
Balla Géza harmincöt éve dolgozik bortermelőként
Fotó: MTI
Első határon túli borászként Balla Géza nyerte el az Év bortermelője Magyarországon címet.
2018. december 05., 14:222018. december 05., 14:22
2018. december 05., 14:592018. december 05., 14:59
A Év bortermelője Magyarországon díjat a legrangosabb szakmai elismerésként tartja számon a hazai borszakma, de a piac és a fogyasztók is számára is fontos igazodási pontként szolgál – mondta el a szerdai budapesti eredményhirdetés előtt az elismerést odaítélő Magyar Bor Akadémia (MBA) elnöke.
Zilai Zoltán emlékeztetett: a díj odaítélése ezúttal is két fordulóban zajlott. A jelölési szakaszban 634 szakírónak, étterem-tulajdonosnak, sommelier-nek, egyéb szakembernek küldtek jelölőlapot, amelyen mindenki három-három borászt javasolhatott. Az ő jelöléseik alapján jutott az idei döntőbe Balla Géza (Arad-hegyaljai borvidék), Borbély Tamás (Badacsonyi borvidék), Figula Mihály (Balatonfüred-Csopaki borvidék), Jásdi István (Balatonfüred-Csopaki borvidék) és Koch Csaba (Hajós-Bajai és Villányi borvidékek).
Balla Géza az MTI-nek elmondta: hatalmas meglepetésként érte, hogy első jelölése után, az első határon túli borászként elnyerhette a „borvilág Kossuth-díját”. Mint felidézte, harmincöt éve dolgozik bortermelőként: „tettem a dolgom, ahogyan én gondoltam (...), ezt most így értékelték”. Balla Géza hangsúlyozta, hogy Arad-Hegyalja sok évszádos tradícióval rendelkező, történelmi borvidék, amely az 1918 előtti Magyarországon a leghíresebbek közé tartozott.
„Nagyon sokat munkálkodunk azon, hogy a helybéli fajták, mint a kadarka vagy a feketeleányka, visszakapják a megérdemelt helyüket” – mondta el Balla Géza, hozzátéve: továbbra is küzd a határoktól független, egységes magyar borvilágért.
Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.
Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.
szóljon hozzá!