Albánia: lépés az EU felé

•  Fotó: Krónika

Fotó: Krónika

Luxemburgban tanácskoznak az európai külügyminiszterek Albánia megtette az első lépést az EU-csatlakozás felé, Románia pedig további támogatásra számíthat az európai tagországok részéről – ez az EU-tagállamok külügyminiszteri tanácskozásának első napi mérlege.

Gazda Árpád

2006. június 13., 00:002006. június 13., 00:00

Sali Berisha albán miniszterelnök tegnap aláírta azt a stabilitási és társulási egyezményt, amely a két fél közötti politikai és gazdasági együttműködés szorosabbra fűzéséről rendelkezik. Legfontosabb eleme, hogy az egyezmény hatálybalépésétől számított tíz éven belül szabadkereskedelmi övezet jöjjön létre az EU és Albánia között. Mivel azonban a hatálybalépés még messze van – ehhez az egyezményt Albánia mellett az EU mind a 25 tagállamának és az Európai Parlamentnek is ratifikálnia kell –, a két fél egy ideiglenes megállapodást is aláírt, amelynek célja, hogy a stabilitási és társulási egyezmény kereskedelmi jellegű inézkedéseit minél hamarabb alkalmazni lehessen. Ez az ideiglenes megállapodás egyes termékeknél teljesen megszüntetné a vámilletéket, másoknál pedig fokozatosan csökkentené azt, s egy EU-s forrás szerint már szeptemberben hatályba léphet.
A stabilitási és társulási egyezmény azonban csak a kezdőlépés az EU-közeledés folyamatában, szó sincs Albánia közeli felvételéről. Részben azért, mert az EU-tagországok nagy részének közvéleménye, és ennek nyomán politikusaik is a bővítési folyamat alapos lefékezését akarják, s mint Olli Rehn bővítési biztos korábban leszögezte, ebben az évtizedben Románián és Bulgárián kívül nem lesz további felvétel. Másrészt pedig Albániának is számos belső reformot kellene még végrehajtania, hogy egyáltalán szóba jöhessen a csatlakozási tárgyalások megkezdése.
Mihai-Rãzvan Ungureanu román külügyminiszter elégedetten nyilatkozott a tanácskozás első napjáról. Ezt az táplálja, hogy a tanácskozás záródokumentumában – amelynek aláírásán Traian Bãsescu államelnök és Cãlin Popescu-Tãriceanu kormányfő is jelen lesz – Románia és Bulgária már nem „jelölt országként” szerepel, hanem az ötödik EU-csatlakozási hullám tagjaként.
Luxemburgban az EU-tagországok után Horvátország, Izland, Oroszország, Svájc és Macedónia is elismerte Montenegró függetlenségét.


Lomnici Zoltán a legfelsőbb
európai bírák között
Ismét Lomnici Zoltánt, a magyarországi legfelsőbb bíróság elnökét választották meg az Európai Unió Legfelsőbb Bírósági Elnökeinek Szervezetébe. A varsói kongresszuson a huszonöt európai főbíró mellett megfigyelőként jelen volt Norvégia, Bulgária és Románia legfelsőbb bíróságának elnöke is. Az Európai Unió Legfelsőbb Bírósági Elnökeinek Szervezetét 2004-ben hozták létre, a párizsi székhelyű szervezet célja a legfelsőbb bíróságok együttműködésének erősítése a polgári és a büntető igazságszolgáltatás terén. Lomnici Zoltánt a testület alakuló ülésén, 2004. márciusában választották meg először alelnöknek. Hírösszefoglaló
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 10., szerda

Túlélte a Hamász terrorszervezet vezetője az ellene Katarban végrehajtott izraeli csapást

Halíl al-Hajja, a Hamász emigrációban élő gázai vezetője, egyúttal főtárgyalója az Izraellel katari közvetítéssel folyó tárgyalásokon, túlélte Izrael keddi dohai, célzott rakétatámadását, a fia és stábjának vezetője azonban életét vesztette.

