2012. február 17., 13:032012. február 17., 13:03
„A Magyar Koalíció Pártja egy stabil és lojális párt az Európai Néppárton belül” - fogalmazott Martens az MKP központjában tett látogatását követően.
Az EPP elnöke az Európai Néppárt másik két szlovákiai tagjára, a Mikulás Dzurinda vezette Szlovák Kereszténydemokrata Unió - Demokrata Pártra (SDKÚ-DS) és a szintén jobboldali konzervatív, Ján Fígel vezette Kereszténydemokrata Mozgalomra (KDH) utalva hozzátette: Szlovákiának nagyon stabil kormányra van szüksége és ezért úgy gondolja, a három jobboldali pártnak a választások után is együtt kell működnie.
„A három párt együttműködése most országos szinten nem jó, helyi és európai szinten viszont kielégítő” - mondta el az MKP elnöke, Berényi József a találkozót követően. Hozzátette: valószínűleg ez annak köszönhető, hogy a kormány magyar tagjai nem szalasztják el a lehetőségeket, hogy leszakítsák az MKP-ról az SDKU-t és a KDH-t.
Martens szerint az MKP azon kívül, hogy fontos szerepet tölt be a szlovákiai magyarság szempontjából, fontos szerepet játszik a szlovák-magyar együttműködésben a két ország szintjén is. Hozzátette: ebből az okból kifolyólag fontos az MKP jelenléte a parlamentben, és ezért „Berényi József pártelnök az EPP teljes bizalmát élvezi”.
„Igen fontos, hogy Európában a néppárti kormányok megerősödjenek, mert tanúi vagyunk annak, hogy a szocialista pártok erősen összefogtak az európai jobboldali kormányok ellen” - mondta a találkozót követően Bauer Edit, az MKP európai parlamenti képviselője.
Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.
A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.
Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.