Hirdetés

Az utolsó pillanatban hosszabbították meg ismét az Izrael és a Hamász közötti tűzszünetet

•  Fotó: Izraeli védelmi minisztérium

Fotó: Izraeli védelmi minisztérium

Csupán percekkel a csütörtök reggel hét órai lejárta előtt sikerült meghosszabbítani az Izrael és a gázai Hamász terrorszervezet közötti fegyverszünetet

Hírösszefoglaló

2023. november 30., 07:342023. november 30., 07:34

Az Izraeli Védelmi Erők (IDF) nem sokkal hét óra előtt jelentette be, hogy a hetedik napra is meghosszabbították az ideiglenes fegyvernyugvást.

Ez a második meghosszabbítása a pénteken kezdődött, eredetileg négynapos tűzszünetnek.

Hirdetés

Az izraeli hadsereg szerint a „műveleti szünet” a további túszok szabadon bocsátásáról folyó tárgyalások közepette folytatódik.

„A közvetítőknek a túszok kiszabadítására irányuló erőfeszítéseire való tekintettel és a keretszabályozás feltételeinek betartásával a műveleti szünet folytatódik” – közölte az IDF.

A Hamász szintén közleményben erősítette meg a tűzszünet hetedik napra történő meghosszabbítását.

A terrorszervezet korábban azt közölte, hogy a fegyvernyugvás meghosszabbításáról szóló tárgyalások zsákutcába jutottak, miután Izrael visszautasította azt az ajánlatot, hogy a tűzszünet meghosszabbításáért cserébe átvesz hét nőt és gyermeket, valamint három másik személy A CNN azt közölte, hogy izraeli tisztviselők szerint a Hamász közvetítőkön keresztül azt javasolta, hogy engedjenek el kevesebb mint 10 túszt, vagy engedjék el azokat a túszokat, akik nem nők és gyerekek".

A tárgyalásokhoz közel álló diplomáciai források a CNN-nek azt mondták, hogy a Hamász csak hét nőt és gyermeket tudott felajánlani, és felajánlotta, hogy további három idős túszt is bevon.

A Hamász katonai szárnya egyébként még a tűzszünet meghosszabbításáról szóló bejelentés előtt csütörtökön arra kérte erőit, hogy az Izraellel kötött tűzszünet utolsó óráiban is tartsák fenn a magas harckészültséget arra az esetre, ha azt nem újítják meg.

Az izraeli hadsereg is felkészült a gázai háború következő szakaszára, amikor a tűzszünet lejár - mondta Herzi Halevi, az Izraeli Védelmi Erők vezérkari főnöke szerdán.

Egyébként

szerdán újabb tizenkét izraeli, köztük két orosz-izraeli kettős állampolgár, valamint négy thaiföldi túsz szabadult ki a Hamász fogságából szerdán késő este, akiket az iszlamisták október 7-i támadása után hurcoltak a Gázai övezetbe – jelentette az izraeli média.

A tűzszünet és a túszok elengedésének hatodik napján az Izrael és a Hamász közötti egyezmény szerint tíz izraeli foglyot kellett volna szabadon engedni, de a Hamász ezen felül elengedett két, orosz és izraeli kettős állampolgársággal rendelkező túszt.

Musza Abu Marzuk, a Hamász magas rangú tisztviselője szerda reggel jelentette be, hogy a szervezet Vlagyimir Putyin orosz elnök előtt tisztelegve két orosz állampolgárságú túszt szabadon enged, függetlenül az Izraellel kötött megállapodástól. Szerdán rajtuk kívül öt nő és öt gyermek került haza Izraelbe. Az izraelieken kívül négy thaiföldi állampolgárt is elengedtek.

A túszátadás és a tűzszünet hat napja után már 73 kiszabadított túsz került vissza Izraelbe, de izraeli számítások szerint még 25 olyan izraeli nő és gyermek maradt a Hamász fogságában, akiket az eddigi humanitárius egyezmény szerint hazaengedhetnének.

„Izrael azt mondja a Hamásznak: adják vissza mind a 25-öt, utána beszélünk a többiről” – mondta a Jediót Ahronót című újság hírportáljának, a ynetnek egy magas rangú izraeli biztonsági tisztviselő a tűzszünet és a túszátadás meghosszabbításáról szóló tárgyalásokra utalva.
Izraeli becslések szerint csak húszat tud visszaküldeni közülük a Hamász, ez további két nap haladékot jelent.

Izrael azt üzente a Hamásznak a közvetítőkön keresztül, hogy ha nem érkezik meg a csütörtökön szabadon engedni tervezettek névsora éjjel, akkor csütörtök reggel megszűnik a tűzszünet. „Nincs olyan, hogy tűz esetén nem tárgyalnak. Ha nem hoznak vissza elhurcoltakat, akkor tűz van” – közölte a biztonsági vezető.

