Hirdetés

Az Ukrajna ellen küldött észak-koreai katonáknak azt hazudták, hogy dél-koreaiak ellen harcolnak

Ukrajna

Megvezetve. Az elfogott észak-koreai katonák szerint elöljáróik azt mondták: dél-koreaiak ellen vetik be őket, miközben Ukrajna katonái ellen harcoltak

Fotó: X/Volodimir Zelenszkij

Az észak-koreai biztonsági szolgálatok azt mondják az oroszországi Kurszki területen állomásozó katonáiknak, hogy az ukrán és a dél-koreai hadsereg ellen is harcolnak – jelentette a Chosun Daily című dél-koreai napilap elfogott észak-koreai katonákra hivatkozva.

Krónika

2025. február 20., 16:012025. február 20., 16:01

Két észak-koreai hadifogoly, akiket az ukrán erők fogtak el a múlt hónapban, exkluzív nyilatkozatot adott a Chosun Daily napilapnak egy ukrajnai hadifogolytáborban.

Az egyik fogoly elismerte, hogy

Hirdetés

ő és katonatársai azt hitték, hogy dél-koreai csapatokkal harcolnak, ami fokozta a moráljukat és az agresszivitásukat.

Az egyik fogoly elmondása szerint minden egyes, körülbelül 500 katonából álló zászlóaljat az észak-koreai állambiztonsági minisztérium egy vagy két tisztje felügyelt. Ezek a tisztek felügyelték az ideológiai kiképzést és a fegyelmet.

korábban írtuk

Zelenszkij: ukrán foglyokért cserébe elengedjük az észak-koreai hadifoglyokat
Zelenszkij: ukrán foglyokért cserébe elengedjük az észak-koreai hadifoglyokat

Ukrajna kész hazaküldeni fogságba esett észak-koreai katonákat, ha Kim Dzsongun észak-koreai vezető képes tárgyalni az Oroszországban lévő ukrán hadifoglyok szabadon bocsátásáról – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök vasárnap.

Állítólag

arról tájékoztatták katonáikat, hogy az ukrán drónok kezelői dél-koreai katonák.

Szöul az oroszországi teljes körű invázió kezdete óta nem nyújtott katonai segítséget Kijevnek.

Tavaly ősszel akár 12 ezer észak-koreai katonát is telepítettek a Kurszki területre, hogy támogassák az orosz erőket a 2024 augusztusában indított ukrán betörés elhárításában.

Az Oroszországba vezető útjuk több hónapig tartott, a 2500 észak-koreaiból álló csoport 2024. október 10-én indult el, vonattal, majd repülővel, végül busszal utaztak Kurszkba, ahová az egyik fogoly szerint december közepén érkeztek meg.

A másik elfogott katona, egy felderítésre kiképzett mesterlövész elmondta, hogy

az észak-koreai csapatok és az orosz erők közötti kapcsolat minimális volt, és az interakció főként a parancsnoki szinten zajlott a lőszer, az utánpótlás és a felszerelés tekintetében.

Volodimir Zelenszkij elnök korábban arról számolt be, hogy az Oroszországért harcoló észak-koreai erők 4000 ember veszítettek, a veszteségek kétharmada elesett katona volt.

korábban írtuk

Zelenszkij szerint elfogtak két észak-koreai katonát
Zelenszkij szerint elfogtak két észak-koreai katonát

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök állítása szerint az ukrán erők elfogtak két, Oroszország oldalán harcoló észak-koreai katonát.

Ukrajna katonai hírszerzési főnöke, Kirilo Budanov a magas veszteségeket annak tulajdonította, hogy az észak-koreai katonák nem rendelkeznek harci tapasztalattal, és korlátozott felszereléssel, hullámokban támadnak.

Ukrajna 2024 augusztusában a Kurszki területre történő behatolásakor eredetileg 1300 négyzetkilométernyi orosz területet foglalt el.

