Békésen demonstráltak a hétvégén a budapesti Kossuth téren

Nemzeti Kerekasztal és gulyáságyú Vincze Ferenc, Budapest • A forrónak ígérkezõ, Kossuth téri hétvége végül csendesen, de nem eseménytelenül telt Budapesten. A délelõtti órákban csupán pár százan gyûltek össze a Gyurcsány Ferenc lemondását követelõk közül, de sokan voltak olyanok, akik ott ébredtek a tér szélén felhúzott sátrakban. Ekkor még nem volt kihangosítás, s aki hallani és érteni akarta a szónokok beszédét, annak egészen közel kellett húzódnia az emelvényhez.

Gazda Árpád

2006. szeptember 25., 00:002006. szeptember 25., 00:00

A délutáni órákra viszont már megérkezett a hangosítást biztosító autó is, s így már a hangosbemondóból tudhattuk meg, hogy a tüntetést szervezõ Magyar Nemzeti Bizottság nemzetközi sajtótájékoztatót tartott, melyrõl nem szólt minden tagjának. „Vihar egy pohár vízben” – mondta a mellettem álló mosolygó öregúr, majd tudni vélte, hogy rengeteg ember fog érkezni vidékrõl, csak várjuk ki a végét.

„Szervusztok, szervusztok!’’
És aki várta, az láthatta is õket. A kora délutáni órákban tüntetõk népes csoportja érkezett autóbuszokon Székesfehérvárról, Egerbõl, akiket a Kossuth téri tömeg lelkes „Szervusztok!” kiáltással üdvözölt. „A vidék velünk van!” – üvöltötte egy gimnazistának tûnõ fiatal fiú, miközben a kezében lévõ hatalmas, kb. öt méter hosszú horgászbotot lengette, melyre egyméretes magyar zászlót kötött. S nem õ az egyetlen, aki elõrángatta poros pecabotját a kamra mélyébõl, hiszen itt is, ott is horgászbotokra kötött zászlók lengenek. Van amelyiken nem is egy, hanem az összes lehetséges variáció: legfelül a magyar zászló, alatta egy Árpád-sávos lobogó, s végül pedig a ’48-as zászló. A transzparensek között angol feliratok is feltûntek: „Ha miniszterelnök akarsz lenni, gyere Magyarországra, és hazudj!” Közben a hangosbemondó révén újabb információkhoz jutunk: Demszky Gábor fõpolgármester az esti Fradi-meccstõl tartva felkér mindenkit, hogy az összes verekedésre és rendbontásra alkalmas tárgyat, értsd kukákat, tüntessék el az utcákról. Gúnyos moraj futott végig a tömegen, mely idõközben egyre csak duzzadt, s lassan elérte a tízezres határt. Ekkor érkezett a hír, hogy bal- és jobboldali közéleti személyiségek tartanak a térre, és szólni kívánnak a tüntetõkhöz.

