2012. január 06., 11:022012. január 06., 11:02
A frakció felkérte José Manuel Barrosót, az Európai Bizottság elnökét, hogy a január derekán tartandó strasbourgi plenáris EP-ülésen számoljon be a magyar hatóságok „nagymértékben ellentmondásos” törvényalkotási lépéseiről, illetve az uniós javaslattevő-végrehajtó intézmény ezzel kapcsolatos kezdeményezéseiről. Az EP szocialista képviselőcsoportja szerint az EU-nak fontolóra kell vennie az uniós alapszerződés 7. cikkének alkalmazását, ha „Orbán (Viktor) kormánya tovább dacol az európai joggal és értékekkel”. A szóban forgó cikk arról szól: egy tagállam egyes jogait – beleértve a szavazati jogát – fel lehet függeszteni, ha megállapítják, hogy fennáll az uniós alapértékek súlyos megsértésének egyértelmű veszélye. Ilyen tartalmú megállapítást a tagállami kormányokat képviselő Európai Tanács tehet, tagjainak négyötödös többségével és az Európai Parlament egyetértésének elnyerését követően.
Az uniós alapértékeket, amelyekre a 7. cikk utal, az alapszerződés 2. cikke sorolja fel. Eszerint „az Unió az emberi méltóság tiszteletben tartása, a szabadság, a demokrácia, az egyenlőség, a jogállamiság, valamint az emberi jogok – ideértve a kisebbségekhez tartozó személyek jogait – tiszteletben tartásának értékein alapul. Ezek az értékek közösek a tagállamokban, a pluralizmus, a megkülönböztetés tilalma, a tolerancia, az igazságosság, a szolidaritás, valamint a nők és a férfiak közötti egyenlőség társadalmában.” „Itt még nem tartunk” – válaszolta Olivier Bailly, az Európai Bizottság szóvivője a testület csütörtöki sajtótájékoztatóján a 7. cikk alkalmazását felvető újságírói kérdésre.
Hangsúlyozta, hogy ezt az eljárást mintegy végső eszköznek szánták az uniós alapszerződés megszövegezői. Megismételte azokat a korábbi közléseket, miszerint az uniós végrehajtó testületben jelenleg elemzik a magyar jogszabályok EU-konformitását, és az uniós biztosok testülete a jövő szerdán már ennek az elemzésnek a végső következtetéseit ismerve vitathatja meg, melyek legyenek a következő lépések Magyarország vonatkozásában. Hannes Swoboda osztrák szociáldemokrata EP-képviselő hozzáfűzte: üdvözölné, ha az Európai Néppárt felfüggesztené Orbán Viktor alelnöki pozícióját, valamint „bátorítja” azt, hogy függesszék fel a Fidesz tagságát az Európai Néppártban „mindaddig, amíg Orbán miniszterelnök szándékosan megsérti az európai jogot és értékeket”.
Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.
A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.
Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.