Bár az ukrán erők azóta ennek a területnek nagyjából a felét elvesztették az orosz ellentámadások miatt, nemrég 2,5 kilométert haladtak előre egy újabb offenzíva során.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 12., hétfő

Áttörés: az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt

Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.

Áttörés: az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt
Hirdetés
2026. október 12., hétfő

Kormánybuktatás: Trump a botrányt kirobbantó athéni nagykövet menesztését fontolgatja

Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.

Kormánybuktatás: Trump a botrányt kirobbantó athéni nagykövet menesztését fontolgatja
2026. október 11., vasárnap

Trump szerint energetikai tűzszünet lépett életbe, Zelenszkij nem tud róla, de üdvözli

Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.

Trump szerint energetikai tűzszünet lépett életbe, Zelenszkij nem tud róla, de üdvözli
2026. október 11., vasárnap

Románia felszólította Ukrajnát, hogy tartsa meg a román iskolákat

Meg kell őrizni az ukrajnai román tannyelvű iskolákat, és el kell kerülni azokat az intézkedéseket, amelyek hátrányosan érinthetik a román kisebbség oktatását – szögezte le a román külügyminisztérium pénteken.

Románia felszólította Ukrajnát, hogy tartsa meg a román iskolákat
Hirdetés
2026. október 11., vasárnap

Trump „leváltaná” Zelenszkijt, egyre feszültebb az amerikai-ukrán viszony

Ideje, hogy Ukrajnának új elnöke legyen – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök.

Trump „leváltaná” Zelenszkijt, egyre feszültebb az amerikai-ukrán viszony
2026. október 10., szombat

Amerika lazít, az EU bosszankodik, és minden eddiginél nagyobb szankciós csomagra készül Oroszország ellen

Az orosz gázolajra vonatkozó szankciók feloldása hozzájárul Oroszország Ukrajna elleni háborújának finanszírozásához – jelentette ki Kaja Kallas uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselője szombaton.

Amerika lazít, az EU bosszankodik, és minden eddiginél nagyobb szankciós csomagra készül Oroszország ellen
2026. október 10., szombat

Trump újabb váratlan húzással lepte meg a világot: Putyintól kért olajtermékeket Amerika és a világpiac számára

Váratlan húzással lepte meg a világot Donald Trump amerikai elnök: bejelentette, hogy megállapodott Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, hogy Oroszország jelentős mennyiségű dízelüzemanyagot szállít országa és a világpiac számára.

Trump újabb váratlan húzással lepte meg a világot: Putyintól kért olajtermékeket Amerika és a világpiac számára
Hirdetés
2026. október 09., péntek

Navi Pillay dél-afrikai jogászé idén a Nobel-békedíj

Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Navi Pillay dél-afrikai jogászé idén a Nobel-békedíj
2026. október 09., péntek

Maia Sandu ismét az egyesülés mellett állt ki: Románia nagyobb biztonságot nyújtana Moldovának

Maia Sandu, a Moldovai Köztársaság elnöke ismételten kijelentette, hogy támogatja az egyesülést Romániával, és úgy véli, hogy egy ilyen forgatókönyv nagyobb biztonságot nyújtana országának.

Maia Sandu ismét az egyesülés mellett állt ki: Románia nagyobb biztonságot nyújtana Moldovának
2026. október 09., péntek

Romániára is átterjedhet az ukrajnai háború? Rubio borúlátóan nyilatkozott a jövőről

Oroszország ukrajnai háborúja veszélyes patthelyzetbe jutott, de az Egyesült Államok továbbra is minden erőfeszítést megtesz egy olyan megállapodás elérése érdekében, amely véget vet a konfliktusnak – jelentette ki Marco Rubio amerikai külügyminiszter.

Romániára is átterjedhet az ukrajnai háború? Rubio borúlátóan nyilatkozott a jövőről
Hirdetés
Hirdetés