2011. április 22., 09:532011. április 22., 09:53
Az alaptörvény ellen ugyanakkor hadjárat is indult: az SZDSZ ügyvezető elnöke, Szabadai Viktor közlése szerint Guy Verhofstadt, az Európai Parlament (EP) liberális képviselőcsoportjának vezetője nyílt levélben fordult José Manuel Barrosóhoz, az Európai Bizottság elnökéhez, arra kérve, vizsgálja meg, hogy a magyar alaptörvény tervezete összeegyeztethető-e az Európai Unió alapelveivel és értékeivel, az európai szerződésekkel és az európai joggal. Az Európai Parlament liberális frakciójának fenntartásai és aggodalmai vannak az új magyar alaptörvénnyel kapcsolatban, s a képviselőcsoport vezetője ezért látta szükségesnek egy nyílt levél megfogalmazását – fejtette ki Neil Corlett, a liberális frakció szóvivője. Mint kifejtette, maga Orbán Viktor miniszterelnök is azt mondta, amikor a múlt héten találkozott Barrosóval és Jerzy Buzekkel, az EP elnökével, hogy kész átadni az EB-nek az új alaptörvényt. Kedden az EP Alkotmányügyi Bizottságának a magyar alaptörvényről tartott vitáján a képviselők egyes kritikai észrevételeik mellett megerősítették, hogy az alkotmányozás kizárólagos nemzeti hatáskörbe tartozik.
| Az MSZP szerint a kormány és a parlament kormánypárti erői mindent elkövetnek azért, hogy felszámolják a köztársaságot. Erről Horváth Csaba, a szocialisták budapesti elnöke beszélt csütörtökön a Magyar Köztársaság kövénél, amelyet a szocialisták állítottak a budapesti Újpesti rakparton az új alaptörvény elfogadását követően, de szerdára ismeretlenek megrongálták rajta a belevésett köztársaság szót. „Magyarország köztársaság, és noha egyeseknek már királyság, ezzel együtt nem fogjuk hagyni, hogy a Magyar Köztársaság végérvényesen lerombolásra kerüljön” – jelentette ki. |
Ukrajna újraindítja az orosz olajfinomítók elleni támadásokat – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Times (FT) brit lapnak adott, csütörtökön megjelent interjújában, amelyet a Reuters hírügynökség idézett.
Uniós támogatást akar szerezni Magyarország határvédelmének megerősítésére a Tisza-kormány, miközben a kárpátaljai magyarok oktatási jogainak helyreállítását is napirenden tartja. Magyar Péter miniszterelnök Brüsszelben tartott sajtótájékoztatót.
Donald Trump amerikai elnök szerdán bejelentette, hogy hamarosan nagyszabású kutatások kezdődhetnek Grönland kőolaj-, földgáz- és ásványkincskészleteinek feltárására.
Ékszervásárlónak, máskor festőnek adta ki magát az a román állampolgárságú férfi, aki Magyarország-szerte eladókat tévesztett meg, hogy értékeket lophasson. Társa közben sofőrként várta, majd menekítette. Több mint 14 millió forint értékben zsákmányoltak.
Sikeres műtéten esett át kedden XIV. Leó pápa egy római kórházban, ahol eltávolították jobb tüdejének alsó lebenyét.
Lemondásra szólították fel Kimberly Guilfoyle-t, az Egyesült Államok athéni nagykövetét, aki az elmúlt hetekben számos botrány főszereplőjévé vált – jelentette be Katie Zacharia, a Fehér Ház szóvivője.
Az orosz dízelexportot engedélyező megállapodás annak a kísérletnek a része, amelynek célja Oroszország visszacsábítása a tárgyalóasztalhoz.
Folytatódott a Fekete-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók elleni drónvadászat: két kereskedelmi hajót ért támadás két különálló incidens során, a bolgár felségvizeken a hétfőről keddre virradó éjszaka folyamán.
Közös nyilatkozatban üdvözölte a kisebbségi törvény ukrán parlament által hétfőn elfogadott és Volodimir Zelenszkij elnök által haladéktalanul aláírt módosítását a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség.
Az ukrán parlament elfogadta a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatásról szóló törvénymódosítást – jelentette hétfőn az Ukrinform hírügynökségre hivatkozva az MTI.
szóljon hozzá!