
Egyelőre nem lépnek be Róma területére a traktorkonvojok, mivel nem kaptak rá engedélyt a gazdák
Fotó: Olasz gazdaszövetség
Traktorokkal vették körbe az olasz fővárost az egész országból érkező tüntető gazdák, akik több ponton elfoglalták a Rómába bevezető országutakat hétfőn.
2024. február 05., 18:042024. február 05., 18:04
2024. február 05., 18:212024. február 05., 18:21
A Rómába vezető országutak majdnem mindegyikén traktorsort látni. A tervek szerint az éjszakát a földeken töltik, melyeket ingyen bocsátottak rendelkezésükre a tulajdonosok. Északról és déli irányból is megindultak hétfő reggeltől kezdve a több hete tiltakozó gazdák traktorai Róma irányába. Az elsők között azok érkeztek meg, akik a főváros körüli régióból indultak el. A Nomentana nevű országút római bejáratánál álltak meg, és várják a távolabbról jövők érkezését.
A gépek az országutakon haladnak, sorfaluk jelentősen lassítja a járműforgalmat. Andrea Porro, az Agrár Felszabadítás nevű mozgalom vezetője úgy nyilatkozott, terveik szerint csütörtökig ezernél is több traktor vehetik körbe Róma városát. Egyelőre nem lépnek be Róma területére, mivel nem kaptak rá engedélyt.

Traktorokkal, munkagépekkel özönlötték el az elégedetlen gazdák csütörtökön Brüsszel sugárútjait és utcáit, tiltakozva az ágazatot sújtó szabadkereskedelmi egyezmények ellen. Fotóriportban mutatjuk be a belga fővárosban tapasztalható gazdablokádot.
A hatóságoktól azt kérték, hagy vonulhassanak be a városközpontba. A hét végére országos megmozdulást szerveznek. Fel akarnak szólalni a kedden kezdődő Sanremói Dalfesztivál színpadán is. Az olaszországi gazdatüntetések január 19. óta tartanak. Bolognában hétfőn koporsóval vonultak fel a mezőgazdaságban dolgozók, az agrárágazat halálát hirdetve. Az északi Torinó és a déli Caserta városon kívüli területén is traktoros tüntetések zajlottak: Casertában a gazdák zöldséget és gyümölcsöt osztottak.
Milánóban néhány traktor napok óta Lombardia tartományi székháza előtt állomásozik, és ezeket a gazdákat egy tehén is kíséri. A nemzeti színű zászlókkal díszített traktorok az európai agrárpolitika megszorításai, valamint a szintetikus agrár- és élelmiszertermékek ellen tüntetnek.
Giorgia Meloni miniszterelnök Japánban folytatott tárgyalásairól üzent, hangoztatva, hogy kormánya készen áll meghallgatni a gazdákat. „Kormányzásunk kezdete óta kiemelt figyelmet fordítunk a mezőgazdasági szektorra, növeltük az ágazatnak szánt forrásokat, és a gazdasági helyreállítási csomagból már 8 milliárd eurót különítettünk el a szektornak” – nyilatkozta Meloni. Úgy vélte, Brüsszel téves „ideológiai” agrárpolitikája vezetett a gazdák tiltakozásához. Megjegyezte, hogy Olaszország elsőként tiltotta be a szintetikus élelmiszertermékeket egy novemberben született törvénnyel.
Marco Campomenosi, a Liga párt európai parlamenti frakcióvezetője, azt mondta, a gazdatüntetések figyelmeztető jelzések az elhibázott európai döntések miatt, melyeket nem szabad nem észre venni. Hozzátette, a júniusi európai parlamenti választással lehet helyre tenni a jelenlegi Európai Bizottság hibáit. A Legambiente olasz környezetvédelmi szervezet közleménye szerint az Európai Unió zöldpolitikája „nem ellensége, hanem stratégiai szövetségese az agrárvilágnak”.

Uniós rendszerhibáról beszélhetünk, amely minden tagország gazdatársadalmát sújtja, de sokan még nincsenek tisztában azzal, hogy mekkora a baj. Az viszont jelzésértékű, hogy az Atlanti-óceántól a Fekete-tengerig mindenhol megmozdultak a gazdák.
A kiszivárgott halálozási nyilvántartások szerint az Ukrajna elleni teljes körű invázió kezdete óta 394 000 és 450 000 között van azon halottak száma, akik Oroszország oldalán harcoltak, vagy más módon kapcsolódtak a háborúhoz.
Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte szombat esti sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő. Valószínűleg mindhárman a támadó közvetlen családtagjai, tette hozzá.
Emberi maradványokat találtak egy hajó fedélzetén, amelyet tizenöt nappal ezelőtt egy drón talált el Románia partjainál, és amelyet javítás céljából egy bolgár hajógyárba szállítottak – jelentette be szombaton a várnai ügyészség.
Hat ember meghalt, és tizenöten megsebesültek a szombat délután Krakkó főterén történt lövöldözésben – közölte a lengyel rendőrség.
Vitába keveredett Elon Musk amerikai milliárdos és a SpaceX vezérigazgatója és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök – számolt be a Kyiv Independent.
Bizonyára sokan felkapták a fejüket a hírre, hogy az iráni rezsimhez közel álló, keményvonalas lapok a héten több ország mellett a Romániában működő amerikai katonai támaszpontokat is a lehetséges célpontok között emlegették.
„Csodálatos” megállapodást ígért Ukrajnában Donald Trump amerikai elnök, miután Vlagyimir Putyin orosz elnök küldöttével találkozott.
Miközben újabb Romániai repülőjáratok kaptak hamis bombafenyegetést, egy orosz szervezet vállalta magára az európai légi közlekedést csütörtökön megzavaró riasztásokért.
Újratárgyalná a német Rheinmetall fegyveripari céggel megkötött katonai beszerzési szerződéseket Alexandru Mihai Ghigiu beruházásokért és európai projektekért felelős miniszter.
Lesújtóak a statisztikák: az európai 15 évesek harmada, míg Romániában a diákok fele elbukik a minimális szövegértési és matematikai elvárásokon. Erre a válságra válaszol az Európai Bizottság új oktatási és készségfejlesztési csomagja.
szóljon hozzá!