Egyébként

Izrael elutasította a tartós tűzszünet iránti követeléseket az ENSZ Biztonsági Tanácsának (BT) szerdai ülésén.

„Mindenki, aki a tűzszünetet támogatja, az alapjában véve a Hamász terroruralmának folytatását támogatja a Gázai övezetben” – jelentette ki Gilad Erdan izraeli ENSZ-nagykövet a New York-i tanácskozáson. Hangsúlyozta, hogy egy tűzszünettel Izrael nem tudja megvédeni polgárait.

Mint fogalmazott, nem lehet egyszerre tűzszünetet követelni és azt állítani, hogy megoldást keresnek a konfliktusra.

Emellett a radikális iszlamista Hamász nem partner egy megbízható békéhez – szögezte le.

„Nem veszik észre, hogy a tűzszünet és a béke iránti követelés önellentmondás?” – vetette fel Erdan. Kijelentette, hogy az erőszak csak akkor érhet véget, ha a Hamász átadta a túszokat és az Izrael elleni, október 7-i támadásban részt vett terroristákat.

António Guterres ENSZ-főtitkár és a BT-ülést vezető Vang Ji kínai külügyminiszter ugyanakkor átfogó, tartós fegyvernyugvást sürgetett a Gázai övezetben, azt hangoztatva, hogy az erőszak „olyan sorscsapásba fordulhat át, amely felemésztheti az egész régiót”.

Vang azt is bejelentette, hogy Kína további humanitárius segélyeket küld a palesztin térségbe. A szaúdi külügyminiszter szintén úgy fogalmazott, hogy az átmeneti tűzszünet elégtelen, tartós fegyvernyugvás kell a Gázai övezetben.

Linda Thomas-Greenfield amerikai ENSZ-nagykövet arról beszélt, hogy Washington az ideiglenes tűzszünet meghosszabbításában reménykedik, és sürgette Izraelt, hogy önvédelmi jogának gyakorlása során tegyen meg minden lehetséges intézkedést a polgári áldozatok elkerülésére.

„Minden a Hamász kezében van. Az izraeliek azt mondták, hogy ha (a Hamász) naponta tíz túszt elenged, akkor (a tűzszünetet) meghosszabbítják egy-egy nappal” – mondta Linda Thomas-Greenfield. Egyben közölte, hogy az Egyesült Államok továbbra is attól tart, hogy a konfliktus kiszélesedhet.

Az amerikai ENSZ-nagykövet szóvá tette a másik palesztin lakosságú övezet, Ciszjordánia helyzetét is. Mint mondta, Washington aggasztónak tartja az izraeli telepesek túlkapásait a helyi palesztin lakosokkal szemben. Hozzáfűzte, hogy Washington ellenzi a zsidó telepek kibővítését Ciszjordániában.

Egy korábbi izraeli légitámadásban meghalt a Gázai övezetbe elhurcolt túszok közül a legfiatalabb, egy 10 hónapos csecsemő, valamint 4 éves testvére és édesanyjuk

– közölte szerdán a palesztin térséget irányító radikális iszlamista Hamász palesztin szervezet fegyveres szárnya, az Izzedín el-Kasszám Brigádok.

A tájékoztatás szerint Kfir Bibász, Ariel Bibász és anyjuk, Shiri Bibász halt meg. Az izraeli hadsereg közölte, hogy ellenőrzik az Izzedín el-Kasszám Brigádok állítását az október 7-i támadás alkalmával Izraelből elhurcolt túszok haláláról. A hadsereg azt is hangsúlyozta, hogy „a Hamász felel a Gázai övezetben lévő túszok biztonságáért”.

Idézet
A Hamász terrorszervezet továbbra is kegyetlenül és embertelenül viselkedik”

– szögezték le a közleményben, hozzátéve, hogy a Hamász „veszélyezteti a túszokat, köztük a gyermekeket is”.

Jemenből indított katonai drónt semmisített meg az amerikai haditengerészet

Jemenből indított katonai drónt semmisített meg az amerikai haditengerészet hajója az Arab-öbölben – közölték szerdán amerikai katonai tisztségviselők.
A beszámoló szerint a USS Carney romboló egy iráni gyártmányú, pilóta nélküli légieszközt lőtt le, amelyet a húszi lázadók indítottak. Az eset nem járt károkkal, vagy sérülésekkel.
A USS Carney októberben egyetlen napon belül 15 drónt és 4 irányítható rakétát semmisített meg, amelyet a jemeni iszlamista fegyveresek dél-izraeli célpontok felé lőttek ki.
Az amerikai haditengerészet középső parancsnoksága (US Naval Forces Central Command) eközben bejelentette, hogy kedden egy Iránból származó, pilóta nélküli repülő veszélyes közelségbe került a USS Dwight D. Eisenhower amerikai hordozóhajóhoz. Brad Cooper, altengernagy tájékoztatása szerint a drón minden figyelmeztetést figyelmen kívül hagyva, kevesebb, mint 1500 méterre volt az amerikai repülőgép-hordozótól. Az amerikai álláspont szerint Irán ezzel szakszerűtlen és nem biztonságos cselekményt követett el, valamint megsértette a tájékoztatásra vonatkozó nemzetközi kötelezettségét.


szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 30., csütörtök

Megszűnt az autonómiatörekvések segítését szívügyének tartó Szili Katalin megbízatása

Megszűnt Szili Katalin Kárpát-medencei autonómiatörekvésekért felelős miniszterelnöki főtanácsadói jogviszonya április 30-i hatállyal.

