
Donald Tusk
A pokolban van egy külön hely azok számára, akik az Egyesült Királyság európai uniós kiválásáért kampányoltak anélkül, hogy bármiféle tervük lett volna arra nézve, miként lehet ezt biztonságosan végrehajtani – jelentette ki az Európai Tanács elnöke szerdán Brüsszelben.
2019. február 06., 15:062019. február 06., 15:06
2019. február 06., 18:352019. február 06., 18:35
„Ötven nap van hátra a kilépésig. Tudom, hogy még mindig nagyon sokan reménykednek a folyamat visszafordításában, és én is velük vagyok teljes szívvel, azonban a tények nyilvánvalóak. A brit kormányfőnek, illetve az ellenzék vezetőjének Brexit-párti kiállása jelenleg kizárja ennek a lehetőségét” – mondta Donald Tusk, miután Leo Varadkar ír miniszterelnökkel egyeztetett.
„A bennmaradás ügyét ma egyetlen politikai erő sem képviseli. Nem örülök ennek, de a tényekkel nem lehet vitatkozni” – tette hozzá az Európai Tanács elnöke. Reményét fejezte ki, hogy Theresa May brit kormányfő csütörtökön új, működőképes javaslatokkal áll elő a rendezetlen kiválás elkerülése érdekében, valamint ismét leszögezte, hogy nem tárgyalható újra a brit EU-tagság megszűnésének feltételrendszeréről szóló szerződés, ahogy benne az úgynevezett ír-északír tartalékmegoldás sem.
Hangsúlyozta, hogy a brit belpolitikai konfliktus alapját képező, úgynevezett backstop-záradék az ír-szigeti béke fenntartásának biztosításához szükséges. „Az EU elsősorban békeprojekt, nem tesszük kockára a békét, nem határozzuk meg a lejárati idejét a megbékélésnek, ezért elengedhetetlen a pótmegoldás” – húzta alá. „Nyújtsanak hiteles garanciákat az észak-írországi béke fenntartására, és akkor megbízható barátként távozhat az Egyesült Királyság” – közölte.
Szakemberek szerint az Egyesült Királyságban minden bizonnyal nagy felháborodást keltő kijelentés nem rögtönzés volt, mert azt azonnal közzé is tették az Európai Tanács elnökének Twitter-oldalán.
Leo Varadkar azon véleményének adott hangot, hogy a ratifikálásra váró kiválási szerződés a „lehető legjobb megoldás”, a brit belpolitika instabilitása pedig jól demonstrálja, miért is van szükség az ír tartalékmegoldásra. A közös sajtótájékoztatón mindkét vezető figyelmeztetett, hogy folytatni kell a felkészülést az Egyesült Királyság megállapodás nélküli „kizuhanásának” esetére.
Nigel Farage brit európai parlamenti (EP-) képviselő, a Brexit-párti tábor egyik vezéralakja azonnal reagált Tusk megjegyzésére. „A kilépés után megszabadulunk a hozzá hasonló, senki által meg nem választott, arrogáns zaklatóktól. Számomra úgy hangzik, mint a paradicsom” – írta.
Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.
Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.
szóljon hozzá!