Hirdetés

Az európai szocik is Magyarország ellen

Az Európai Parlament (EP) szocialista frakciója – csütörtöki közleményében – határozott uniós cselekvést sürgetett Magyarország ügyében, és megfontolásra javasolta a magyar kormány elleni szankciók elrendelését.

2012. január 06., 11:022012. január 06., 11:02

A frakció felkérte José Manuel Barrosót, az Európai Bizottság elnökét, hogy a január derekán tartandó strasbourgi plenáris EP-ülésen számoljon be a magyar hatóságok „nagymértékben ellentmondásos” törvényalkotási lépéseiről, illetve az uniós javaslattevő-végrehajtó intézmény ezzel kapcsolatos kezdeményezéseiről. Az EP szocialista képviselőcsoportja szerint az EU-nak fontolóra kell vennie az uniós alapszerződés 7. cikkének alkalmazását, ha „Orbán (Viktor) kormánya tovább dacol az európai joggal és értékekkel”. A szóban forgó cikk arról szól: egy tagállam egyes jogait – beleértve a szavazati jogát – fel lehet függeszteni, ha megállapítják, hogy fennáll az uniós alapértékek súlyos megsértésének egyértelmű veszélye. Ilyen tartalmú megállapítást a tagállami kormányokat képviselő Európai Tanács tehet, tagjainak négyötödös többségével és az Európai Parlament egyetértésének elnyerését követően.

Az uniós alapértékeket, amelyekre a 7. cikk utal, az alapszerződés 2. cikke sorolja fel. Eszerint „az Unió az emberi méltóság tiszteletben tartása, a szabadság, a demokrácia, az egyenlőség, a jogállamiság, valamint az emberi jogok – ideértve a kisebbségekhez tartozó személyek jogait – tiszteletben tartásának értékein alapul. Ezek az értékek közösek a tagállamokban, a pluralizmus, a megkülönböztetés tilalma, a tolerancia, az igazságosság, a szolidaritás, valamint a nők és a férfiak közötti egyenlőség társadalmában.” „Itt még nem tartunk” – válaszolta Olivier Bailly, az Európai Bizottság szóvivője a testület csütörtöki sajtótájékoztatóján a 7. cikk alkalmazását felvető újságírói kérdésre.

Hangsúlyozta, hogy ezt az eljárást mintegy végső eszköznek szánták az uniós alapszerződés megszövegezői. Megismételte azokat a korábbi közléseket, miszerint az uniós végrehajtó testületben jelenleg elemzik a magyar jogszabályok EU-konformitását, és az uniós biztosok testülete a jövő szerdán már ennek az elemzésnek a végső következtetéseit ismerve vitathatja meg, melyek legyenek a következő lépések Magyarország vonatkozásában. Hannes Swoboda osztrák szociáldemokrata EP-képviselő hozzáfűzte: üdvözölné, ha az Európai Néppárt felfüggesztené Orbán Viktor alelnöki pozícióját, valamint „bátorítja” azt, hogy függesszék fel a Fidesz tagságát az Európai Néppártban „mindaddig, amíg Orbán miniszterelnök szándékosan megsérti  az európai jogot és értékeket”.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 16., péntek

Egymás infrastruktúráját bombázták az ukránok és az oroszok

Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.

Egymás infrastruktúráját bombázták az ukránok és az oroszok
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Leó pápa orvosai közölték, hogy a megműtött tüdő rendben működik

A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.

Leó pápa orvosai közölték, hogy a megműtött tüdő rendben működik
2026. október 15., csütörtök

Zelenszkij bekeményít: Ukrajna újra támadja az orosz olajfinomítókat

Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.

Zelenszkij bekeményít: Ukrajna újra támadja az orosz olajfinomítókat
2026. október 15., csütörtök

Magyar Péter: Uniós pénzből erősítenék meg a határvédelmet, áttörés jöhet a kárpátaljai magyarok ügyében

Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.

Magyar Péter: Uniós pénzből erősítenék meg a határvédelmet, áttörés jöhet a kárpátaljai magyarok ügyében
Hirdetés
2026. október 14., szerda

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be

Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be
2026. október 14., szerda

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 

Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 
2026. október 14., szerda

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE

Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára

Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára
2026. október 13., kedd

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen

Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen
2026. október 13., kedd

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren

Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren
Hirdetés
Hirdetés