Hirdetés

Az Egyesült Államokéhoz hasonló számú tartalékost mozgósított Izrael – Vészhelyzeti kormány alakult

•  Fotó: Izraeli Védelmi Erők

Fotó: Izraeli Védelmi Erők

Miközben Izraelben vészhelyzeti kormány alakult a Hamász palesztin terrorszervezet szombaton kezdődött támadás-sorozata nyomán, az izraeli haderő csütörtökre virradóra is számos, a Hamászhoz köthető gázai célpontot támadott.

Hírösszefoglaló

2023. október 12., 08:022023. október 12., 08:02

Beni Ganz és Benjamin Netanjahu közös közleményben bejelentette szerdán, hogy vészhelyzeti szükségkormány felállításáról döntöttek.

Netanjahu miniszterelnök és a Nemzeti Tábor nevű centrista ellenzéki párt elnöke, Beni Ganz szerdai találkozójuk után közös közleményben jelentette be a rendkívüli vészhelyzeti kormány és a háborút irányító biztonsági kabinet felállítását.

Hirdetés

Megállapodásuk szerint „háborús kabinet” alakul három taggal: a kormányfő, a védelmi miniszter és a Nemzeti Tábor elnöke részvételével.

A Nemzeti Egység Párt egy másik politikusa, Gadi Eizenkot, valamint a stratégiai ügyek minisztere, Ron Dermer megfigyelőként vesz majd részt a kabinet ülésein, illetve egy helyet fenntartanak Jair Lapid, a Jes Atid ellenzéki párt vezetőjének, ha csatlakozna a kormányhoz. Erre akkor kerülhet sor, ha Netanjahu ultraortodox szövetségesei kilépnének a kabinetből, azonban ez jelenleg nincs napirenden.

A koalíciós megállapodás értelmében a háború idején az izraeli parlament, a Kneszet nem fog olyan jogszabályokat elfogadni, amelyek nem kapcsolódnak a háborús helyzethez.

Szerdán késő este televíziós beszédében Netanjahu beszámolt a hétvégi támadás során a Hamász fegyveresei által elkövetett atrocitásokról, akik elmondása szerint gyerekeket lőttek fejbe, embereket égettek elevenen, nőket erőszakoltak meg és katonákat fejeztek le.

Idézet
A Hamász minden tagja halott ember” – mondta. „Össze fogjuk zúzni és el fogjuk pusztítani”.

Ganz azt mondta az izraeli polgároknak, hogy az újonnan megalakult kormány egységes és készen áll arra, hogy „eltörölje ezt a Hamász nevű valamit a föld színéről”.

Eközben a gázai határ közelében mintegy 300 000 izraeli tartalékost vonnak össze, ami nagyszabású szárazföldi hadműveletet vetít előre. Jonathán Konrikusz, az izraeli hadsereg szóvivője szerint gyalogsági, páncélos és tüzéregységek is vannak köztük.

Ez a létszám hasonló nagyságrendű az Egyesült Államok tartalékosaiéval: ott összesen 331 000 tartalékossal számolnak.

Eközben a Hamász tagadja, hogy a terroristái gyerekeket is lemészároltak volna. Az izraeli hatóságok szerint Kfar Aza kibucban a támadók csecsemőket is lefejeztek, egy katona arról beszélt, hogy ilyen szörnyűséget még sohasem látott.

Közben Jens Stoltenberg NATO-főtitkár a szövetség védelmi miniszterei tanácskozásának első napját lezáró szerda esti sajtótájékoztatóján kijelentette:

Izraelnek joga van megvédeni magát, hiszen hétvégén terrortámadás érte az országot, amelyben sok civil meghalt, viszont a NATO elvárja, hogy az atrocitásokra adott válaszlépések arányosak legyenek.

Felhívta a figyelmet annak fontosságára, hogy a konfliktus folytatódása során meg kell akadályozni az ártatlan civil életek elvesztését. Stoltenberg arra is figyelmeztette az Izraellel szemben ellenséges nemzeteket és szervezeteket, hogy ne próbálják saját javukra kihasználni a kialakult helyzetet.

A Fehér Ház nemzetbiztonsági szóvivője közben szerdán arról beszélt:

az Egyesült Államok egyeztetéseket folytat Egyiptommal és Izraellel annak érdekében, hogy a civilek elhagyhassák a Gázai-övezetet.

John Kirby sajtótájékoztatón beszélt arról, hogy a civilek számára, akik semmi rosszat nem követtek el, lehetővé kell tenni a kijutást.

Megerősítette, hogy az amerikai kormány szerdán 17 amerikai állampolgárt tartott nyilván eltűntként. Megjegyezte, hogy a jelenlegi információk szerint közülük nagyon kevesen vannak palesztin fegyveresek fogságában, bár ez bármikor változhat.

Hozzátette, hogy egyelőre 22 amerikai halottról tudnak, de „fel kell vértezni magunkat” annak a lehetőségére, hogy ez a szám tovább növekszik.

John Kirby megismételte, hogy az amerikai hatóságoknak nincs bizonyítékuk arra, hogy a Hamász támadásának kivitelezésében, és a közvetlen felkészítésben Iránnak szerepe lett volna. Azt ugyanakkor hozzátette, hogy széles értelemben véve Irán felelősnek mondható, hiszen hosszú ideje tartó támogatása nélkül a Hamász nem tudna működni.

Idézet
Senki sem huny szemet Irán destabilizáló tevékenysége felett”

– fogalmazott.

