
Kedd déltől veszélyhelyzetet hirdetett ki Orbán Viktor kormányfő a Duna áradása miatt az érintett térségekre. A kormányfő azt kérte a folyó mentén élőktől, szükség esetén készüljenek fel az esetleges evakuálásra, amely akár egész településeket is érinthet.
2013. június 04., 12:152013. június 04., 12:15
2013. június 04., 12:172013. június 04., 12:17
A miniszterelnök a kormányzati koordinációs bizottság ülése után elmondta: az árvízi védekezéshez szükséges költségvetési forrásokat megnyitották, és megkezdték a szakemberek átcsoportosítását az árvízveszélyes területekre. A kormányzat mozgósítani tud körülbelül 8 ezer katonát, ugyancsak 8 ezer katasztrófavédelmi dolgozót, 1400 vízügyi szakembert és 3600 rendőrt. Utóbbiakkal kapcsolatban Orbán Viktor azt kérte Pintér Sándor belügyminisztertől, hogy az ő mozgósításuk ne járjon a közbiztonság csökkenésével az ország más területein.
Az Ausztriától kapott adatok alapján történelmi magasságú vízállás várható a Dunán, és elhúzódó védekezésre kell berendezkedni. Óriási víztömeg érkezik, amely szerdán lép be az ország területére, ezért a legnehezebb időszak a hétvégén várható, a kormány energiájának legtöbbjét így a védekezésre kell összpontosítani - közölte Orbán Viktor a veszélyhelyzet-kezelési központban tartott sajtótájékoztatóján.
Hangsúlyozva ugyanakkor: „reális esély van arra, hogy megtartsuk a vizet a medrében\", ennek érdekében folynak a gátmagasítási munkálatok.
Orbán Viktor azt kérte az állampolgároktól, hogy működjenek együtt a hatóságokkal, mert „a víztömeg olyan óriási, hogy valóságos kockázatot jelent az emberéletre nézve\".
„Ha van együttműködés, mindenkit meg fogunk védeni\" - mondta, majd azt is kérte az emberektől, hogy szükség esetén készüljenek fel az esetleges evakuálásra, amely akár egész településeket is érinthet, de a kabinet bízik abban, hogy erre nem kerül sor. A kormányfő egyúttal állampolgári részvételre buzdított a védekezésben.
Százezrek vonultak utcára Franciaországban a megélhetési költségek emelkedése ellen, a tömegtüntetéseket azonban több nagyvárosban súlyos zavargások, gyújtogatások és fosztogatások kísérték.
Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.
A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.
Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
szóljon hozzá!