontosnak.
A pekingi külügyminisztérium által kiadott 12 pontos memorandum az Ukrajna és Oroszország közötti béketárgyalások azonnali újraindítását követeli. A dokumentum a „Kína álláspontja az ukrajnai válság politikai megoldásáról” címet viseli és óvakodtak attól, hogy „béketervként” aposztrofálják.
„Minden félnek támogatnia kell Oroszországot és Ukrajnát abban, hogy egy irányba dolgozzanak, és végül elérjék az átfogó tűzszünetet” – írják a dokumentumban. Mint írták, „a konfliktus és a háború senkit sem szolgál. Minden félnek racionálisnak kell maradnia, önmérsékletet kell tanúsítania, és kerülnie kell a tűz szítását, továbbá meg kell akadályoznia a válság súlyosbodását, vagy az ellenőrzés alóli kicsúszást.”
A memorandum ugyanakkor rámutat arra is, hogy minden országnak joga van saját biztonsági jogait kifejezni, és ezeket is figyelembe kell venni.
A diplomaták ez utóbbit egyértelmű utalásnak tekintik Oroszország azon érvelésére, hogy meg kell védenie magát az Egyesült Államokkal és a NATO-val szemben.
Peking a háború stratégiai kockázatainak csökkentését is szorgalmazza:
„Nem szabad atomfegyvert bevetni, és nem szabad atomháborút vívni. A nukleáris fegyverek használatával való fenyegetést is el kell utasítani” – írják.
Oroszország katonai vagy egyéb eszközökkel fogja felszabadítani Donbaszt és Novorossziját – jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök az India Today televíziós csatornának adott interjúban, hivatalos indiai látogatása előtt.
A NATO-nak meg kell erősítenie jelenlétét keleti szárnyán, annak ellenére, hogy Oroszország az Egyesült Államokkal folytatott béketárgyalások során ismét nyomást gyakorol a katonai szövetség korlátozása érdekében – jelentette ki Oana Țoiu.
Az ukrán biztonsági szolgálat (SZBU) szerdán este azt állította, hogy a Fekete-tenger térségében operatív feladatokban részt vevő összes Sea Baby tengeri drónját azonosították, egyik sem veszett el, és egyik sem lépett be román felségvizekre.
Öt palesztin, köztük két gyermek halt meg, és több ember megsebesült, amikor izraeli repülőgépek támadták meg a Hán-Júnisz nyugati részén lévő menekülttábor sátrait – állították a Kuvaiti Tábori Kórház orvosai.
Steve Witkoff amerikai különmegbízott csütörtökön Miamiban találkozik az ukrán nemzetbiztonsági tanács vezetőjével, Rusztem Umerovval – erősítette meg a Fehér Ház a BBC szerint.
Ursula von der Leyen egy generáció óta az EU elszámoltathatóságának legnagyobb kihívásával szembesül a legújabb, csalás ügyében zajló nyomozás miatt, amely két, a legnagyobbak közé tartozó nevet érint Brüsszelben, és teljes körű válsággá fajulhat.
Ilie Bolojan román kormányfő elmondása szerint „pragmatikus megbeszélést” folytatott szerdán Budapesten Orbán Viktor magyar miniszterelnökkel.
„Helytelen” lenne azt állítani, hogy Vlagyimir Putyin elnök elutasította az Egyesült Államok békejavaslatait a keddi tárgyalásokon Steve Witkoff-fal és Jared Kushnerrel – jelentette ki szerdán a Kreml szóvivője, Dmitrij Peszkov.
Közbeszerzési csalás és korrupció, összeférhetetlenség és hivatali titoktartás megsértésének gyanújával vádat emeltek Federica Mogherini, az Európai Unió korábbi külügyi és biztonságpolitikai főképviselője és további két másik ember ellen.
Az Észak-atlanti Szövetség „gyors előrelépéseket tesz” a keleti szárnyának, többek között Romániának a védelmét szolgáló intézkedések terén az Eastern Sentry program keretében – jelentette ki Mark Rutte NATO-főtitkár kedden Brüsszelben.
szóljon hozzá!