Hirdetés

Az MKP továbbra is kész választási koalícióra lépni a Híddal

A Magyar Koalíció Pártja (MKP) továbbra is nyitott arra, hogy választási koalícióra lépjen a Híd magyar-szlovák párttal. „Annak ellenére, hogy a Híd elutasította a választási koalíciót, mi továbbra is nyitottak vagyunk az együttműködés előtt” - jelentette ki Berényi József, az MKP elnöke szombaton Pozsonyban, a párt országos tanácsának ülése utáni sajtóértekezleten.

MTI

2011. november 06., 11:292011. november 06., 11:29

Berényi közölte: az országos tanács döntése alapján levelet ír Bugár Bélának, a Híd elnökének, amelyben konkrét tárgyalási ajánlatot tesz. A Híd válaszát november 10-ig várja az MKP. „Célunk, hogy a magyar szavazatok ne vesszenek el” - húzta alá Berényi.

A Híd országos választmánya október végén kizárta a választási koalíciót az MKP-val, majd Bugár Béla a Híd elnöke nyílt levélben pártja választási listáján való indulást ajánlott fel az MKP politikusainak. Az MKP ezt marketingfogásnak minősítette és elutasította. 

„Mi két hete már megtettük az ajánlatunkat, s ez továbbra is érvényes. Azt is közöltük, hogy a választási koalíciót nem tartjuk az együttműködés megfelelő formájának. Mindenesetre nyitottak vagyunk a párbeszédre. Miután megkapjuk és áttanulmányozzuk az MKP tárgyalási ajánlatát, megfogalmazzuk a válaszunkat” - tájékoztatta Solymos László, a Híd frakcióvezetője az MTI tudósítóját.

Berényi a sajtóértekezleten megismételte: az MKP csak az egyenrangúság alapján tud együttműködni a Híddal.

Az MKP választási programját és választási listáját az országos tanács december 3-i ülésén véglegesítik. November folyamán a járási szervezetek konferenciáira kerül sor.

„A hónap folyamán minden régió megfogalmazza elképzeléseit és megteszi javaslatait a választási listára” - részletezte Bárdos Gyula, az országos tanács elnöke. Elmondta: a testület megfogalmazta a legfőbb kritériumokat is, amelyek alapján valaki rákerülhet a választási listára. „Ezek közül a legfontosabb, hogy egyet kell értenie az MKP programjával. Régebbi kritérium, hogy nem lehet képviselőjelölt az, aki a múltban együttműködött a kommunista állambiztonsággal” - fejtette ki Bárdos.

Az országos tanács Őry Pétert választotta meg az MKP kampányfőnökévé. „A stratégiánkat most tervezzük. Bár valószínűsíthető, hogy egyedül indulunk, nyitottak vagyunk az együttműködés előtt” - szögezte le Őry. Szerinte a párt erősíteni kívánja a regionális elvet, és nyitni kíván a fiatalok és a függetlenek felé.

Szlovákiában március 10-én lesznek idő előtti választások, mert Iveta Radicová kormánya október elején az euróövezeti mentőcsomagról szóló, bizalmi szavazással összekapcsolt parlamenti voksoláson megbukott.

 
Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 16., péntek

Egymás infrastruktúráját bombázták az ukránok és az oroszok

Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.

Egymás infrastruktúráját bombázták az ukránok és az oroszok
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Leó pápa orvosai közölték, hogy a megműtött tüdő rendben működik

A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.

Leó pápa orvosai közölték, hogy a megműtött tüdő rendben működik
2026. október 15., csütörtök

Zelenszkij bekeményít: Ukrajna újra támadja az orosz olajfinomítókat

Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.

Zelenszkij bekeményít: Ukrajna újra támadja az orosz olajfinomítókat
2026. október 15., csütörtök

Magyar Péter: Uniós pénzből erősítenék meg a határvédelmet, áttörés jöhet a kárpátaljai magyarok ügyében

Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.

Magyar Péter: Uniós pénzből erősítenék meg a határvédelmet, áttörés jöhet a kárpátaljai magyarok ügyében
Hirdetés
2026. október 14., szerda

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be

Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be
2026. október 14., szerda

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 

Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 
2026. október 14., szerda

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE

Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára

Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára
2026. október 13., kedd

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen

Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen
2026. október 13., kedd

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren

Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren
Hirdetés
Hirdetés