
Fotó: Mae.ro
Erős jelek utalnak arra, hogy háborús bűncselekmények történtek az Ukrajna elleni orosz katonai támadás során – vallja a washingtoni illetékesekhez hasonlóan Bogdan Aurescu külügyminiszter is.
2022. március 18., 08:502022. március 18., 08:50
A román diplomácia vezetője a Digi24-nek nyilatkozva csütörtök este elmondta, a nemzetközi jog oktatójaként nagyon bízik a nemzetközi igazságszolgáltatásban, ezért
Az Agerpres által idézett televíziós nyilatkozatban Aurescu emlékeztetett egyúttal, hogy az ügyész már vizsgálódik Ukrajnában, de ez az eljárás hosszú ideig tarthat.

Antony Blinken amerikai külügyminiszter csütörtökön újságíróknak nyilatkozva azt mondta: egyetért Joe Biden elnökkel abban, hogy háborús bűncselekményeket követhettek el Ukrajnában.

A német szövetségi legfőbb ügyész eljárást indított az Oroszország Ukrajna elleni háborújával összefüggő háborús bűncselekmények bizonyítékainak összegyűjtésére – jelentette be a német szövetségi igazságügyi miniszter egy keddi lapinterjúban.
A Hormuzi-szoros blokádja megemelte az olajárakat, megzavarta a műtrágya- és nyersanyagellátást, ami ipari fennakadásokat és akár élelmiszerár-emelkedést is okozhat világszerte – írta a hirado.hu a a profile.ru oldalra hivatkozva.
Újabb hároméves ciklusra Brenzovics Lászlót választotta meg elnökének tisztújító közgyűlésén a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ).
Kereskedelmi hajók kerültek tűz alá a világ egyik legfontosabb tengeri útvonalán. Irán látszólag újra lezárta a Hormuzi-szorost, Washington viszont mást állít.
A várakozások szerint a jövő héttől újra működhet a Barátság kőolajvezeték – mondta a választáson nyertes Tisza Párt elnöke, miniszterelnök-jelöltje pénteken Budapesten.
Magyar Péter Bujdosó Andreát javasolja a Tisza parlamenti frakciójának vezetésére – jelentette be a választáson győztes Tisza Párt elnöke szombaton a Facebookon. A politikus erdélyi származású, Nagyszalontán született.
Irán megnyitja a Hormuzi-szorost – közölte Donald Trump amerikai elnök pénteken.
Olyan Fidesz-frakció kell, amely képes a párt megújulását szimbolizálni – közölte Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter újságírókkal.
Nagy országos rendezvényt szervez a Tisza Párt az új Országgyűlés alakuló ülésére a Parlament előtti Kossuth térre – jelentette be az országgyűlési választáson nyertes politikai alakulat elnöke, miniszterelnök-jelöltje pénteken, Budapesten.
Alexandru Rogobete egészségügyi és Alexandru Nazare pénzügyminiszter csütörtökön Washingtonban előzetes, „feltérképező” jellegű tárgyalást folytatott a Pfizer vállalat képviselőivel.
Pénteken elrajtoltak az Országgyűlés alakuló ülését előkészítő tárgyalások az Országházban, amelyen mindhárom bejutott párt képviselői jelen vannak.
szóljon hozzá!