„Alkotmányozó
nemzetgyûlést!’’
Elõször Schmitt Pál, a Fidesz európai parlamenti képviselõje szólt a tömeghez, s felszólított mindenkit, hogy csatlakozzék a Fidesz meghirdetette kezdeményezéshez: tûzzön fehér szalagot a ruhájára. A európai néppárti képviselõ ugyanakkor megismételte Orbán Viktor korábbi kijelentését, miszerint az október elsejei választások népszavazással érnek fel, s ekkor fog eldõlni ténylegesen a kormány sorsa. Óriási üdvrivalgás és szûnni nem akaró taps fogadta Tõkés Lászlót, királyhágómelléki református püspököt, aki az erdélyi magyarság nevében kívánt szólni. A tüntetõk többször is félbeszakították Tõkés beszédét, s az egész tér visszhangzott az „egyek vagyunk” vagy az „itthon vagytok” skandálásától. Tõkés László kifejtette, hogy nem kíván a magyar belügyekbe avatkozni, csupán azt akarja hangsúlyozni, hogy Gyurcsány Ferenc nemcsak a magyarországiaknak, hanem a határon túli magyarságnak is hazudott. Ezután következett két baloldali politikus, Szûrös Mátyás és Pozsgay Imre, akik mindketten, akárcsak az utánuk következõ Melocco Miklós szobrászmûvész és Papp Lajos szívsebész is, felszólították a magyar parlamentet, hogy adjon választ a tüntetésekre. A fentebb említettek és köztük Makovecz Imre építész is, dokumentumot írtak alá, melyben követelik egy ideiglenes kormány felállítását és az alkotmányozó nemzetgyûlés összehívását.
Miközben az emelvényen politikusok és közéleti személyiségek szóltak a tömeghez, egyre több ember érkezett a térre. Van, aki úgy tudja, hogy már százezren vagyunk, s akad, aki reménykedik, hogy legalább húszezren. A sátraknál elkezdték osztani a gulyást, paprika- és krumpliillat terjed a levegõben. Akinek nem jutott gulyás, annak maradt a zsíros kenyér, abból is volt bõven. Csendes hétvége volt, gulyással, zsíros kenyérrel és alkotmányozó nemzetgyûléssel.

Nemzeti Kerekasztal
felállítását követelték
A rendszerváltozás korából ismert Nemzeti Kerekasztal felállítását szorgalmazták a Kossuth téri tüntetõk. A téren elfogadott dokumentum szerint a Kerekasztal tagja lehet minden olyan hivatalosan bejegyzett társadalmi szervezet, mely elfogadja a demokráciában a népfelség elvét és a kormány lemondásának szükségességét. Továbbá szorgalmazzák a mihamarabb megtartandó országgyûlési választások kiírását és az ország alkotmányos berendezkedésének a reformját. A dokumentumban kitérnek arra is, hogy a „Nemzeti Kerekasztal plenáris ülésének tagjai kettõs képviselettel még áttételes módon sem rendelkezhetnek. Plenáris ülés tagja nem lehet azon személy, amely az elõzõ egypárti rezsimben felsõ vagy középszintû politikai tisztséget töltött be.”


Értelmiségiek Gyurcsány lemondását követelik
A Kossuth téri tüntetõkkel és követeléseikkel szimpatizáló magyar értelmiségiek egy csoportja nyilatkozatot írt alá, melyben kijelentik: „A nép tûrõképességének határára érkezett. Az utcai demonstrálókkal szolidaritást vállalunk, és magunk is követeljük a hazug, országunkat a tönk szélére juttató, ezért bûnös kormány távozását. A mind erkölcsi, mind politikai értelemben bukottnak tekinthetõ miniszterelnök lemondatására minden alkotmányos és törvény által nem tiltott eszköz igénybevételét hazánk elemi érdekének tekintünk.” A nyilatkozattevõk elhatárolódnak a magyar fõvárosban történt erõszakos cselekményektõl: „Ugyanakkor a jogos és alkotmányos keretek között zajló tiltakozásokhoz kapcsolódó, néhány száz fõs csoport erõszakos cselekedeteitõl elhatároljuk magunkat”. A dokumentumot így fejezik be: „A jelenlegi kritikus helyzet megoldásának egyetlen kulcsa pillanatnyilag maga az ország miniszterelnöke. Milliók várják dicstelen pályafutásának elsõ és utolsó hiteles mondatát: – Kormányom nevében benyújtom lemondásomat.”

------------

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 10., szerda

Mesterlövész elkövette merényletben életét vesztette a legismertebb amerikai konzervatív aktivista

Lelőtték szerdán Charlie Kirk véleményvezért, az Egyesült Államok egyik legismertebb konzervatív aktivistáját. Donald Trump támogatója ellen a Utahi Egyetem rendezvényén követtek el merényletet.

Mesterlövész elkövette merényletben életét vesztette a legismertebb amerikai konzervatív aktivista
2025. szeptember 10., szerda

Drónincidens: reagáltak az oroszok, folyamatos készenlétben a NATO légvédelme

Az orosz hadsereg nem tervezte lengyelországi célpontok támadását – közölte szerdán a moszkvai védelmi minisztérium. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerint mintegy két tucat orosz drón hatolhatott be Lengyelország légterébe.

