Hirdetés

Állítólag meghalt az Iszlám Állam vezetője

Korábban már többször keltették Bagdadi halálhírét

Korábban már többször keltették Bagdadi halálhírét

Az Emberi Jogok Szíria Megfigyelőközpontja (OSDH) nevű, londoni székhelyű szíriai emigránsszervezet kedden közölte a Reuters hírügynökséggel: „megerősített információja” van arról, hogy meghalt Abu Bakr al-Bagdadi, az Iszlám Állam terrorszervezet vezetője.

MTI

2017. július 11., 17:432017. július 11., 17:43

2017. július 11., 17:442017. július 11., 17:44

Rami Abdul-Rahman, az OSDH elnöke azt mondta: értesülésük az Iszlám Állam más vezetőitől – köztük egy legfelsőbb szintű elöljárótól – származik a kelet-szíriai Deir-ez-Zór térségéből. Hozzátette: azt nem tudják, hogy Bagdadi pontosan mikor halt meg.

A Reuters kiemelte, hogy maga sem tudja ellenőrizni az információ hitelességét, az OSDH azonban számos alkalommal tett már közzé pontos értesüléseket a szíriai polgárháború fejleményeiről.

Hirdetés

Iraki és kurd tisztségviselők mindeddig nem erősítették meg Bagdadi halálhírét, és az amerikai védelmi minisztérium is csak annyit közölt: nincs olyan információja, amely alátámasztaná az OSDH közlését. A RIA Novosztyi orosz hírügynökség viszont egy iraki hírportált idéz Bagdadi haláláról. Ez, az Iszlám Államnak tulajdonított rövid közlemény szerint hamarosan megnevezik az „emír” utódját.

Korábban már többször keltették Bagdadi halálhírét, amelyet azonban soha nem sikerült megerősíteni. Legutóbb júniusban Oroszország jelentette be, hogy egy rakkai légicsapás során lehet, hogy megölték az terroristavezért, de később ezt sem sikerült megerősíteni.

Abu Bakr al-Bagdadi (eredeti nevén Ibrahim Abad Ibrahim al-Badri) kiáltotta ki Moszulban 2014-ben az Iszlám Állam úgynevezett „kalifátusát”. A vezető halála óriási csapást jelentene a szélsőséges szervezetnek, amely ádáz harcot vív a még ellenőrzése alatt álló, egyre szűkülő területek megtartásáért Szíriában és Irakban.

Közben a szíriai konfliktust szorosan figyelemmel követő OSDH szintén kedden közölte, hogy lelőtték a szíriai kormányhadsereg egyik harci repülőgépét a lázadók egy tűszüneti övezet közelében, a délnyugat-szíriai esz-Szuveida város közelében. A civil szervezet szerint a sugárhajtású gépet esz-Szuveida külterületén lőtték le, amely székhelye az azonos nevű tartománynak, ahol – a szintén délnyugat-szíriai Deraa és el-Kuneitra tartományokkal egyetemben – múlt vasárnaptól lépett életbe az a tűzszünet, amelyről Donald Trump amerikai és Vlagyimir Putyin orosz elnök állapodott meg a múlt héten.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 16., péntek

Egymás infrastruktúráját bombázták az ukránok és az oroszok

Gyártó- és raktárépületek sérültek meg a dél-oroszországi rosztovi régiót ért ukrán dróntámadás következtében pénteken, míg az oroszok ukrajnai infrastrukturális létesítményeket bombáztak.

Egymás infrastruktúráját bombázták az ukránok és az oroszok
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Leó pápa orvosai közölték, hogy a megműtött tüdő rendben működik

A XIV. Leó pápán elvégzett rutinvizsgálatok eredményei megfelelnek az előírtnak, a mellkasröntgen a megoperált tüdő jó ütemű felépülését mutatja – közölték az egyházfőt követő orvoscsoport vezetői csütörtökön.

Leó pápa orvosai közölték, hogy a megműtött tüdő rendben működik
2026. október 15., csütörtök

Zelenszkij bekeményít: Ukrajna újra támadja az orosz olajfinomítókat

Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.

Zelenszkij bekeményít: Ukrajna újra támadja az orosz olajfinomítókat
2026. október 15., csütörtök

Magyar Péter: Uniós pénzből erősítenék meg a határvédelmet, áttörés jöhet a kárpátaljai magyarok ügyében

Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.

Magyar Péter: Uniós pénzből erősítenék meg a határvédelmet, áttörés jöhet a kárpátaljai magyarok ügyében
Hirdetés
2026. október 14., szerda

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be

Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.

„A mi új és gyönyörű Grönlandunk” – Trump nagyszabású kitermelési terveket jelentett be
2026. október 14., szerda

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 

Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.

Magyarország-szerte trükköztek a romániai ékszertolvajok 
2026. október 14., szerda

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE

Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.

Tüdőrákot diagnosztizáltak XIV. Leó pápánál – FRISSÍTVE
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára

Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.

Kormánybuktatás: útilaput kötöttek a botrányt kirobbantó athéni nagykövet talpára
2026. október 13., kedd

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen

Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.

Az ukrajnai tűzszünet ügyét szolgálja a Putyinnal kötött dízelmegállapodás? Washington szerint igen
2026. október 13., kedd

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren

Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.

Folytatódott a hajók elleni vadászat a Fekete-tengeren
Hirdetés
Hirdetés