
Támogatás. Keir Starmer, Joe Biden, Olaf Scholz és Emmanuel Macron a berlini találkozón
Fotó: X/Olaf Scholz
Az amerikai, francia, német és brit vezetők kötelezik magukat, hogy továbbra is támogatják Ukrajnát a nemzetközi jogon – így az ENSZ Alapokmányán -, valamint a szuverenitáson és területi épségen alapuló, igazságos és tartós békére irányuló erőfeszítéseiben" – közölték a vezetők pénteken Berlinben Joe Biden amerikai elnök németországi villámlátogatása alkalmából tartott találkozójuk után.
2024. október 19., 09:012024. október 19., 09:01
Joe Biden felszólította a Nyugatot, hogy
Biden ezt azután mondta újságíróknak, hogy zárt ajtók mögött tárgyalt Olaf Scholz német kancellárral egynapos berlini látogatása során, amelynek célja az ukrajnai helyzet és a közel-keleti eszkalálódó konfliktus megvitatása volt.
Biden közleményében előzőleg leszögezte, hogy az Ukrajnának küldött katonai támogatás növeléséről és a polgári energetikai infrastruktúrának a befagyasztott orosz kinnlevőségek feloldásának terhére történő megerősítéséről fog tárgyalni Olaf Scholzcal, és szó lesz a közel-keleti konfliktusról is.
Indulása előtt Biden újságíróknak elmondta, hogy
amelyeket Volodimir Zelenszkij ukrán elnök hónapok óta sürget, hogy mélységi csapásokat tudjon mérni Oroszország területére.
Keir Starmer brit miniszterelnök és Emmanuel Macron francia elnök péntek délután csatlakozott Bidenhez és Scholzhoz.
A vezetők megvitatták a gázai tűzszünetnek, az izraeli túszok azonnali elengedésének, valamint a humanitárius segélynek a palesztin területre történő bejuttatásának a kérdését is – közölte Keir Starmer. Hozzátette: „A világ nem fog tovább tűrni semmilyen mentséget a humanitárius segítség kérdésében”.
Hamarosan érkeznek az európai uniós források Magyarországra – közölte Magyar Péter leendő miniszterelnök, miután egyeztetett Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével szerdán Brüsszelben.
A választással a 16 évig tartó nemzeti kormányzás korszaka lezárult, egy új időszak, a liberális kormányzás és a nemzeti ellenzék időszaka kezdődik – írta Orbán Viktor a Fidesz tagjainak küldött levélben.
Románia bármikor készen áll az egyesülésre, ha a Moldovai Köztársaság polgárai ezt kívánják, és ha többség támogatja ezt a tervet – jelentette ki Nicuşor Dan román államfő.
Borvendég Zsuzsanna, a Mi Hazánk Mozgalom európai parlamenti képviselője keddi felszólalásában élesen bírálta az Európai Parlament kisebbségvédelmi és vallásszabadsággal kapcsolatos gyakorlatát.
Az Egyesült Arab Emírségek kilép a Kőolajexportáló Országok Szervezetéből (OPEC), valamint az OPEC+ -ból is – közölte kedden az emírségek energiaügyi minisztere.
Magyarságpolitikánk legfőbb küldetése a határokon átívelő, valódi lelki és szellemi nemzetegyesítés. Kötelességünk, hogy a magyarság újra egyetlen, megtörhetetlen és összetartó közösséget alkosson – fogalmazta meg kedden Tarr Zoltán.
Találkozót kezdeményez Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel Magyar Péter leendő miniszterelnök. A Tisza Párt elnöke erről a Facebookon számolt be, miután fogadta Babják Zoltánt, Beregszász polgármesterét.
Az Európai Parlament kedden megszavazta Diana Iovanovici Șoșoacă EP-képviselő mentelmi jogának felfüggesztését.
Újabb minisztereket mutatott be Magyar Péter.
A Tisza Párt nem szavazza meg az Országgyűlés alelnökének „a magyar érdekeket eláruló” Szijjártó Pétert – írta Magyar Péter kedd reggel a Facebook-oldalán.
szóljon hozzá!