
Terror. Az ausztráliai tömeggyilkosság elkövetői az Iszlám Államot „képviselték”
Fotó: Facebook/Ausztráliai Zsidó Egyesület/Facebook
A Bondi Beach-en történt vasárnapi tömeggyilkosságot az „Iszlám Állam ideológiája” motiválta – jelentette ki kedd reggel Anthony Albanese ausztrál miniszterelnök.
2025. december 16., 10:342025. december 16., 10:34
„Úgy tűnik, hogy ezt az Iszlám Állam (IÁ, ISIS) ideológiája motiválta” – mondta az Australian Broadcasting Corporation (ABC) televíziónak.
„Ez az ideológia több mint egy évtizede létezik, és ez a gyűlölet ideológiájához vezetett, és ebben az esetben a tömeggyilkosságra való felkészültséghez” – tette hozzá a CNN szerint.
A miniszterelnök elmondta, hogy bár a hatóságok 2019-ben nyomozást folytattak az egyik fegyveres ellen, akkoriban nem tekintették gyanúsítottnak, és nem állt folyamatos megfigyelés alatt.
Az ausztrál Bondi Beachen vasárnap történt lövöldözésben legalább 15-en vesztették életüket, köztük két magyar holokauszttúlélő, Pogány Marika és Weitzen Tibor.
„Most az a kérdés, hogy azután tovább radikalizálódott-e, és hogy milyenek voltak a körülmények, ez a további nyomozás tárgya” – mondta Albanese.
Az ausztrál vezető szerint a kormány keményen dolgozik az országban tapasztalható antiszemitizmus felszámolásán.
„Mindent megteszünk, amit tudunk” – mondta, majd hozzátette: „De az antiszemitizmus természetesen már nagyon régóta létezik – ez a lényeg. Az Iszlám Állam egy ideológia, amely tragikus módon az elmúlt évtizedben, különösen 2015 óta, egyes emberek radikalizálódásához vezetett, és ez gyűlöletkeltő cselekedet.”
Netanjahu kritikájáról kérdezve Albanese az ABC-nek azt mondta, hogy nem lát összefüggést a két esemény között.
A rendőrség szerint a sydney-i Bondi Beach-en vasárnap elkövetett fegyveres terrortámadás halálos áldozatainak száma 15-re emelkedett, míg 38 ember továbbra is kórházban van.
„A világ túlnyomó többsége elismeri, hogy a kétállami megoldás a jövő útja a Közel-Keleten” – tette hozzá Albanese.
Kormánya szeptemberben ismerte el a palesztin államot, több más országgal, például Nagy-Britanniával, Kanadával és Franciaországgal együtt.
Az Ausztrál Zsidóság Végrehajtó Tanácsának jelentése szerint tavaly 1654 antiszemita incidens történt, ami háromszoros növekedést jelent a 2023. október 7-i támadások óta.
Az új-dél-walesi rendőrség megerősítette, hogy a lövöldözés két gyanúsítottja a támadás előtt, a múlt hónapban a Fülöp-szigetekre utazott.
„Megerősíthetem, hogy valóban a Fülöp-szigetekre utaztak. Az okok, amiért a Fülöp-szigetekre utaztak, a céljuk és az, hogy hová mentek, amikor ott voltak, jelenleg nyomozás alatt áll” – mondta Mal Lanyon, Új-Dél-Wales rendőrfőnöke csütörtöki sajtótájékoztatón.
Lanyon elmondta, hogy nem tud arról, hogy a gyanúsítottak Fülöp-szigeteki utazása során bármilyen biztonsági riasztás is beindult volna.
„Egyáltalán nem hiszem, hogy ez hírszerzési kudarc volt” – mondta.
{K31}
A fülöp-szigeteki hatóságok kedden megerősítették a CNN-nek, hogy Akramék 2025. november 1-jén érkeztek együtt az országba, Sajid indiai, fia pedig ausztrál útlevéllel.
Az apa-fia páros végső úticélként Davaót jelölte meg, amely egy nagyváros a déli Mindanao szigeten.
November 28-án hagyták el az országot, és Manilába repültek vissza, ahonnan továbbutaztak Sydneybe – közölte a Bevándorlási és Kitoloncolási Hivatal.
2017-ben az ISIS-hez kötődő fegyveresek elfoglalták Marawi városát, ami hónapokig tartó véres ostromhoz vezetett.
A Bevándorlási Hivatal szóvivője, Dana Sandoval a CNN-nek elmondta, hogy Sajid ausztráliai lakos és indiai állampolgár volt. Indiai útlevéllel utazott a Fülöp-szigetekre.
Mint arról beszámoltunk, a két férfi vasárnap a hanukát ünneplő tömegre támadt a népszerű tengerparti strandon.
A támadásban tizenöten vesztették életüket – köztük egy tízéves kislány és két magyar –, és közel negyvenen megsérültek.
Az Oroszországgal folytatott háború várhatóan a tél folyamán is folytatódni fog – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök, miután Kijevben tárgyalásokat folytatott Donald Trump legfőbb küldötteivel.
A szélsőjobboldali Alternatíva Németországnak (AfD) párt kaphatta a legtöbb szavazatot a kelet-németországi Szász-Anhalt tartományban vasárnap tartott választásokon az exit poll-felmérések szerint.
A Financial Times vasárnap ismertetett friss felmérése szerint rekordmélységbe süllyedt Donald Trump amerikai elnök támogatottsága.
A nyugati országok vádja, miszerint Moszkva részese volt a lipcsei drónincidensnek, fő vonalakban egy igazi háború kezdetét jelenti – jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter a Rosszija 1 televíziónak nyilatkozva.
Egy amerikai háborús szimuláció Oroszország Moldovai Köztársaság és Románia elleni 2028-as támadását modellezte. A résztvevőknek arról kellett dönteniük, hogyan reagáljon az Egyesült Államok. Washingtoni elemző szerint Amerika „tétova választ” adna.
Szimbolikus gesztus, ugyanakkor fontos a magyar–ukrán kapcsolatok szempontjából, hogy a kijevi parlament csütörtökön határozatban ítélte el a kárpátaljai magyarok és németek ellen a szovjet hatóságok által elkövetett atrocitásokat.
Új megállapodások születtek a Románián átvezető vasúti és folyami útvonalak logisztikai kapacitásának bővítéséről az üzemanyag-ellátás érdekében – jelentette be Ukrajna.
Ukrajna Legfelsőbb Tanácsa csütörtökön elfogadta azt a történelmi jelentőségű nyilatkozatot, amelyben elismeri és elítéli a szovjet katonai közigazgatás 1944–1946 között Kárpátalján elkövetett tömeges jogsértéseit és elnyomó intézkedéseit.
Magyarország továbbra is csak egy érdemalapú uniós csatlakozási folyamatot támogat Ukrajna esetében, gyorsított vagy kivételes eljárást nem – jelentette ki Magyar Péter miniszterelnök csütörtöki budapesti sajtótájékoztatón.
Durvul a Németország és Oroszország közötti konfliktus, amely amiatt mélyült tovább, hogy Berlin Moszkvát tette felelőssé a lipcsei repülőtéren talált, katonai minőségű robbanóanyaggal felszerelt drónok miatt, és hibrid háborús lépésekkel vádolta meg.
szóljon hozzá!