2007. július 26., 00:002007. július 26., 00:00
A Konstanca melletti támaszpontra a tervek szerint összesen 900 amerikai gyalogos érkezik, a kihelyezett kontingensek hat hónaponként váltják egymást. A több hétre tervezett gyakorlat során az amerikai gyalogosok a Joint Task Force-East-nek keresztelt hadszíntér területén esedékes csapatátszervezést szimulálják. „A teljes akciót két helyszínről irányítják, egyrészt a már említett Kogălniceanu-bázisról, másrészt Babadagról” – nyilatkozta a Rompres hírügynökségnek Lewis Boone ezredes. A gyakorlat során a szárazföldi egységeknek különböző, a fegyvernemet jellemző megbízatásokat kell majd teljesíteniük, tüzérségi fedezet nélkül. A második, szintén román részvétellel elképzelt gyakorlatot októberre tervezik, ekkor már ejtőernyős egységeket is bevetnek. A mostani akcióban résztvevő egységeket a reptéren, illetve a babadagi lőtéren szállásolják el. Időközben megkezdődtek a munkálatok Mihail Kogălniceanu településen is, ahol az egykori gépesített hadosztály kaszárnyája helyében egy kiképzőtábort is kiépítenek. Korábbi információk szerint az Egyesült Államok összesen 34 millió dollárt költ a támaszpont korszerűsítésére. Ennek első fázisaként a községben már lebontottak hetven, a védelmi tárca tulajdonában lévő ingatlant.
Donald Trump az amerikai kongresszusnak küldött pénteki levelében megszűntnek nyilvánította az Iránnal folytatott „fegyveres harcot”.
A két ország egyesülése mellett állt ki a moldovai és a román írószövetség.
Donald Trump amerikai elnök csütörtökön jelezte, hogy fontolóra veszi az amerikai csapatok részleges kivonását Olaszországból és Spanyolországból, nem sokkal azután, hogy Németország kapcsán is felvetette a létszámcsökkentés lehetőségét.
Megszűnt Szili Katalin Kárpát-medencei autonómiatörekvésekért felelős miniszterelnöki főtanácsadói jogviszonya április 30-i hatállyal.
Négy román állampolgár is tartózkodott az egyik, Irán által a Hormuzi-szorosban elfoglalt teherhajó fedélzetén – közölte csütörtökön a bukaresti külügyminisztérium.
Donald Trump szerint akár hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására – az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnökkel szerdán.
Hamarosan érkeznek az európai uniós források Magyarországra – közölte Magyar Péter leendő miniszterelnök, miután egyeztetett Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével szerdán Brüsszelben.
A választással a 16 évig tartó nemzeti kormányzás korszaka lezárult, egy új időszak, a liberális kormányzás és a nemzeti ellenzék időszaka kezdődik – írta Orbán Viktor a Fidesz tagjainak küldött levélben.
Románia bármikor készen áll az egyesülésre, ha a Moldovai Köztársaság polgárai ezt kívánják, és ha többség támogatja ezt a tervet – jelentette ki Nicuşor Dan román államfő.
Borvendég Zsuzsanna, a Mi Hazánk Mozgalom európai parlamenti képviselője keddi felszólalásában élesen bírálta az Európai Parlament kisebbségvédelmi és vallásszabadsággal kapcsolatos gyakorlatát.