
Ferenc pápa pénteken érkezett Magyarországra, a budapesti Szent István-bazilikában is látogatást tett aznap
Fotó: Balogh Zoltán/MTI
Ferenc pápa második magyarországi látogatása mély összhangot jelez Magyarország és a Szentszék között – jelentette ki az Amerikai Katolikus Egyetem (Catholic University of America) teológia professzora a katolikus egyházfő magyarországi látogatása kapcsán a magyar közmédiának helyi idő szerint pénteken.
2023. április 29., 09:192023. április 29., 09:19
2023. április 29., 12:332023. április 29., 12:33
Chad Pecknold az összhang részeként említette, hogy mind Ferenc pápa, mind Magyarország határozottan kiáll az ukrajnai konfliktus lezárásának igénye mellett, ahogy összhang mutatkozik a gyermekek védelmének igényét illetően is.
A Washingtonban működő Amerikai Katolikus Egyetem tanára szerint a katolikus egyházfő amerikai megítélése ellentmondásos, úgy a katolikusok, mint a protestánsok, vagy a politika bal, illetve jobb oldalán állók körében. Ennek okaként azt jelölte meg, hogy
Ide sorolta a pápa véleményét arról, hogy Kínával a jó kapcsolatok fenntartására kell törekedni, valamint az ukrajnai háború lezárására vonatkozó határozott törekvést.
a közmédiának adott interjúban. Ferenc pápa vasárnapig tartó apostoli útjáról és a látogatásához kapcsolódó minden nyilvános eseményről beszámol a közmédia szinte valamennyi csatornája. A Duna tévécsatornán, illetve a Kossuth rádióban szombaton és vasárnap is két-két élő közvetítés lesz látható, hallható.

Az ateista üldözés alatt mártírhalált halt püspökök, papok, szerzetesek és szerzetesnők tanúsítják a magyarság sziklaszilárd hitét – mondta Ferenc pápa a budapesti Szent István-bazilikában péntek este.

Az ateista üldözés alatt mártírhalált halt püspökök, papok, szerzetesek és szerzetesnők tanúsítják a magyarság szilárd hitét – mondta Ferenc pápa a budapesti Szent István-bazilikában pénteken, ahol a Magyar Katolikus Egyház képviselőivel találkozott.
Folytatódik a magyar kormány támogatása – számolt be a három fő erdélyi magyar felsőoktatási intézményt tömörítő Pro Bono Publico konzorcium csütörtöki budapesti tárgyalásainak eredményéről a Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetem.
Eltávolították péntek délután az egy nappal korábban talált szennyező anyagot a Fekete-Körösről. Horgászati és halászati tilalmat rendeltek el a folyó teljes magyarországi szakaszán.
Miközben az amerikai hadsereg péntekre virradóra sorozatban már a 13. napon hajtott végre támadásokat iráni célpontok ellen, Irán csütörtökön elutasította azt az amerikai tűzszüneti megállapodást, amelyet az iraki miniszterelnök terjesztett Teherán elé.
Volodimir Zelenszkij elnök csütörtökön bejelentette, hogy Ukrajna és az amerikai védelmi beszállító, a Raytheon a vállalat vezetőivel folytatott megbeszélés után megállapodott a Patriot elfogórakéták közös gyártásáról.
Az amerikai kormány nem tervezi, hogy beavatkozzon annak érdekében, hogy megakadályozza Andrew és Tristan Tate kiadatását az Egyesült Királyságba, ahol a két férfit nemi erőszakkal, emberkereskedelemmel és a testi sértéssel vádolják.
Az Iránhoz közel álló jemeni húszi fegyveresek csütörtökön bejelentették, hogy két szaúdi olajszállító hajó ellen hajtottak végre katonai támadást Szaúd-Arábia elleni tengeri blokád részeként.
Ukrajna készen áll a méltóságteljes békére Oroszországgal – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök, miután Donald Trump amerikai elnök különmegbízottaival, Steve Witkoff-fal és Jared Kushnerrel egyeztetett a békefolyamat lehetőségéről.
Bár Románia líbiai nagykövetségén több mint tíz éve nem tevékenykedik személyzet, folyamatosan fizették a bérleti díjat az ingatlan után – árulta el Oana Țoiu ügyvivő külügyminiszter.
Szervezett bűnözői csoportot számoltak fel a bolgár, görög, holland és román hatóságok, a bűnszervezet előállított hét tagja a gyanú szerint bérelt, lopott és hamisan regisztrált járművekkel csempészett migránsokat a Balkánon keresztül Olaszországba.
Egy férfi leköpte Magyar Péter miniszterelnököt a budapesti Nyugati pályaudvaron, ahová a kormányfő Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszterrel együtt érkezett, hogy ismertesse a 3500 milliárd forintos Baross Gábor Vasútfejlesztési Programot.
1 hozzászólás