2011. december 22., 16:052011. december 22., 16:05
Az ENSZ Emberi Jogi Főbiztosságának speciális eljárásokkal foglalkozó részlege szerdán hivatalos levélben szólította fel Bolívia kormányát, hogy engedjék szabadon a 2009-től fogva tartott, szovátai származású Tóásó Elődöt. A munkacsoport független jogi szakértők vizsgálatára alapozza kérését – írta csütörtökön a Magyar Nemzet Online. A MNO úgy tudja, a hivatalos levelet Tóásó testvére is megkapta.
A lap szerint a munkacsoport jelentésében megállapította: a bolíviai kormány megszegte az Emberi jogok egyetemes nyilatkozatának több pontját. A szakértői csoport azt is megállapította, hogy Tóásót letartóztatási parancs nélkül tartóztatták le, a cochabambai bíróságon lefolytatott vádemelési összefoglaló tárgyalás pedig nem volt jogszerű, az ügyet csak Santa Cruzban lehet lefolytatni.
Az ENSZ-testület szerint Tóásó esetében Bolívia megsértette az ártatlanság vélelmét, és nem tartotta be a legfeljebb 18 hónapos előzetes letartóztatásra vonatkozó szabályt sem. Azt is sérelmezik, hogy a letartóztatás utáni 32 hónapban nem került sor a vádemelési tárgyalásra, több ponton megsértették a független, tisztességes bírósághoz és tárgyaláshoz való jog nemzetközi szabályait.
Mint arról tájékoztattunk, bolíviai elit kommandósok 2009. április 16-án hajnalban a helyi ellenzék fellegvárának számító Santa Cruz város Las Américas nevű szállodájában lőtték le a bolíviai születésű, bolíviai-magyar-horvát állampolgárságú Rózsa Flores Eduardót, az erdélyi, Szovátáról származó Magyarosi Árpádot és az ír Michael Martin Dwyert. Letartóztatták a horvát-bolíviai állampolgár Mario Tadicsot és a magyar állampolgársággal is rendelkező, szovátai származású Tóásó Elődöt. A bolíviai hatóságok azt állítják, hogy „terrorista csoportot” számoltak fel, amely többek között Evo Morales elnököt is meg akarta gyilkolni.
Közel két évig tartó nyomozás után Cochabamba városban az idén április közepén kezdődött az ügyben az előzetes meghallgatás, a tényleges per máig sem kezdődött el.
Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.
A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.
Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.