
Fotó: belga rendőrség
Az Iszlám Állam dzsihadista szervezet jelentkezett kedden a brüsszeli merénylet elkövetőjeként.
2023. október 18., 09:222023. október 18., 09:22
A szélsőségesek Telegram-oldalán megjelent közlemény szerint egyik harcosuk hajtotta végre a támadást.
Közben a római belügyminisztérium azt közölte: a tunéziai férfi, aki Brüsszelben agyonlőtt két svéd szurkolót, 2011-ben Lampedusára érkezett illegális migránsként, és
A magát Abdesalem Al Guilaninak nevező, 45 éves férfi tizenkét éve tartózkodik Európában.
Az olasz hatóságok által közölt információk szerint a férfi egy ideig Olaszországban élt, majd Svédországba ment, de ottani tartózkodása közben többször visszatért Olaszországba. Később Belgiumba költözött.
2016-ban a terrorellenes nyomozóigazgatóság Bolognában azonosította őt, és
A férfi hétfő este lőtt agyon két svéd futballszurkolót, akik a svéd-belga EB-selejtezőre érkeztek Brüsszelbe. A merénylő a taxiból kiszálló szurkolók nyomába eredt, követte őket egy épületbe, és ott nyitott rájuk tüzet.
A belga szövetségi ügyészség kedden közölte, hogy a biztonsági erők megölték a 45 éves tunéziai támadót egy kávéházi rajtaütésben.
Matteo Piantedosi olasz belügyminiszter keddi parlamenti beszámolója szerint
A hatezer lakosú Lampedusára június és október között naponta több mint ezerkétszázan érkeztek átlagban, a legtöbben, 6344 ember, szeptember 13-án.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.
Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.
Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.
Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.
szóljon hozzá!