
Fotó: MTI/EPA/R. Tomas Gonzalez
Az ámokfutó Devin Kelley volt apósa és anyósa abba a baptista templomba járt, ahol Kelley a tömegmészárlást elkövette a dél-texasi Sutherland Springsben.
2017. november 06., 18:412017. november 06., 18:41
Joe Tackitt megyei seriff hétfőn reggel újságíróknak mondta el, hogy Devin Kelley volt apósa és anyósa nem rendszeresen ugyan, de Sutherland Springs templomába járt. „Bár nem helyi lakosok, de időről időre itt voltak” – fogalmazott a seriff. Hozzátette, hogy vasárnap azonban nem voltak ott az istentiszteleten.
Gregg Abbott texasi kormányzó az ABC televíziónak adott hétfő reggeli interjújában már sejtetni engedte, hogy a lövöldöző valamiképp „kötődhetett” a négyszáz lelket számláló településhez. „Nem véletlenszerű volt a lövöldözés” – állította és hangsúlyozta, hogy a rendőrség erőteljesen nyomoz ebben az irányban. A kormányzó Devin Kelleyt „nagyon zavart embernek” nevezte.
A 26 éves Devin Kelley vasárnap délelőtt istentisztelet közben kezdett lövöldözni a baptista templomban. Huszonhat embert megölt és több mint húszat súlyosan megsebesített. A templom szomszédságában lakó helybéli férfi, Johnnie Langendorff fékezte meg őt, amikor – hallva a lövéseket – fegyvert ragadott és a templomban Kelley-re szegezte. Kelley eldobta a fegyverét és menekülni póbált. Langendorff üldözőbe vette. Amikor az üldözésbe bekapcsolódó rendőrök megtalálták a kocsiját, a férfi már halott volt. Hétfőn reggelre kiderült: öngyilkosságot követett el.
Még vasárnap, a késő esti órákban Ann Stefanek, az amerikai légierő szóvivője közölte: Kelley 2010-től az amerikai légierő tagja volt. 2012-ben azonban hadbíróság elé állították a felesége és a gyermeke bántalmazásáért. Lefokozták és el is bocsátották a légierőtől. Később elvált.
A fegyvert, amellyel a tömeggyilkosságot elkövette, még tavaly vásárolta, és bár San Antonio mellett lakott, a vásárláskor egy coloradói címet adott meg. Annak az iskolakerületnek a vezetője, ahová Sutherland Springs is tartozik, hétfőn elrendelte, hogy nemcsak Sutherland Springsben, hanem a környező települések iskoláiban is pszichológusok segítsenek a dráma feldolgozásában a diákoknak, családtagjaiknak és az oktatóknak.
Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.
A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.
Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
szóljon hozzá!