
Fotó: Twitter/Secretary Antony Blinken
Antony Blinken amerikai külügyminiszter csütörtökön újságíróknak nyilatkozva azt mondta: egyetért Joe Biden elnökkel abban, hogy háborús bűncselekményeket követhettek el Ukrajnában. Kiemelte, hogy amerikai szakértők dokumentálják és értékelik a potenciális eseteket.
2022. március 18., 07:272022. március 18., 07:27
„Szándékosan civileket célba venni, az háborús bűncselekmény” – húzta alá az amerikai diplomácia vezetője. Úgy vélekedett, hogy az utóbbi heteket tekintve, nehéz más következtetést levonni az orosz cselekedetekből.
Ennek előzménye, hogy az észak-ukrajnai Csernyihiv város rendőrsége Facebook-bejegyzésében közölte: egy amerikai állampolgár is van a súlyos tüzérségi támadásban életüket vesztő emberek között. Vjacseszlav Hausz regionális kormányzó csütörtökön arról számolt be, hogy Csernyihivben 53-ra emelkedett azoknak a száma, akik az orosz erők támadásai következtében vesztették életüket
Azzal vádolta az Egyesült Államokat, hogy „az ő bombáik emberek százezreit ölték meg világszerte”. Peszkov csütörtökön azt mondta: Vlagyimir Putyin „bölcs és művelt nemzetközi szereplő”, ezért nem reagál Joe Biden amerikai elnök róla tett megengedhetetlen kijelentéseire.
Az Írország barátai című eseményen – amelyet Írország védőszentje, Szent Patrik ünnepén rendeztek – az amerikai elnök úgy fogalmazott: „az én általános véleményem az, hogy Írország és Nagy-Britannia (…) együtt lép fel egy gyilkos diktátor, egy valódi gonosztevő ellen, aki erkölcstelen háborút folytat Ukrajna népe ellen”.

Joe Biden amerikai elnök háborús bűnösnek nevezte Vlagyimir Putyin orosz államfőt amiatt, hogy Oroszország lerohanta Ukrajnát.
Az amerikai külügyminiszter megerősítette azt is, hogy Biden pénteken telefonon tárgyal Hszi Csin-ping kínai elnökkel. Biden „világossá fogja tenni, hogy Kína viselni fogja a felelősséget minden olyan lépésért, amelyet Oroszország agressziójának támogatására tesz” – fogalmazott Blinken. A tárcavezető szerint Kína kötelessége lenne, hogy érvényesítse befolyását Putyinra, valamint hogy betartassa a nemzetközi szabályokat, de úgy tűnik, Peking „ellentétes irányba halad”.
– mondta Blinken, hivatalosan is megerősítve azokat a korábbi, amerikai tisztségviselőktől származó információkat, amelyek szerint Kína hajlandó katonai felszereléssel támogatni Oroszországot. Moszkva – mint ismeretes – cáfolta, hogy katonai segítséget kért volna Kínától, a kínai külügyminisztérium pedig „dezinformációnak” nevezte az erről szóló híreket.

Háborús bűnök elkövetéséért tartja felelősnek Vlagyimir Putyin orosz elnököt az amerikai szenátus helyi idő szerint kedden elfogadott határozata szerint.
Amint arról korábban beszámoltunk, az amerikai képviselőház nagy többséggel megszavazta csütörtökön azt a törvénymódosítási indítványt, hogy az Egyesült Államok az Ukrajna elleni háború miatt vonja meg Oroszországtól és Fehéroroszországtól a legnagyobb kereskedelmi kedvezményre feljogosító státust. Ez azt jelenti, hogy a két országnak ezentúl magasabb vámtarifát kell fizetnie az Egyesült Államokba irányuló exportjuk után. A módosítást még a szenátusnak is meg kell szavaznia ahhoz, hogy hatályba lépjen.
A két ország egyesülése mellett állt ki a moldovai és a román írószövetség.
Donald Trump amerikai elnök csütörtökön jelezte, hogy fontolóra veszi az amerikai csapatok részleges kivonását Olaszországból és Spanyolországból, nem sokkal azután, hogy Németország kapcsán is felvetette a létszámcsökkentés lehetőségét.
Megszűnt Szili Katalin Kárpát-medencei autonómiatörekvésekért felelős miniszterelnöki főtanácsadói jogviszonya április 30-i hatállyal.
Négy román állampolgár is tartózkodott az egyik, Irán által a Hormuzi-szorosban elfoglalt teherhajó fedélzetén – közölte csütörtökön a bukaresti külügyminisztérium.
Donald Trump szerint akár hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására – az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnökkel szerdán.
Hamarosan érkeznek az európai uniós források Magyarországra – közölte Magyar Péter leendő miniszterelnök, miután egyeztetett Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével szerdán Brüsszelben.
A választással a 16 évig tartó nemzeti kormányzás korszaka lezárult, egy új időszak, a liberális kormányzás és a nemzeti ellenzék időszaka kezdődik – írta Orbán Viktor a Fidesz tagjainak küldött levélben.
Románia bármikor készen áll az egyesülésre, ha a Moldovai Köztársaság polgárai ezt kívánják, és ha többség támogatja ezt a tervet – jelentette ki Nicuşor Dan román államfő.
Borvendég Zsuzsanna, a Mi Hazánk Mozgalom európai parlamenti képviselője keddi felszólalásában élesen bírálta az Európai Parlament kisebbségvédelmi és vallásszabadsággal kapcsolatos gyakorlatát.
Az Egyesült Arab Emírségek kilép a Kőolajexportáló Országok Szervezetéből (OPEC), valamint az OPEC+ -ból is – közölte kedden az emírségek energiaügyi minisztere.
szóljon hozzá!