2011. december 21., 08:442011. december 21., 08:44
Kína külügyminisztere megbeszéléseket folytatott Kim Dzsong Il halála kapcsán dél-koreai partnerével és Hillary Clintonnal, az amerikai diplomácia vezetőjével is. Liu Vej-min külügyminisztériumi szóvivő Pekingben tegnap elmondta, a felek egyetértettek abban, hogy fontos a Koreai-félsziget stabilitásának megőrzése. Tájékoztatóján Liu lényegében pekingi látogatásra invitálta a phenjani rezsim új vezetőjét, Kim Dzsong Unt. A hivatalos kínai média is kulcsfontosságúnak minősítette, hogy Kim Dzsong Il halála után óvatos legyen a politikai átmenet Észak-Koreában, s megőrizzék az ország stabilitását. Kínai elemzők véleménye szerint meg kell akadályozni az ország destabilizálódását, amely mindenekelőtt menekültáradatot váltana ki.
Dél-Koreában élő északi menekült aktivisták ezzel szemben tegnap Szöulban bejelentették, hogy léggömbökkel több tízezer, a meghalt Kim Dzsong Ilt ostorozó röplapot fognak átküldeni Észak-Koreába. A kommunista diktatúra délre menekült másként gondolkodói ma kétszázezer, a Kim dinasztiát bíráló röpiratot indítanak majd útnak dél-koreai aktivistákkal együttműködve – mondta el a francia hírügynökségnek egyik vezetőjük, Pak Szang Hak. Az ilyen akciók mindannyiszor Phenjan dühödt reagálását váltják ki. Pak tegnapi nyilatkozata szerint Kim Dzsong Il halála „örömmel és reménynyel tölti el minden, a szabadságot és az emberi jogokat fontosnak tartó” honfitársukat északon és délen egyaránt. „Lehetőséget nyújt arra, hogy felrázzuk az észak-koreai népet” – magyarázta.
Nem mindenki ért azonban egyet vele: Kubában tegnaptól háromnapos nemzeti gyászt hirdettek Kim Dzsong Il halála miatt. n hírösszefoglaló
Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.
A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.
Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.