2013. március 21., 17:112013. március 21., 17:11
A magyar Külügyminisztérium csütörtöki közleményében közölte, az államtitkár Bukarest képviselőjének neheztelését fejezte ki Victor Pontának az Adevărul bukaresti napilapnak adott interjúja miatt, a román kormányfő szavait pedig sokkolónak nevezte. Győri Enikő emlékeztetett, Martonyi János külügyminiszter március 4-5-i, bukaresti látogatásán megállapodás született arról, hogy a két ország vezetői nem üzengetnek egymásnak a sajtón keresztül, hanem kizárólag a diplomáciai csatornákat használják a vitás kérdések megtárgyalására.
Victor Ponta az Adevărul szerdai számában megjelent interjúban közölte: elutasítja, hogy Romániát egy kalap alá vegyék Magyarországgal, és őt személy szerint Orbán Viktorhoz hasonlítsák. A beszélgetés során Pontát a német, finn, dán és holland külügyminiszter leveléről kérdezték, akik egy erősebb számonkérési mechanizmus bevezetését sürgették az unióban, az európai alapértékek védelmében.
Az Európai Bizottság elnökének címzett levél egyes bukaresti sajtókommentárok szerint kimondatlanul is Romániát és Magyarországot vette célba. Victor Ponta kijelentette: az ő olvasatában csak Magyarországnak szólt a figyelmeztetés. „Romániában egy vesszőt sem változtattunk az alkotmányban, míg Magyarország állandóan módosítja az alaptörvényt. Romániában sajtószabadság van, és a jegybank valóban független, tehát semmiben sem hasonlít a helyzetünk Magyarországhoz, úgyhogy nem akarom, hogy egy kalap alá vegyenek” – mondta Ponta.
A miniszterelnök szerint ugyanakkor elképzelhető, hogy a politikai egyensúlyozás kedvéért mutogassanak Romániára is. „Ha nem vigyázunk, ez politikai alapon fog menni: egy tőlük, egy tőlünk. Vagyis ha Orbán úr néppárti politikus, akkor legyen mellette valaki a szocialistáktól, Romániából” – fejtegette Victor Ponta. A miniszterelnök azt mondta: támogatná egy erősebb számonkérési mechanizmus kidolgozását, amelyre szerinte most Magyarország miatt van szükség. „Joggal írta rólam egy publicista, hogy semmi sem idegesít jobban, mint amikor Orbán Viktorhoz hasonlítanak. Ez nem személyes ügy, de ami Romániában történik, egyáltalán nem hasonlít a magyarországi eseményekhez, úgyhogy nem fogadom el ezt a párhuzamot. Tudom persze, hogy sok zenész összekeveri Budapestet Bukaresttel, de szeretném, ha a politikusok és a sajtó nem követnék el ezt a tévedést” – hangoztatta a román miniszterelnök.
Százezrek vonultak utcára Franciaországban a megélhetési költségek emelkedése ellen, a tömegtüntetéseket azonban több nagyvárosban súlyos zavargások, gyújtogatások és fosztogatások kísérték.
Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.
A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.
Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.