
Az Európai Unió energiaügyi biztosa szerint az energiaellátás tekintetében az EU sokkal jobb helyzetben van most, mint volt 2022-ben
Fotó: Pexels
Az EU határozott, és nem akar orosz energiát importálni – közölte Dan Jorgensen, az EU energiaügyi biztosa Brüsszelben hétfőn.
2026. március 16., 13:272026. március 16., 13:27
2026. március 16., 13:282026. március 16., 13:28
A tagállamok energiaügyekért felelős minisztereinek tanácskozását megelőzően Jorgensen azt mondta: noha Európát jelentősen érinti a gáz és az olaj magas ára a globális piacokon, az Európai Unióban nincs ellátásbiztonsági probléma. Hozzátette:
Ez a diverzifikált energiaellátásnak, valamint az egyre bővülő megújuló energiastruktúrának köszönhető. „Mindent meg kell tennünk, hogy még több megújuló energia álljon rendelkezésünkre. Tudjuk ugyanis, hogy két dolog fogja csökkenteni az energiaárakat Európában:
– fogalmazott. Kérdésre válaszolva közölte: az EU-tagállamok kitettsége nem jelentős a konfliktussal terhelt közel-keleti régióból érkező gáznak, illetve olajnak, de a globális árak hatással vannak rájuk.
„Ez felkészülést tesz szükségessé, a helyzet ugyanis elmérgesedhet, és az EU-nak azonnali segítséget kell tudnia nyújtania a tagállamoknak” – mondta Jorgensen. Karácsony előtt az EU jogszabályt fogadott el, hogy bünteti az orosz gáz beszerzését, és megegyezett az olajbeszerzés szankcionálásában is – emlékeztetett.
Kijelentette: Európa túlzottan sokáig függött az orosz energiától, ami zsarolási pozíciót biztosított Oroszország számára, sőt, lehetővé tette Vlagyimir Putyin orosz elnöknek, hogy az energiát fegyverként használja az Európai Unióval szemben. Az EU elhatározta, hogy szabadul ebből a helyzetből. Hiba lenne, ha megismételné a múlt hibáit – jelentette ki. „A jövőben egyetlen molekula energiát sem fogunk importálni Oroszországból” – tette hozzá nyilatkozatában az uniós energiaügyi biztos.

Mivel újabb támadások érik a Perzsa-öbölben közlekedő hajókat és a régió energiaipari létesítményeit, a Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) csütörtökön kijelentette, hogy a közel-keleti háború „a globális olajpiac történetének legnagyobb ellátási zavarát” okozza.
Ukrajnának csupán a tizedrésze van meg azoknak az elfogórakétáknak, amelyekre sürgősen szüksége van az Egyesült Államoktól az egyre erősödő orosz ballisztikus rakétatámadások megállításához – mondta Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a CNN-nek.
Miközben Donald Trump amerikai elnök azt állítja: az Egyesült Államok teljes mértékben ellenérzi a Hormuzi-szorost, az adatok azt mutatják, hogy csak kevés olajszállíztó hajó tudott átkelni a létfontosságú vízi útvonalon.
A NATO-tagállamok nagykövetei szerdán tanácskozást tartottak az elmúlt napokban történt lengyelországi és romániai légtérsértésekről, valamint a drónincidensekről.
Légkondicionálási és vízellátási gondok adódtak az elmúlt hónapokban abban a miami szövetségi fogházban (FDC Miami), ahol a Tate testvéreket is őrzik, és a hőség miatt korábban összetűzés is kialakult a rabok és a személyzet között.
A Legfőbb Ügyészség szerint is törvénytelen volt, hogy az eljáró ügyészi szerv „eltulajdonította” a Fidesz szervereit – kommentálta Havasi Bertalan a Legfőbb Ügyészség közlését a Fidesz egyes, az NKA-ügyben lefolytatott kutatás elleni panaszairól.
Vance amerikai alelnök kérésére Ukrajna felfüggesztette a Fekete-tenger partján fekvő orosz Novoroszijszk kikötőjét használó olajszállító hajók elleni dróncsapásokat – közölték ukrán hivatalos források alapján a Financial Times.
Lángra kapott hétfőn egy házilag készített gyújtószerkezet Románia svájci nagykövetségének kerítése melletti járdán – számolt be szerdán a bukaresti külügyminisztérium.
Donald Trump amerikai elnök megerősítette, hogy egy lehetséges fenyegetés miatt titokban másik repülőgépre szállt át, amikor a múlt hónapban elhagyta a Törökországban tartott NATO-csúcstalálkozót.
Oroszország „sztálinista propagandát” folytat, miközben hódító háborút folytat Ukrajna ellen – így reagált a román külügyminisztérium egy orosz külügyi illetékes nyilatkozatára, amely szerint Románia Moldovával együtt támogatja Ukrajnát.
Több szomszédos ország államfője- köztük Nicușor Dan román és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök – is gratulált Baka Andrásnak, miután az Országgyűlés kormányoldala kedden köztársasági elnökké választotta.
szóljon hozzá!