
Herbert Kickl, a jobboldali Osztrák Szabadságpárt vezetője
Fotó: Herbert Kickl/Facebook
Herbert Kickl, a jobboldali Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) vezetője kormányalakítási tárgyalásokra hívta kedden az Osztrák Néppártot (ÖVP).
2025. január 08., 09:202025. január 08., 09:20
Herbert Kickl hangsúlyozta, hogy pártja vezető testületeinek az esti ülésen tanácsolni fogja az egyeztetések megindítását. Mint mondta, gyorsan tisztázni kell, lehetséges-e egy koalíció. Ehhez az ÖVP-ben változásokra és összetartásra is szükség lesz.
Kickl a Néppárt FPÖ irányába tett fordulatáról szólva beszélt arról is, hogy nem a múltba, hanem a jövőbe tekint, „a megbocsátásra való képtelenség nem vezet sehova”. Egyben leszögezte, hogy a néppártiaknak fel kell ismerniük, melyik politikai erő kapta a legtöbb szavazatot a választáson és melyik került a második helyre.
Az FPÖ elnöke figyelmeztette az ÖVP-t, hogy „nem akar játszmákat, trükköket, szabotázst, obstrukciót és hatalommegtartási politikát” látni. Mint mondta, egységes és stabil partnerre van szüksége. Hangsúlyozta, hogy
Herbert Kickl azt mondta, hogy nem tart az esetleges előrehozott választásoktól sem, és az egyszerűbb utat is választhatta volna az államfővel tartott megbeszélésen, tekintettel pártja sorozatos győzelmeire és a kedvező közvélemény-kutatási adatokra. Hangsúlyozta azonban, hogy ehelyett „az államért viselt politikai felelősség vállalása mellett döntött”.
Kickl azt követően kapott kormányalakítási megbízást, hogy a legutóbbi választásokon győztes párt megkerülésével, az ÖVP, a szociáldemokraták (SPÖ) és a NEOS liberális párt részvételével tartott koalíciós tárgyalások zsákutcába jutottak.

Alexander Van der Bellen osztrák államfő bejelentette, hogy hétfőn fogadja Herbert Kicklt, a jobboldali FPÖ elnökét, miután a választásokon legtöbb szavazatot szerző párt megkerülésével tartott koalíciós tárgyalások zátonyra futottak.
Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.
Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.
szóljon hozzá!