Drónincidens: reagáltak az oroszok, folyamatos készenlétben a NATO légvédelme
2025. szeptember 10., szerda

Szakértők: az Ukrajnával határos országoknak fokozottan védeniük kell a légterüket, a NATO-légvédelem levizsgázott

Szinte biztos, hogy nem Lengyelország volt a célpont, az ukrán EW téríthette le a pályáról a drónokat – így kommentálta Demkó Attila biztonságpolitikai szakértő azt, hogy szerdára virradóra több orosz drón is megsértette Lengyelország légterét.

Szakértők: az Ukrajnával határos országoknak fokozottan védeniük kell a légterüket, a NATO-légvédelem levizsgázott
2025. szeptember 10., szerda

Közel kéttucatnyi katonai támogatási csomaggal segítette Románia Ukrajnát a háború kezdete óta

Románia eddig 23 katonai segélycsomagot nyújtott Ukrajnának, amelyek tartalma a lőszertől és a védőfelszereléstől a Patriot légvédelmi rendszerig terjed – közölte a védelmi miniszter kedden a Digi24 hírcsatornával.

Közel kéttucatnyi katonai támogatási csomaggal segítette Románia Ukrajnát a háború kezdete óta
2025. szeptember 10., szerda

Lakóépületet rongált meg egy orosz drón Lengyelországban

Drón csapódott be egy lakóépületbe Wyryki településen, Kelet-Lengyelországban, de senki sem sérült meg – jelentette a Polsat News magán televíziós csatorna a helyi rendőrségre hivatkozva.

Lakóépületet rongált meg egy orosz drón Lengyelországban
2025. szeptember 10., szerda

Ursula von der Leyen: Európa harcban áll

Európa harcban áll egy egységes és békében élő, szabad és független kontinensért – jelentette ki az Európai Bizottság elnöke Strasbourgban, az Európai Parlament plenáris ülésén szerdán.

Ursula von der Leyen: Európa harcban áll
Ursula von der Leyen: Európa harcban áll
2025. szeptember 10., szerda

Ursula von der Leyen: Európa harcban áll

2025. szeptember 10., szerda

Kárpátaljai iskola elleni támadást akadályozott meg a Scotland Yard

A londoni rendőrséghez érkezett bejelentés alapján sikerült megakadályozni egy kárpátaljai iskola ellen tervezett fegyveres támadást.

Kárpátaljai iskola elleni támadást akadályozott meg a Scotland Yard
2025. szeptember 10., szerda

Túlélte a Hamász terrorszervezet vezetője az ellene Katarban végrehajtott izraeli csapást

Halíl al-Hajja, a Hamász emigrációban élő gázai vezetője, egyúttal főtárgyalója az Izraellel katari közvetítéssel folyó tárgyalásokon, túlélte Izrael keddi dohai, célzott rakétatámadását, a fia és stábjának vezetője azonban életét vesztette.

Túlélte a Hamász terrorszervezet vezetője az ellene Katarban végrehajtott izraeli csapást
2025. szeptember 10., szerda

A lengyel légteret megsértő orosz drónokat lőtt le a lengyel hadsereg

A lengyel hadsereg szerdán kora reggel közölte, hogy lelőtt néhány drónt, amelyek megsértették légterét az oroszok szomszédos Ukrajna elleni támadása során.

A lengyel légteret megsértő orosz drónokat lőtt le a lengyel hadsereg
2025. szeptember 09., kedd

Kormányalakítás Franciaországban: Sébastien Lecornu védelmi miniszter az új miniszterelnök

A francia elnök, Emmanuel Macron kedden a védelmi minisztert, Sébastien Lecornu-t nevezte ki miniszterelnökké – közölte az Elysée-palota.

Kormányalakítás Franciaországban: Sébastien Lecornu védelmi miniszter az új miniszterelnök