Hirdetés

Az Európa Tanács elfogadta a kisebbségi nyelvek védelmét szorgalmazó jelentést

Hoffmann Rózsa kereszténydemokrata képviselő

Hoffmann Rózsa kereszténydemokrata képviselő

Az Európa Tanács elfogadta a regionális és kisebbségi nyelvek védelmével és támogatásával foglalkozó jelentést, amely kiemelkedő jelentőségű a határon túl élő kisebbségek megsegítése szempontjából – mondta Hoffmann Rózsa KDNP-s országgyűlési képviselő az MTI-nek kedden Strasbourgból telefonon nyilatkozva.

MTI

2018. január 23., 17:392018. január 23., 17:39

2018. január 23., 18:442018. január 23., 18:44

A képviselő az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének ülésén bemutatott jelentésről beszámolva elmondta, abban nagy hangsúlyt kap az oktatás kérdése, amely a nyelvi kisebbségek kulturális identitásának egyik alappillére, valamint az ukrán oktatási törvény aktualitása miatt is figyelmet érdemel.

Elmondta, hogy a jelentés kitér az anyanyelvű oktatás jelentőségére, a megfelelő tanárképzés megszervezésének fontosságára, az anyanyelvi tankönyvek alkalmazásnak szükségességére, valamint arra, hogy az államnyelvet hatékony módon sajátíthassák el a nyelvi kisebbségben élő közösségek.

Hirdetés

Kiemeli annak fontosságát, hogy a különböző nyelvi és regionális kisebbségek képviselői vegyenek részt a velük kapcsolatos döntések meghozatalában mind az oktatás, a közigazgatási nyelvhasználat, a média, valamint a kultúra területén. Hoffmann Rózsa beszámolt arról is, hogy a jelentés az Európa Tanács valamennyi tagállamára vonatkozóan szakmai érvekkel alátámasztott ajánlásokat fogalmazott meg egyebek mellett a kisebbségek jogainak és nyelvhasználatának elismerésére, valamint a kisebbségi nyelv oktatásban történő használatának biztosítása érdekében.

A képviselő elmondta, a jelentés az Európa Tanács által 1992-ben elfogadott Regionális és Kisebbségi Nyelvek Európai Chartájában megfogalmazottakon túl is előremutató kezdeményeseket tartalmaz például az on-line tartalmakra és az internetre vonatkozóan. Az egyezmény megszövegezése óta bekövetkezett nagyléptékű technológiai fejlődésnek köszönhetően már új eszközök állnak rendelkezésre az információk eljuttatására. „Ezek szabályozása során is fontos, hogy az államok és a szolgáltatásokat nyújtó vállalatok tekintettel legyenek a regionális és kisebbségi nyelvekre” – emelte ki a képviselő.

Hoffmann Rózsa kitért arra is, hogy az ajánlásokban javaslatot tettek egy díj létrehozására, amelyet a regionális és kisebbségi nyelvek használatát aktívan segítő és népszerűsítő országok kaphatnának, tovább ösztönözve a kisebbségi nyelvek védelmének ügyét. Kiemelte: különös aktualitást ad a jelentésnek az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniója (FUEN) Minority Safe Pack nevű kisebbségvédelmi kezdeményezése. Az indítvány hasonló témában, EU-szinten ösztönözné a kisebbségek érdekeit szem előtt tartó jogalkotást. „Az elfogadott jelentés elősegítheti a FUEN kezdeményezésének törekvéseit, valamint előmozdíthatja a nyelvi kisebbségek helyzetének napirenden tartását Magyarországon, valamint nemzetközi szinten” – tette hozzá a képviselő.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 16., péntek

Egymás infrastruktúráját bombázták az ukránok és az oroszok

Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.

Egymás infrastruktúráját bombázták az ukránok és az oroszok
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Leó pápa orvosai közölték, hogy a megműtött tüdő rendben működik

A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.

Leó pápa orvosai közölték, hogy a megműtött tüdő rendben működik
2026. október 15., csütörtök

Zelenszkij bekeményít: Ukrajna újra támadja az orosz olajfinomítókat

Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.

Zelenszkij bekeményít: Ukrajna újra támadja az orosz olajfinomítókat
2026. október 15., csütörtök

Magyar Péter: Uniós pénzből erősítenék meg a határvédelmet, áttörés jöhet a kárpátaljai magyarok ügyében

Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.

Magyar Péter: Uniós pénzből erősítenék meg a határvédelmet, áttörés jöhet a kárpátaljai magyarok ügyében
Hirdetés
2026. október 14., szerda

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be

Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be
2026. október 14., szerda

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 

Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 
2026. október 14., szerda

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE

Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára

Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára
2026. október 13., kedd

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen

Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen
2026. október 13., kedd

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren

Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren
Hirdetés
Hirdetés