
2011. június 23., 12:462011. június 23., 12:46
A EP plénuma csütörtökön jóváhagyta a jogi bizottság hétfői döntését, amelyben a testület javasolja a Szociáldemokrata Párt )PSD) listáján brüsszeli mandátumhoz jutott Adrian Severin mentelmi jogának megvonását.
A plénumbeli szavazás után az EP közli döntését a román hatóságokkal.
Adrian Severin a csütörtöki döntésre reagálva kijelentette: üdvözli mentelmi jogának megvonását, mivel ezáltal – mint mondta – lehetőség nyílik „az alaptalan, demagóg és hazug vádak tisztázására, egy megrendezett színjáték kivizsgálására, amelynek áldozatát ahelyett, hogy megvédték volna, nyilvánosan kivégezték”.
A román EP-képviselőt és két másik kollégáját a brit The Sunday Times című lap riporterei buktatták le idén márciusban. Az újságírók lobbistáknak adták ki magukat, akik jelentős összeget ajánlottak azért, hogy a képviselők egy orosz cég érdekeinek megfelelő törvényjavaslatokat nyújtsanak be.
Severin a riporterek által készített felvételek tanúsága szerint kötélnek állt. Az érintett osztrák és szlovén EP-képviselő lemondott, a volt román külügyminiszter azonban nem volt hajlandó lemondani mandátumáról, annak ellenére sem, hogy Jerzy Buzek, az EP elnöke erre szólította fel.
A DNA korrupció gyanújával vizsgálatot indított Severin ellen, aki március végén kilépett a Szociáldemokrata Pártból. A korrupcióellenes ügyészség egyben az EP-hez fordult, és kérte Severin mentelmi jogának megvonását.
Adrian Severin ellen a botrány kirobbanása nyomán az országos Feddhetetlenségi Ügynökség (ANI) is vizsgálódni kezdett. A képviselő számláin legutóbbi vagyonbevallása szerint mintegy egymillió eurónyi összeg található.
Immár legalább húszan meghaltak, mintegy kilencvenen pedig megsérültek a Kijev elleni csütörtök hajnali nagyszabású orosz légitámadásban.
Az Egyesült Államok és Románia közötti szövetség erős, a románok tisztelik Amerikát és Donald Trump elnököt – szögezte le Nicuşor Dan román államfő egy publicisztikában.
Volodimir Zelenszkij elnök szerdai írországi hivatalos látogatása során felszólította az Európai Uniót, hogy mozdítsa előre Ukrajna csatlakozási folyamatát.
Alkotmányellenesnek nevezte Sulyok Tamás államfő és a többi közjogi méltóság tervezett elmozdítását Áder János volt köztársasági elnök a közmédia Kell még valamit mondanom, Ildikó? című podcastjében.
Az Európát sújtó hőhullám az Egészségügyi Világszervezet (WHO) értékelése szerint előhírnöke annak, ami a kontinensre vár az elkövetkező években.
Németországban kedden letartóztattak egy román állampolgárt, akit azzal gyanúsítanak, hogy megkísérelt létrehozni egy szélsőjobboldali terrorista szervezetet, amelynek célja egy „terrorháború” kirobbantása Romániában.
Szerdától kizárólag mobiltelefon használatával lehet Budapesten fizetni a parkolásért: ezt meg lehet tenni alkalmazáson keresztül, sms-sel vagy hanghívással. Emellett zónától függően 33–50 százalékkal emelkednek a parkolási díjak.
Vlagyimir Putyin elnök vasárnap kijelentette, hogy Oroszország továbbra is kitart a négy ukrán régió teljes elfoglalására irányuló hadi célja mellett, és elutasította Ukrajna új javaslatát a több mint négy éve dúló háborúban a harcok visszafogására.
A legfrissebb adatok szerint meghaladta az ezret a halálos áldozatok száma, míg több mint 50 ezer embert eltűntként tartanak nyilván.
Az amerikai légierő iráni célpontokat bombázott pénteken, miután egy nappal korábban Irán felől indított drón talált el egy kereskedelmi hajót a Hormuzi-szorosban – jelentette be az amerikai Központi Parancsnokság (CENTCOM).
szóljon hozzá!