Hirdetés

Amerikai tisztségviselők szerint Irán lőtte le az ukrán repülőgépet

•  Fotó: Ukrinform.net

Fotó: Ukrinform.net

Amerikai tisztségviselők szerint az ukrán gépet közvetlenül a teheráni repülőtérről történt felszállása után Irán lőtte le – közölte csütörtökön az internetes oldalán a The Wall Street Journal című lap meg nem nevezett magas rangú kormányzati tisztségviselőkre hivatkozva.

MTI

2020. január 09., 21:372020. január 09., 21:37

2020. január 09., 21:422020. január 09., 21:42

A lap megfogalmazásában „rendkívül erős a gyanú”, hogy a gép nem meghibásodás vagy emberi hiba miatt zuhant le, hanem Irán két föld-levegő rakétát lőtt ki rá. Egy másik, szintén neve elhallgatását kérő tisztségviselő hozzáfűzte: az irániak tévedésből lőhették le a gépet. A gyanút az alapozza meg, hogy a gép roncsai nagy területen szóródtak szét. A lap által idézett egyik szakértő szerint ugyanis a műszaki hiba miatti zuhanáskor a törmelékek sokkal kisebb körben szóródnak.

A gép lelövésének gyanújáról több amerikai televízió és lap közölt értesüléseket, ám mindegyikük csupán meg nem nevezett forrásokra hivatkozott.

Hirdetés

Donald Trump amerikai elnök a Fehér Házban újságíróknak azt mondta: benne is él a gyanú, hogy nem műszaki hiba okozta balesetről lehet szó. Hozzáfűzte, hogy a gép „nagyon durva környéken” repült, és előfordulhatott, hogy „valaki tévedett”. Az elnök nem mondta ki egyértelműen, hogy a gépet lelőtték volna.

Az amerikai sajtóban több helyütt – például a CNN hírtelevízióban, a CBS tévében vagy a Newsweek című lapban – emlékeztetnek arra, hogy a gép röviddel azt követően zuhant le, hogy Irán megtorlásként Kászim Szulejmáni – a Forradalmi Gárda Kudsz nevű elitegysége parancsnoka – bagdadi meggyilkolásáért rakétákat lőtt ki iraki katonai támaszpontokra. A CNN meg nem nevezett európai biztonságpolitikai tisztségviselőket idézett, akik szerint az ukrán légitársaság gépét lelőtték.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 15., csütörtök

Zelenszkij bekeményít: Ukrajna újra támadja az orosz olajfinomítókat

Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.

Zelenszkij bekeményít: Ukrajna újra támadja az orosz olajfinomítókat
Hirdetés
2026. október 15., csütörtök

Magyar Péter: Uniós pénzből erősítenék meg a határvédelmet, áttörés jöhet a kárpátaljai magyarok ügyében

Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.

Magyar Péter: Uniós pénzből erősítenék meg a határvédelmet, áttörés jöhet a kárpátaljai magyarok ügyében
2026. október 14., szerda

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be

Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be
2026. október 14., szerda

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 

Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 
Hirdetés
2026. október 14., szerda

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE

Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE
2026. október 13., kedd

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára

Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára
2026. október 13., kedd

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen

Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren

Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren
2026. október 13., kedd

A kárpátaljai pártok és a magyar kormány üdvözlik az ukrán oktatási törvény módosítását, a Fidesz elégedetlen

Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.

A kárpátaljai pártok és a magyar kormány üdvözlik az ukrán oktatási törvény módosítását, a Fidesz elégedetlen
2026. október 12., hétfő

Áttörés: az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt

Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.

Áttörés: az ukrán parlament elfogadta a kisebbségi nyelveken folyó oktatásról szóló törvényt
Hirdetés
Hirdetés