
Képünk illusztráció
Fotó: Dattalion.com
Az orosz erők ismét tüzet nyitottak hétfőn a nemrég felszabadult dél-ukrajnai Herszon városára – közölte Jurij Szobolevszkij, a megyei tanács alelnöke a Telegram üzenetküldő alkalmazáson.
2022. november 21., 16:442022. november 21., 16:44
A helyi vezető bejelentette, hogy az orosz erők déltájban csapást mértek a város polgári infrastruktúrájára. Úgy tudja, becsapódás történt, és vannak sérültek is, de pontos számot egyelőre nem tudott közölni. A közösségi oldalakon halálos áldozatokról is beszámolnak, ezt egyelőre hivatalosan nem erősítették meg.
Szerhij Hajdaj, Luhanszk megye kormányzója egy tévéműsorban arról beszélt, hogy az ukrán csapatok „lépésről lépésre” haladnak előre és szabadítanak fel területeket a kelet-ukrajnai régióban, Szvatove és Kreminna települések irányában. A Liszicsanszk melletti Bilohorivka települést azonban folyamatosan támadják az orosz erők, ezért ott az ukrán csapatok védekezésre kényszerülnek – tette hozzá.

Jaroszlav Janusevics, Herszon megye kormányzója arra szólította fel vasárnap a régió orosz megszállás alól felszabadított településeinek lakóit, hogy evakuáljanak, mert nagy a veszélye az orosz erők támadásainak.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök vasárnap esti videoüzenetében – amelyet az elnöki iroda tett közzé honlapján – szintén azt állította, hogy Luhanszk megyében lassan, de előretörnek az ukrán csapatok.
Megjegyezte, hogy a rossz időjárás miatt vasárnap kevesebb volt az orosz támadás a régióban.
Az elnök szavai szerint a déli Herszon megyében az ukrán fegyveres erők „tartják a védelmet, és következetesen, nagyon kiszámítottan semmisítik meg a megszállók potenciálját”.

Az orosz erők kivonulásuk előtt elpusztították a kritikus infrastruktúrát Herszonban – tájékoztatott Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szombaton.
Az üzenetet a méltóság és szabadság napja alkalmából intézte a lakossághoz. November 21-én ünneplik Ukrajnában a méltóság napját. 2013-ban ekkor kezdődtek a Majdanon, azaz a kijevi Függetlenség terén a tiltakozások amiatt, hogy az akkori ukrán vezetés - élén Viktor Janukovics exelnökkel – leállította Ukrajna társulási folyamatát az Európai Unióval. A több százezres tüntetések nyomán Janukovics 2014 februárjában Oroszországba menekült.
„Mindenki látta, milyen a mi népünk. Kitart a végsőkig. Nem veszítettük el a méltóságot, a bátorságot, az önmagunkba vetett hitet. És egyesültünk, hogy ne veszítsük el a szabadságot, a függetlenséget, és ne veszítsük el Ukrajnát. Maradhatunk pénz, benzin, meleg víz, villany nélkül, de szabadság nélkül nem, és ez nem változott” – hangoztatta az elnök, utalva az ország létfontosságú polgári infrastruktúráját ért orosz csapásokra.
Donald Trump szerint akár hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására – az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnökkel szerdán.
Hamarosan érkeznek az európai uniós források Magyarországra – közölte Magyar Péter leendő miniszterelnök, miután egyeztetett Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével szerdán Brüsszelben.
A választással a 16 évig tartó nemzeti kormányzás korszaka lezárult, egy új időszak, a liberális kormányzás és a nemzeti ellenzék időszaka kezdődik – írta Orbán Viktor a Fidesz tagjainak küldött levélben.
Románia bármikor készen áll az egyesülésre, ha a Moldovai Köztársaság polgárai ezt kívánják, és ha többség támogatja ezt a tervet – jelentette ki Nicuşor Dan román államfő.
Borvendég Zsuzsanna, a Mi Hazánk Mozgalom európai parlamenti képviselője keddi felszólalásában élesen bírálta az Európai Parlament kisebbségvédelmi és vallásszabadsággal kapcsolatos gyakorlatát.
Az Egyesült Arab Emírségek kilép a Kőolajexportáló Országok Szervezetéből (OPEC), valamint az OPEC+ -ból is – közölte kedden az emírségek energiaügyi minisztere.
Magyarságpolitikánk legfőbb küldetése a határokon átívelő, valódi lelki és szellemi nemzetegyesítés. Kötelességünk, hogy a magyarság újra egyetlen, megtörhetetlen és összetartó közösséget alkosson – fogalmazta meg kedden Tarr Zoltán.
Találkozót kezdeményez Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel Magyar Péter leendő miniszterelnök. A Tisza Párt elnöke erről a Facebookon számolt be, miután fogadta Babják Zoltánt, Beregszász polgármesterét.
Az Európai Parlament kedden megszavazta Diana Iovanovici Șoșoacă EP-képviselő mentelmi jogának felfüggesztését.
Újabb minisztereket mutatott be Magyar Péter.
szóljon hozzá!