
Fotó: Hatim Kaghat
Megszorító intézkedések hatálya alá vett az Európai Unió külügyi tanácsa két orosz állampolgárt krími fogdákban elkövetett visszaélések miatt, az emberi jogi jogsértések szankcionálására létrehozott korlátozó intézkedések jegyzéke alapján – közölte az uniós tanács pénteken.
2025. szeptember 05., 20:572025. szeptember 05., 20:57
A közlemény szerint a két érintett az oroszországi szövetségi büntetés-végrehajtási szolgálat krími köztársaságbeli és Szevasztopol városi igazgatóságának vezetője és helyettes vezetője, akik felelősséggel tartoznak a Krímben fogva tartottakért, különösen a politikai foglyokért.
Az uniós intézkedést az EU globális emberi jogi szankciórendszerének keretében fogadták el, írásbeli eljárás útján – derül ki a közleményből.
A közlés szerint az ENSZ és az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) az érintettek vezetése alatt az emberi jogok széles körű és szisztematikus megsértését dokumentálta krími fogolytáborokban.
A büntetőintézkedések az Európai Unióba való beutazási tilalomra és az unióban tárolt pénzeszközeik befagyasztására terjednek ki. Ezenfelül uniós országok állampolgárai és az unió területén bejegyzett szervezetek és bankok nem bocsáthatnak pénzügyi eszközöket a jegyzékbe vettek rendelkezésére.
Lakóinak alapvető szabadságjogait szisztematikusan korlátozzák. A krími fogdákban súlyos emberi jogi jogsértések történnek, beleértve a kínzást vagy a fogvatartottakkal szembeni kegyetlen, embertelen és megalázó bánásmódot.
Az EU nem ismeri el és továbbra is elítéli a Krím és Szevasztopol Oroszország általi jogellenes annektálását, amely a nemzetközi jog megsértésének minősül – tették hozzá.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.
Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.
Donald Trump amerikai elnök a számos botrányos ügy főszereplőjévé vált athéni nagykövet, Kimberly Guilfoyle menesztését fontolgatja – közölte a CNN egy, az ügyet ismerő személyre hivatkozva.
Energetikai tűzszünet lépett életbe Ukrajan és Oroszország között – közölte a közösségi oldalán Donald Trump amerikai elnök vasárnap délután.
szóljon hozzá!