Megszűnt az autonómiatörekvések segítését szívügyének tartó Szili Katalin megbízatása
Hirdetés
2026. április 30., csütörtök

Román állampolgárok is vannak ez egyik, Irán által elfoglalt teherhajón

Négy román állampolgár is tartózkodott az egyik, Irán által a Hormuzi-szorosban elfoglalt teherhajó fedélzetén – közölte csütörtökön a bukaresti külügyminisztérium.

Román állampolgárok is vannak ez egyik, Irán által elfoglalt teherhajón
2026. április 30., csütörtök

Trump hosszan beszélt Putyinnal, és úgy véli, hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására

Donald Trump szerint akár hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására – az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnökkel szerdán.

Trump hosszan beszélt Putyinnal, és úgy véli, hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására
2026. április 29., szerda

Magyar Péter: hamarosan érkeznek az uniós források

Hamarosan érkeznek az európai uniós források Magyarországra – közölte Magyar Péter leendő miniszterelnök, miután egyeztetett Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével szerdán Brüsszelben.

Magyar Péter: hamarosan érkeznek az uniós források
Hirdetés
2026. április 29., szerda

Orbán Viktor: liberális kormányzás és nemzeti ellenzék időszaka kezdődik

A választással a 16 évig tartó nemzeti kormányzás korszaka lezárult, egy új időszak, a liberális kormányzás és a nemzeti ellenzék időszaka kezdődik – írta Orbán Viktor a Fidesz tagjainak küldött levélben.

Orbán Viktor: liberális kormányzás és nemzeti ellenzék időszaka kezdődik
2026. április 29., szerda

Nicuşor Dan: Románia készen áll a Moldovával való egyesülésre, ha a többség ezt akarja

Románia bármikor készen áll az egyesülésre, ha a Moldovai Köztársaság polgárai ezt kívánják, és ha többség támogatja ezt a tervet – jelentette ki Nicuşor Dan román államfő.

Nicuşor Dan: Románia készen áll a Moldovával való egyesülésre, ha a többség ezt akarja
2026. április 29., szerda

Éles kritika Brüsszelnek: Borvendég Zsuzsanna EP-képviselő szerint a nemzeti kisebbségek helyett más ügyek kerülnek előtérbe

Borvendég Zsuzsanna, a Mi Hazánk Mozgalom európai parlamenti képviselője keddi felszólalásában élesen bírálta az Európai Parlament kisebbségvédelmi és vallásszabadsággal kapcsolatos gyakorlatát.

Éles kritika Brüsszelnek: Borvendég Zsuzsanna EP-képviselő szerint a nemzeti kisebbségek helyett más ügyek kerülnek előtérbe
Hirdetés
2026. április 29., szerda

Bombameglepetés: kilép az OPEC-ből az egyik legfontosabb tagállam

Az Egyesült Arab Emírségek kilép a Kőolajexportáló Országok Szervezetéből (OPEC), valamint az OPEC+ -ból is – közölte kedden az emírségek energiaügyi minisztere.

Bombameglepetés: kilép az OPEC-ből az egyik legfontosabb tagállam
2026. április 29., szerda

Tarr Zoltán a Tisza-kormány magyarságpolitikájáról: küldetés a határokon átívelő, valódi lelki és szellemi nemzetegyesítés

Magyarságpolitikánk legfőbb küldetése a határokon átívelő, valódi lelki és szellemi nemzetegyesítés. Kötelességünk, hogy a magyarság újra egyetlen, megtörhetetlen és összetartó közösséget alkosson – fogalmazta meg kedden Tarr Zoltán.

Tarr Zoltán a Tisza-kormány magyarságpolitikájáról: küldetés a határokon átívelő, valódi lelki és szellemi nemzetegyesítés
2026. április 28., kedd

Kárpátaljai találkozón tisztázná a vitás kérdéseket Zelenszkijjel Magyar Péter

Találkozót kezdeményez Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel Magyar Péter leendő miniszterelnök. A Tisza Párt elnöke erről a Facebookon számolt be, miután fogadta Babják Zoltánt, Beregszász polgármesterét.

Kárpátaljai találkozón tisztázná a vitás kérdéseket Zelenszkijjel Magyar Péter
Hirdetés
Hirdetés