Túlélte a Hamász terrorszervezet vezetője az ellene Katarban végrehajtott izraeli csapást
2025. szeptember 10., szerda

A lengyel légteret megsértő orosz drónokat lőtt le a lengyel hadsereg

A lengyel hadsereg szerdán kora reggel közölte, hogy lelőtt néhány drónt, amelyek megsértették légterét az oroszok szomszédos Ukrajna elleni támadása során.

A lengyel légteret megsértő orosz drónokat lőtt le a lengyel hadsereg
2025. szeptember 09., kedd

Kormányalakítás Franciaországban: Sébastien Lecornu védelmi miniszter az új miniszterelnök

A francia elnök, Emmanuel Macron kedden a védelmi minisztert, Sébastien Lecornu-t nevezte ki miniszterelnökké – közölte az Elysée-palota.

Kormányalakítás Franciaországban: Sébastien Lecornu védelmi miniszter az új miniszterelnök
2025. szeptember 09., kedd

Washington felmondja az európai országokkal a dezinformáció elleni fellépésről megkötött egyezményt

Az Egyesült Államok arról tájékoztatta több európai partnerét – köztük Romániát is –, hogy kivonul az Oroszország, Kína és Irán által terjesztett dezinformáció elleni közös küzdelemből.

Washington felmondja az európai országokkal a dezinformáció elleni fellépésről megkötött egyezményt
2025. szeptember 09., kedd

Simion: Macron franciaországi kormányának bukása után remélhetőleg a romániai kormánya is megbukik

Örömét fejezte ki George Simion, az AUR elnöke, hogy a Francois Bayrou vezette francia kormány megbukott a hétfői parlamenti bizalmi szavazáson, és reményét fejezte ki, hogy hamarosan a bukaresti kabinet is követi a példáját.

Simion: Macron franciaországi kormányának bukása után remélhetőleg a romániai kormánya is megbukik
2025. szeptember 09., kedd

Izrael is utolsó figyelmeztetést adott a Hamásznak Trump után

Izrael hétfőn felszólította Gázaváros lakóit, hogy azonnal hagyják el a várost, miután figyelmeztette őket, hogy ha a Hamász nem engedi szabadon az utolsó túszokat és nem adja meg magát, akkor „hatalmas hurrikánként” fokozza a légitámadásokat.

Izrael is utolsó figyelmeztetést adott a Hamásznak Trump után
2025. szeptember 09., kedd

Zelenszkij: az oroszok egyre intenzívebben támadják az ukrán energetikai infrastruktúrát

Az orosz csapatok egyre gyakrabban veszik célba Ukrajna energetikai infrastruktúráját folyamatos támadásaik során – jelentette ki Volodimir Zelenszkij elnök hétfőn, a kormány képviselőivel és a katonai vezetéssel tartott találkozó után.

Zelenszkij: az oroszok egyre intenzívebben támadják az ukrán energetikai infrastruktúrát
2025. szeptember 08., hétfő

Halálbüntetést is kaphat a két izraeli állampolgár chicagói gyilkosa, aki nem tartja magát bűnösnek

Nem ismerte el bűnösségét a bíróságon az a 31 éves chicagói férfi, akit azzal vádolnak, hogy két izraeli nagykövetségi alkalmazottat lelőtt egy washingtoni múzeum előtt pár hónapja.

Halálbüntetést is kaphat a két izraeli állampolgár chicagói gyilkosa, aki nem tartja magát bűnösnek
2025. szeptember 08., hétfő

Végső figyelmeztetést küldött Trump a Hamásznak

Donald Trump amerikai elnök Truth Social közösségi oldalán „végső figyelmeztetést” küldött vasárnap a Hamász palesztin terrorszervezetnek.

Végső figyelmeztetést küldött Trump a Hamásznak
2025. szeptember 08., hétfő

Trump: hamarosan ismét tárgyalok Putyinnal Ukrajnáról, készen állok az újabb szankciókra

Donald Trump amerikai elnök vasárnap újságíróknak elmondta, hogy „hamarosan” beszélni fog Vlagyimir Putyin orosz elnökkel.

Trump: hamarosan ismét tárgyalok Putyinnal Ukrajnáról, készen állok az újabb szankciókra