Szerdán Izraelbe utazott Anthony Blinken külügyminiszter, aki elindulásakor a repülőtéren elmondta, hogy a tervek szerint csütörtökön találkozik Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnökkel. Megerősítette, hogy tárgyalások zajlanak Izraellel és Egyiptommal a Gázában tartózkodó civilek távozásának biztosításáról, de hozzátette, hogy a humanitárius folyosó kialakításáról szóló egyeztetés „érthetően bonyolult”.

Joe Biden elnök szerdán a Fehér Házban amerikai zsidó szervezetek vezetőit fogadta, akiket arról tájékoztatott, hogy az Egyesült Államok milyen segítséget nyújt Izrael számára, és hogy kormánya mit szándékozik tenni a zsidóellenes megnyilvánulásokkal szemben.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 22., kedd

„Él és virul” Orbán Viktor politikája – Egymásnak feszült Kijev és Budapest a C8 miatt

A budapesti cáfolat után a közösségi médiában üzengettek egymásnak a magyar és az ukrán kormány képviselői a pénteken bejelentett Kárpáti Nyolcak (C8) kapcsán.

„Él és virul” Orbán Viktor politikája – Egymásnak feszült Kijev és Budapest a C8 miatt
Hirdetés
2026. szeptember 21., hétfő

Vita a NATO 5. cikkelyéről, miután Fico jelezte: Szlovákia nem biztos, hogy betartja. De mit is rögzít?

Megrázta a NATO-t Robert Fico szlovák miniszterelnök hétvégi kijelentése, amelyben jelezte: nem biztos, hogy Szlovákia betartaná, ha a szövetség belekeveredne az ukrajnai háborúba.

Vita a NATO 5. cikkelyéről, miután Fico jelezte: Szlovákia nem biztos, hogy betartja. De mit is rögzít?
2026. szeptember 21., hétfő

Merz nehéz helyzetben, miután pártja újabb tartományban kapott ki nagyon az AfD-től

A német Kereszténydemokrata Unió (CDU) gyenge tartományi választási eredményei ellenére, amelyeket Mecklenburg-Elő-Pomerániában és Berlinben ért el vasárnap, a CDU-elnök Friedrich Merz kancellár továbbra is hivatalban akar maradni.

Merz nehéz helyzetben, miután pártja újabb tartományban kapott ki nagyon az AfD-től
2026. szeptember 21., hétfő

Eltűntek a sorompók, de a rendőrök nem: így ellenőrzik a román–magyar határt Schengen után

Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.

Eltűntek a sorompók, de a rendőrök nem: így ellenőrzik a román–magyar határt Schengen után
Hirdetés
2026. szeptember 18., péntek

Kárpáti Nyolcak: új országcsoport Romániával és Magyarországgal, román igénnyel a kisebbségvédelemre

A Kárpátok szélesebben vett régióját tömörítő formátum, a Kárpáti Nyolcak (C8) létrejöttét jelentette be az ukrán elnök az új országcsoport első csúcstalálkozóján a nyugat-ukrajnai Ivano-Frankivszk megyében.

Kárpáti Nyolcak: új országcsoport Romániával és Magyarországgal, román igénnyel a kisebbségvédelemre
2026. szeptember 17., csütörtök

Négy napig működhetett egy új román nyelvű osztály Ukrajnában, aztán gyorsan bezáratták

Vizsgálatot indít a román külügyminisztérium, miután kiderült: az Ukrajna Odesszai régiójában található Kartal (Orlivka) településen a megnyitása után szinte azonnal bezártak egy román nyelvű első osztályt.

Négy napig működhetett egy új román nyelvű osztály Ukrajnában, aztán gyorsan bezáratták
2026. szeptember 17., csütörtök

EU vagy Egyesült Államok? A külügyminiszter elmondta, melyiket választja Románia

Románia nem akar választani az Európai Unió és az Egyesült Államok között, mindkettővel jó kapcsolatot szeretne – jelentette ki Oana Țoiu külügyminiszter.

EU vagy Egyesült Államok? A külügyminiszter elmondta, melyiket választja Románia
Hirdetés
2026. szeptember 16., szerda

Drasztikus korlátozások körvonalazódnak a kiskorúak közösségimédia-használatát illetően

Tizenöt éves kor alatt nem lehet saját közösségi médiás fiókjuk a kiskorúaknak – derült ki abból a gyermekvédelmi javaslatcsomagból, amit szerdán mutattak be Brüsszelben.

Drasztikus korlátozások körvonalazódnak a kiskorúak közösségimédia-használatát illetően
2026. szeptember 16., szerda

Óriási összegeket emésztett eddig fel az iráni háború, és még messze a vége. De mekkora kárt okozott Romániának?

Az Irán ellen folyó, hat hónapja tartó amerikai háború eddig 38 milliárd dollárba került, és ez az összeg várhatóan havonta 3 milliárd dollárral fog emelkedni – jelentette kedden a washingtoni Kongresszus független költségvetési szakértője.

Óriási összegeket emésztett eddig fel az iráni háború, és még messze a vége. De mekkora kárt okozott Romániának?
2026. szeptember 16., szerda

Erősebb, függetlenebb Európát vizionál Ursula von der Leyen, szó esett a magyarországi választásokról is

Erősebb, függetlenebb Európa formálódik, amely a korábbinál jobban képes megvédeni magát, és ez az az Európa, melyre büszkék lehetünk – jelentette ki Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke Strasbourgban szerdán.

Erősebb, függetlenebb Európát vizionál Ursula von der Leyen, szó esett a magyarországi választásokról is
Hirdetés
Hirdetés