
Fotó: Ukrán elnöki hivatal
Orosz és ukrán hadi sikerekről is érkeztek beszámolók az elmúlt 24 órában. Az orosz csapatoknak állítólag a kelet-ukrajnai Harkiv megyében sikerült területeket visszafoglalniuk, az ukránok pedig az ország déli területein, Donyeck megyében nyomulnak előre. Az orosz és az ukrán oldal is tagadja a másik fél állításait, így nehéz eldönteni, mi az igazság.
2023. június 23., 18:292023. június 23., 18:29
Az M1 Híradójában bemutatott felvételeken jól látszik, hogy kilométereken keresztül áll a kocsisor a Krím félszigetet az ukrajnai Herszon megyével összekötő úton a krími Armianszk városánál. Ez az egyetlen út, ami egy vékony földsávon keresztül vezet a félszigetre.
A forgalom azután nőtt meg, hogy csütörtökön orosz közlés szerint ukrán rakétatámadás érte a Herszon megyébe vezető másik utat.
A hiradó.hu tájékoztatása szerint a kahovkai gátról készült friss drónfelvételeken is jól látható, hogy a több mint két hete felrobbant vízerőmű medréből eltűnőben van a víz. Az áradások kezdetben csak Herszon és Mikolajiv megyék déli területeit érintették, mostanra azonban a Dnyeper mellett más folyók is kiléptek a medrükből.
Már Herszontól akár több mint száz kilométerre északra fekvő településeken is az árral küzdenek. A Mikolajiv megyei Doroshivka falu lakói hosszú árkokkal próbálják megvédeni a földjeiket. Erőfeszítéseik csak részben fizetődnek ki.
Szakértők szerint az ár teljes levonulásával új front nyílhat meg a kiapadó víztározó medrében.
A harcok jelenleg viszont még Donyeck és Zaporizzsja megyékbe koncentrálódnak. Az orosz védelmi minisztérium szerint minden ellentámadási kísérletet visszavernek, és súlyos veszteségeket okoznak az ukrán csapatoknak. Az utóbbit az ukránok is elismerik.
Megrázta a NATO-t Robert Fico szlovák miniszterelnök hétvégi kijelentése, amelyben jelezte: nem biztos, hogy Szlovákia betartaná, ha a szövetség belekeveredne az ukrajnai háborúba.
A német Kereszténydemokrata Unió (CDU) gyenge tartományi választási eredményei ellenére, amelyeket Mecklenburg-Elő-Pomerániában és Berlinben ért el vasárnap, a CDU-elnök Friedrich Merz kancellár továbbra is hivatalban akar maradni.
Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.
A Kárpátok szélesebben vett régióját tömörítő formátum, a Kárpáti Nyolcak (C8) létrejöttét jelentette be az ukrán elnök az új országcsoport első csúcstalálkozóján a nyugat-ukrajnai Ivano-Frankivszk megyében.
Vizsgálatot indít a román külügyminisztérium, miután kiderült: az Ukrajna Odesszai régiójában található Kartal (Orlivka) településen a megnyitása után szinte azonnal bezártak egy román nyelvű első osztályt.
Románia nem akar választani az Európai Unió és az Egyesült Államok között, mindkettővel jó kapcsolatot szeretne – jelentette ki Oana Țoiu külügyminiszter.
Tizenöt éves kor alatt nem lehet saját közösségi médiás fiókjuk a kiskorúaknak – derült ki abból a gyermekvédelmi javaslatcsomagból, amit szerdán mutattak be Brüsszelben.
Az Irán ellen folyó, hat hónapja tartó amerikai háború eddig 38 milliárd dollárba került, és ez az összeg várhatóan havonta 3 milliárd dollárral fog emelkedni – jelentette kedden a washingtoni Kongresszus független költségvetési szakértője.
Erősebb, függetlenebb Európa formálódik, amely a korábbinál jobban képes megvédeni magát, és ez az az Európa, melyre büszkék lehetünk – jelentette ki Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke Strasbourgban szerdán.
Donald Trump amerikai elnök hétfőn azt állította, hogy Ukrajna és Oroszország megállapodott az „energetikai célpontok” elleni támadások leállításáról, miközben világszerte tovább emelkednek az üzemanyagárak.
szóljon hozzá!